Tartsanak ki az üzenetközvetítő apró galériák

Bánatosan szemléli Scheffer Lívia a budapesti Kosztolányi Dezső téri felfordulást. A teret ideje volt felújítani, de a buszmegálló tövében, a virágospavilon és a csöppnyi művészeti galéria ölelésében működő rangos könyvesbolt már nem bírta ki, a közlekedési akadályok megfojtották az üzletet. A galéria azért kitartott. Tulajdonosa erősen bízik a törzsvevőiben és a nézelődőkben, nem beszélve rendíthetetlen optimizmusáról, amely a galéria nyitásakor is vezérelte. Ugyanis 1992-ben a modern képzőművészet szerelmeseként úgy vágott bele a műtárgykereskedésbe, hogy csupán a szépség iránti rajongása és biztos esztétikai érzéke irányította. Eredetileg vegyésznek tanult, és a Szent-Györgyi Albert-tanítvány Novák Ernő immunológus mellett végzett kutatásokat.
A művészet iránti szerelem a gyermekkorból fakad, a mérnök édesapa szellemi hagyatékaként marad rá. A Scheffer családot Felvidékről telepítik ki, de Budapesten újra talpra állnak. Az édesapa rajong a művészekért és a művészetért, kiállítás nem nyit nélküle, a Lékai téri templomközeli lakásban írók, költők, festők és szobrászok fordulnak meg.
Egy Kmetty János-akvarell négyszáz forintba került, de még az is drága volt sokaknak, a híres belvárosi Vass cipész például maga készítette, príma cipőért cserélt képet. Schefferék szerényen éltek, de érdekes emberekkel barátságban, a szomszédban lakott az író Benedek István. Az anyai nagyapa, Velledits Lajos írta és szerkesztette az első francia szótárt, Líviát is ezen indítattásból íratták francia iskolába. Előbb a Sacré Ceurbe került, miután azonban az bezárt, a Sion következett, amit Oleg Kosevojjá kereszteltek át az új rend szerint. Kárpótlásul azonban ebben a gimnáziumban Hársing Lajos, a kitűnő franciatanár diákja lehetett.
Majd saját család, két nagyszerű gyermek, biztos egzisztencia – 1990-ig így telt az élete, amikor váltania kellett. Merészségből textilműhelyt nyitott, amelyből 1992 novemberében, éppen péntek 13-án megszületett a parányi Tér Galéria. Mostanra helyezte ki tulajdonosa az új cégtáblát Scheffer Galéria névvel.
A galérista kereskedő vesz és elad. Vagy mégsem? Scheffer Lívia a műtárgykereskedéshez szükséges tudás és diploma megszerzése óta – csakúgy, mint hajdanán az édesapja – fáradhatatlanul járja Budapestet és az országot, ahol fiatal és kevésbé fiatal, de mindenképpen mai alkotók munkáiból nyitnak kiállítást. Az elegáns palotákban, a szerény kultúrházi miliőben, s az átalakított szuterénben a kortárs alkotókat keresi, akik a ma valóságát jelenítik meg művészetükkel. Máshogy, mint elődeik tették. Scheffer Lívia is megpróbálta azt a fajta műtárgykereskedést, amely iránt a rendszerváltás környékén elemi erővel nőtt meg az igény: antik, de legalábbis ó festmények, szobrok, dísztárgyak, műalkotások adásvételét. De aki maga is szereti a művészeteket és a műtárgyakat, az nem csupán kereskedik, hanem missziót is teljesít kimondva vagy kimondatlanul. S ő a modernek üzenetét közvetíti.
A galériatulajdonos immár ugyanabban a házban lakik, ahol üzletét megnyitotta tizenegy esztendeje. Otthonában természetesen egy-egy antik darab is föllelhető, de az igazi terepe a modern művészet. A kis galériát ma már sokan látogatják azok az alkotók, akik saját hangjukat keresik. Scheffer Lívia személyes kapcsolatot tart velük, ajánlja is őket, elmondja, melyik munka mivel ragadta meg. A kiállítótérhez lelkiekben édestestvérként hasonlító lakásában közben bensőséges hangulatú művészet- és irodalomtörténet-előadásokon, beszélgetéseken vagy az adventot, húsvétot, pünkösdöt köszöntő esten ülnek össze azok, akik a galéria baráti körében néhány év alatt összekovácsolódtak. Salamon György, Ágg Károly, Kutas László, Vetlényi Zsolt, Paál Zsuzsa és Gyenes Péter neve jól cseng a galéria vevőkörében, s aki ismeretlenül, csak úgy nézelődni toppan be, s fogékony a modernek iránt, profi tárlatvezetést kap. Ha nem vásárol, akkor is.
Mindössze tizennégy négyzetméter a kuckószerű galéria, de előtte, az utcán a saját kezűleg ültetett fákkal tágítja ki Lívia a Feneketlen-tó szomszédságában ezt az igazi városi szögletet valamely nagyobb térré. Néhány házbéli ugyanígy tesz, az elidegenedés nem divatos filozófia e társaságban. De elgondolkodni is betérnek hozzá. Fiatal informatikusok, bankszakemberek, pragmatista technokraták nyitják rá az ajtót, mert szomjazzák a transzcendens áhítatot. A képek, szobrok egyike-másika pedig Szűz Máriáról, a mennyről és a végtelenről mesél nekik. A tavalyi advent óta néhány fontos művészeti könyv is a polcokra kéredzkedett, leginkább olyanok persze, amelyek segítik a kiállított művek megértését, megszeretését.
Hogy a változó világ könyörtelen gazdasági libikókája merre lendíti az efféle parányi galériákat, sose tudható, nyugtázza Scheffer Lívia. De nem hajlandó sem szorongani, sem elvtelen kompromisszumokat kötni. Jeremiást idézi: „Rendelj magadnak útjelzőket, rakj útmutató oszlopokat, vigyázz az ösvényre, az útra, amelyen mentél!”