Mélypont

Ide jutottunk. A Népszava egyik vezető publicistája legfrissebb, az idei évről vázolt – enyhén paranoid – víziójában arra a megállapításra jutott, hogy a Fidesz kezében kevés valamirevaló kártya maradt, és ezek közül az egyik „a gazdasági viszonyok minél gyorsabb lerontása, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bank, vagyis Járai Zsigmond személyes kamatpolitikája révén, amelyről már valamennyi mértékadó szakértő kimutatta, hogy katasztrofális hatása van”. Nem tudom, melyek voltak azok a fatális félreértések, amelyek sorozata lehetővé tette, hogy ez a mélyenszántó gondolat megjelenhessen egy országos napilapban, ám azt meg kell állapítanom, hogy az alkotó megfeledkezett néhány tényezőről, amit a feszült politikai légkör ellenére is figyelembe kell venni Magyarországon.
Az első mindjárt az, hogy felelősen gondolkodó magyar ember nem törekedhet a gazdaság tönkretételére. Nincs az a parlamenti párt vagy képviselő, akinek ez érdekében állhatna, még akkor sem, ha épp ellenzékben múlatja napjait. Emlékeztetnem kell arra, hogy az ilyen próbálkozások ellentétesek lennének egyrészt az alapvető morális normákkal, a képviselői esküvel, és – ha ezek nem lennének elég nyomós érvek – az egyén jól felfogott érdekével is. Ennek tükrében nem tartom elképzelhetőnek, hogy a gazdaság szétzilálása bármelyik parlamenti pártnak – így a Fidesznek – érdekében állna.
A második: Magyarországon az európai uniós normáknak megfelelő jegybanktörvény van hatályban, ami komoly akadálya a Népszavában vázolt folyamatábrának. A szóban forgó jogszabály ugyanis rögzíti, hogy a Magyar Nemzeti Bank független – közérthetőbben: a pártok felett is álló – intézményként működik. A monetáris politika irányának meghatározása emellett nem kizárólag az elnök feladata: szolidan utalnék itt a monetáris tanács mint független döntéshozó testület szerepére. A következő körülmény, amit szintén a jegybanktörvény idevágó passzusai szabályoznak, az MNB alapvető feladata: az árstabilitás elérése és fenntartása. Annál nagyobb sületlenséget elképzelni pedig, hogy egy parlamenti párt befolyásolja a monetáris politika döntéseit, nagyon nehéz. (Még a szocialistáknak sem megy.)
A harmadik tényező a „mértékadó szakemberek” kérdése: az összes mértékadó szakember eleve nem bírálhatja a jegybankot, mert tetemes részük éppen ott dolgozik. A másik része a dolognak: annak az úrnak, aki a közelmúltban lemondásra szólította fel a jegybank elnökét – bár elismerten sikeres topmenedzser –, nem éppen a pénzügypolitika a fő profilja.
A negyedik körülmény, amire fel kell hívnom a figyelmet, hogy az erős forint csak az egyik oka az exportőrök versenyképesség-csökkenésének, bár kétségtelen tény – és ezt az MNB is elismerte –, hogy közrejátszik abban. A cégek nehéz helyzete kapcsán ugyanakkor nem árt figyelembe venni a világgazdaságban évek óta tartó receszsziót, és azt, hogy a tavalyi, nagyjából 13 százalékos reálbér-emelkedés sem használt a vállalatok versenyképességének.
Remélem, a fenti érvek hatására az elismert közíró rádöbben arra, hogy ezúttal kissé nagyobbat mondott a kelleténél, és mélyebbre jutott a megengedhető mértéknél. Azt viszont nem hiszem, hogy belátná, tévedett. Köztudott, hogy beteges rögeszmékkel nem lehet mit kezdeni.