Magyar Nemzet: Kezdjük társalgásunkat a legkellemetlenebb kérdéssel: vajon helyrehozható-e az a majd tízesztendős mulasztás, amely a médiaháborúból médiaháborúba ájuló magyar televíziózást jellemezte, hogy tudniillik ez idő alatt szinte teljesen kiiktatták műsorrendjükből a természettudományos ismeretterjesztést a közszolgálati adók éppúgy, mint a kereskedelmiek?
Gyenes Károly: Nem lehet jóvátenni azokat a mulasztásokat, amelyeket a televíziók az elmúlt évtizedben – a reklám és a nézettségi mutatók bűvöletében – a tudományos ismeretterjesztés terén elkövettek. Felnőtt egy nemzedék televíziós tudományos ismereti élmények nélkül, nem találkozhatott a 60-as, 70-es, 80-as évek tudós televíziós sztárjaival, nem láthatta-hallgathatta Benedek István, Sas Elemér, Rockenbauer Pál televíziós előadásait. Ma főleg a gagyi van jelen a televíziókban, a tudós megformált gondolata nem kap helyet a műsorban, nem juthat el a tévénézőkhöz. A nézettség bűvöletében élünk, azt hajtogatják, hogy a Mindentudás egyetemének másfél millió nézőt kell hoznia. Vasárnaponként, ebédidőben! Nem látják be, hogy két-háromszázezer ember – kitűnő előadás alkalmával háromszázhúszezer – igen megbecsülendő eredmény! A tudományos ismeretekre éhes nézővel szemben, a tudományos közélettel szemben elkövetett bűnök megbocsáthatatlanok. A hajdan éppen a televízió révén óriási népszerűségre szert tett, hiteles tudósok helyére nem léphettek újak, nem alakulhattak ki újabb ismeretterjesztő műhelyek, iskolák. Nem képezhettünk új szakembereket sem. Ha mégis „lett” egy-kettő, mint például a Natúra műsorvezetője, a most éppen az Antarktiszon forgató Fiar Sándor, az a véletlennek köszönhető. Ha nincsenek „tanórák”, megnyilatkozási lehetőségek, ha nincs produkció, nincs iskola sem, ez nyilvánvaló. A magyarországi televíziós természettudományos ismeretterjesztésnek európai mércével is mérhető hagyományai voltak. A magyar iskolatelevízió például a kontinens egyik legjobbja volt. A teljes műsoridő huszonöt–harminc százalékát ez a műsortípus adta, ismétléseivel is, új produkcióival is alkalmazkodott a tanítás rendjéhez. Egyetlen reményem, hogy a néző előbb-utóbb megunja a sok talmi műsort, a Big Brothert és társait, és várni, sőt követelni kezdi az igazi valóságshow-kat, a jól közvetített, hétköznapi társadalmi és tudományos valóságot. Hogy mi táplálja bennem ezt a reményt? Például az a fiatal korosztályok részéről megnyilvánuló hatalmas érdeklődés, amely a Szilágyi Zsolt barlangász tavaly januári, száztizennyolc órás föld alatti küzdelmét, kimenekítésének történetét elbeszélő könyv iránt megnyilvánul.
Kővári Péter: Az utóbbi tizenöt évben a tudományos ismeretterjesztés fokozatos elsorvadásának, pusztulásának voltunk a tanúi és elszenvedői. Különösen fájdalmas látnia ezt annak, aki úgy kezdte pályáját, hogy „kifutófiúként” ott segédkezhetett az Öveges Józseffel, Szentágothai Jánossal készült sorozatoknál. Velük és általuk világméretű katedrának tartottuk a televíziót, ahonnan az emberek sokaságát lehet tanítani. Tudom, a színházi ember világméretű színpadnak tekintette az elektronikus médiát, a sportoló világnagy stadionnak, a politikus gigantikus szónoki emelvénynek, a kereskedő portékáinak eladására szolgáló eszköznek. Ő győzött: nem tudást, erkölcsöt, szilárd értékrendet ad át, ad el nézőinek a televízió, hanem fogpasztát, sört, háztartási gépeket. Az a tévétársaság, amelyik ki tudta zárni falai közül a nagy kereskedelmi hálózatokat, mint a szívünknek oly kedves BBC, a piacosodás ellenére, továbbra is értelmes párbeszédet folytathatott a társadalommal. Amelyik nem tudta kizárni, csak a „multik” pórázán tartva mozoghatott. A Magyar Televízió korábban, hogy, hogy nem, moszkvai irányítás ide, Varsói Szerződés oda, megengedhette magának, hogy bizonyos területeken – ide tartozott a tudományos ismeretterjesztés is – a BBC-t tekinthesse példaképének. Nem