Mitől lesz „lakáscélú” a hitel?

Ahogy közeledünk a személyi jövedelemadó bevallási és befizetési határidejéhez, úgy szaporodnak a trükkök, a másik fél ötletes megtévesztésének módozatai. Az egyes esetek értékelésekor azonban – bármennyire is fájó ezt beismerni – tudomásul kell vennünk, hogy az adófizetésre kötelezett állampolgár verejtékesen kikínlódott ötletei szánalmas kísérletezésnek tűnnek a profik: a pénzintézetek és főként az APEH trükkjeihez képest.
A legfrissebb ötlet a lakáscélú kölcsönökhöz kapcsolódik. A kiinduló helyzet nagyjából így fest: az állampolgár hitelért folyamodik a pénzintézethez. Mire kell? – érdeklődik a banki ember. Lakásvásárlásra – vallja be az őszintét az állampolgár. Az jó – mosolyodik el a banki ember –, mert ahhoz adókedvezmény jár. Akkor az tényleg jó lehet – mosolyodik el az állampolgár is.
A rend kedvéért még beírják a kölcsönigénylési nyomtatványra, hogy „lakáscélú”, majd a nagy egymásra találás örömében egymás tenyerébe csapnak, és ezzel működni kezd a dolog. A bank odaadja a kölcsön összegét, az állampolgár pedig rendben fizeti a részleteket. Amikor aztán eljön a február, akkor a bank küld egy igazolást, amelyben közli, hogy „a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 38. §-ában meghatározott feltételek szerint ön a lakáscélú felhasználásra felvett és az év folyamán visszafizetett kölcsönösszeg meghatározott része után adókedvezményre jogosult”, ezt követően pedig azt közli, mekkora konkrétan az az összeg, amellyel az állampolgár összevont adóalapjának adója csökkenthető.
Így volt ez eddig – és most jön a trükk, egyike az idén bevezetett sarcrendelkezéseknek. Az APEH azt találta ki, hogy kérdést intéz a bankokhoz: nyomon követték-e, ellenőrizték-e kellő alapossággal, hogy az állampolgár valóban lakásvásárlásra költötte a kapott kölcsön összegét, vagy szerencsejátékra, alkoholra, esetleg alkalmi, felszínes párkapcsolatok létesítésére. A bankok pedig bevallották, hogy ők bizony egyáltalán nem néztek utána a pénzek elköltési irányának – mégpedig szándékosan, így tartva a dolgot természetesnek. Egyrészt azért nem kutakodtak, mert alaptermészetükből adódóan csak olyasmivel foglalkoznak, amiből bevételük származik, az utólagos vizsgálódásból pedig egy fillérrel nem folyna be több a kasszájukba. Másfelől pedig mindeddig abban a tudatban voltak – mi tagadás, számos jogalkalmazó állampolgárral együtt –, hogy a lakáscélú felhasználást bizonyító igazolásokat (szerződés, számla, építési engedély) éppen úgy, mint minden más, adózással kapcsolatos igazolást, az adóhatóság dolga kérni és ellenőrizni.
Az APEH erre feltehetően diadalmasan felkacagott, mint aki eleve ilyen válaszra számított, majd pedig újabb levelet írt a pénzintézeteknek, mondván: ha ti nem ellenőriztek, akkor bizony az a kölcsön ettől kezdve nem is számít lakáscélúnak, hanem nyilvánvalóan egyéb célra fordíttatott: szerencsejátékra, alkoholizálásra, vagy éppen felületes, alkalmi párkapcsolatok létesítésére, de mindez nem is számít, a lényeg az, hogy adókedvezmény volt, nincs. A következő levelet már a bank írja az ügyfélnek, közölve benne, hogy a lakáscélú hitelre járó adókedvezményt felejtse el, mostantól nincs, legfeljebb egy igazolást kaphat az eddig befizetett összegről – amellyel családtagjai, érdeklődő házastársa, esetleg kíváncsi ismerősei előtt igazolhatja: valóban befizette a kölcsön részleteit kellő időben a bank számlájára, és nem költötte szerencsejátékra, sem egyéb másra.
A kör ezzel bezárult. A bank jól járt, mert nem kellett újabb feladatot a nyakába vennie. Jól járt az APEH is, mert ezzel a technikával is növelni tudta a bevételét. Aki rosszul járt, az a naiv, hiszékeny, ostoba, az ígéreteknek még mindig bedőlő, ezerszer becsapott állampolgár.
De meg is érdemli. Igazán megjöhetne már az esze…