Kommunikáció

Minden áremelés macerás művelet. Nem elég az ötlet, a nagy elszántság, a felhevült buzgalom, az áremelés tervezetét előbb el kell fogadtatni az illetékes hivatalokkal. Olyanok beleegyezését kell kérni, akiknek sejtelmük nincs arról, mennyibe kerül egy kiló kenyér, bürokraták szentesítik hümmögő bólintással – készségesek ők, csak ne a munkaerő árát emeljék. Nagy munka a termékek átárazása, a régi árcédulák leragasztása, a pénztárgépek átállítása, ám mindez még a munka könnyebbik vége. Ugyanis az áremelést nem lehet csak úgy egyszerűen, józan magyar nyelven közölni az emberekkel. Azt kommunikálni kell.
A kormányzati kommunikálás nem azonos a hazugsággal. A kormányzati kommunikálás bonyolult, összetett tevékenység. A hazudozáson túl olyan nélkülözhetetlen elemei vannak, mint a ködösítés, félrevezetés, hitegetés, szemérmetlen áltatás, szemforgató tagadás, mindenkit felvilágosító dezinformálás. A kormányzati kommunikálás célja, hogy beadagolja a választópolgárnak, miszerint az ő érdekében történt minden, ugyanakkor az ellenlábas politikai erők lejáratására is alkalmas lehet. Már a Kádár-rendszerben is kommunikáltak, igaz, kezdetleges, primitív módon. Akkoriban nem árat emeltek, hanem „árszínvonalat”, s ezen verbálisan pozitív tartalmú változásért az embert nyúzó, kizsákmányoló kapitalizmus rothadó viszonyainak begyűrűzését okolták. Ez a durva, nyers, kidolgozatlan kommunikálási technika mára túlhaladottá vált, a haladó politikai élcsapat kifinomultabb módszerekkel dolgozik. A fejlődés ezen a területen szédítő és beláthatatlan, miként azt a pártszimpátiákat mérő közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják. S ez nem véletlen, hiszen a legutóbbi áremeléseket olyan utolérhetetlen szakemberek kommunikálták a népnek, mint Medgyessy Péter, Kovács László közismert karizmatikusok; a joviális Gál J. Zoltán, a független kormánypárti médiumok, vagy Lendvai Ildikó, aki önálló intézménye a fősodrú demokráciának. Először is az energia, az autópálya-használat, a kenyér, a jogszolgáltatás, a temetkezés stb. nem lett drágább. A magyar nyelv logikája szerint drágább csak az lehet, ami addig is drága volt. Márpedig a Fidesz felelőtlen, demagóg gazdaságpolitikája miatt az említett termékek és szolgáltatások ára nem emelkedett a hozzáértő szocialisták számára is elfogadható mértékben, nem érte el az uniós átlagot, nem felelt meg László Csaba igényeinek, nem elégítette ki a magyar népesség áremelést óhajtó vágyakozásait. Másrészt, amikor a Magyar Szocialista Párt a kampány idején azt hangoztatta, hogy nem emeli az energia árát, akkor fillérre pontosan azt ígérte, hogy az új költségvetés évében az inflációt meghaladó módon lesz olcsóbb a gáz, a villany, meg olykor a benzin. Az értelmes eurokompakt ember tévedhetetlenül tudta: a Nem emelünk! szlogen 12 százalékos gáz- és 9 százalékos villanyáremelést jelentett, ezt csak az árokásó szélsőségesek érthették félre. Az energiaár emelése a legragyogóbb bizonyítéka annak, hogy az MSZP betartja a választási ígéreteit, ahogy a Fidesz olcsó népszerűséget hajhászó, negatív propagandájáról is lehullt a lepel. A gaz polgárok és az uszályukba került keresztények, konzervatívok, nemzetiek az olcsó energiaárakkal akarták elbódítani az önkényüknek kiszolgáltatott dolgozó tömegeket, ám az MSZP öröklött éberségét elaltatni nem tudták, mert a szocialisták a történelmi és gazdasági szükségszerűség talaján állva, bízvást állíthatják: 2003. február 1-je után a kilowattonkénti 23 forint 70 filléres áramdíjtól eurokonformizálódik a fogyasztói öntudat.
A szocialista-liberális kormány döntött arról is, hogy a napenergia ára a közeli jövőben nem változik, viszont a Fidesszel ellentétben növelni fogják a napsütéses órák számát. A naplopó lobbi folyamatosan egyeztet Medgyessy Péterrel.