emlékszem rá, hogy bárki azt mondta volna: figyeljük a moszkvai televíziót. Mi tehát a BBC-t figyeltük. Például az Open Universityt, amelynek a mintájára 1964-ben – az európai kontinensen elsőként – megkezdhette adásait Magyarországon az Iskolatelevízió. Aztán, sorsrontó magyarokhoz illőn, nálunk is szűnt meg legelőször. Nem sírom vissza, tisztában vagyok vele, hogy a III. évezredben, a megváltozott médiahelyzetben nem a hajdani Iskolatelevíziót kellene életre kelteni, de hogy semmi nincs helyette, az bizony elszomorító. Segítette azután a munkánkat a 60-as, 70-es években az az általános, felfokozott várakozás is, amellyel az egész világ a tudomány – elsősorban a műszaki tudományok, a természettudományok – felé fordult. Ezt a várakozást azután, Csernobilnak is „köszönhetően”, kozmikus méretű csalódottság követte: egyre többen fordultak az okkult tudományok, a sarlatánság felé. Kapva kapott ezen a bulvársajtó, majd pedig édestestvére, a „bulvártelevízió”, s most ott tartunk, hogy társadalmi méretű összefogás után sóhajtozunk, hogy ne az áltudományok, a mozgó képsorokká alakított hülyeségek diadalmaskodjanak az egészséges gondolkodás, a tudomány által hitelesített, fontos összefüggések felismerése s befogadása helyett. Visszafordíthatatlanná válik öngyilkos rohanásunk az irracionalitások irányába, ha a tájékoztatás nem fog össze a tudománnyal és a tőkével. Erre az összefogásra tett jó kísérlet a 2002-ben indult sorozat, a Mindentudás egyeteme. Forradalmi áttörés ez: találkozott a tőke és a tudomány, és találkozásukhoz szövetségesül fogadták a médiát. Jó jel, hogy a Mindentudás egyetemét élénk érdeklődéssel figyeli az ifjúság, érti és használja azt a hatalmas internetes rendszert, amely a valamennyi közszolgálati fórumon követhető sorozat mögött van.
Juhász Árpád: A törést a kereskedelmi televíziók megjelenése okozta. Keserűen kellett tapasztalniuk mindazoknak, akiknek az életük volt az ismeretterjesztés, hogy a tudomány nem versenyképes termék, ahogyan korábban hittük. Ma a két kereskedelmi televízió az összes néző hetven százalékát vonzza magához, minden többi, beleértve a Magyar Televízió két adóját, a Duna Televíziót, a Spektrumot, a Discoveryt, a National Geographicot, a maradék harminc százalékon osztozik. Ennek következtében az a kevés műsoridő, amennyit a kereskedelmi adók tudományos ismeretterjesztésre szánnak, lényegesen több nézőt ér el, mint amennyivel a többi tévétársaság egyáltalán számolni képes. (Bármilyen műsoraikkal, nem csupán az ismeretterjesztő programjaikkal…) Megdöbbenve tapasztaltam 1997-ben, hogy azok a legjobb természetfilmek is, amelyek a Tv 2 műsorába kerültek, maximum háromszázalékos nézettséget hoztak. Olyan televízióban, ahol nyereséggel kell dolgozni, elfogadhatatlan, ha egy műsor nem vonzza olyan számban a nézőket, ahogyan azt a hirdetők várják. Ezért azután sem meglepődni nem lehet azon, sem kifogásolni nem tanácsos, ha mind a mai napig igen csekély hányadot képviselnek az ismeretterjesztő adások a Tv 2-ben. Nem azért, mert ellenszenvet táplál irántuk bárki is a televízió vezetőségéből, hanem mert igen korlátozott a nézőszámuk.
Magyar Nemzet: Akkor is kevesen néznék ezeket a programjaikat, ha olyan jó időpontban vetítenék őket, és úgy hirdetnék, mint a dáridóikat, big brotherjeiket, akciófilmjeiket?
Juhász Árpád: Kereskedelmi televízióban a bevétel szempontjából a főműsoridő a legértékesebb. A médiatörvény által meghatározott reklámidőben saját, kis nézőszámot jelentő produkciókat hirdetni lehetetlen. Megköti a műsorigazgatók-szerkesztők kezét az is, hogy a reklám szempontjából délután kettőtől egyenletes emelkedést mutató műsorfolyamot ajánlatos fölépíteni, töréspontok nélkül. Ha csak egyetlen olyan elem van, amelynél jelentős a nézőszámcsökkenés a korábbiakhoz képest, azt a produkciót másnap már kiveszik az adásból. A dinoszauruszokról szóló, kitűnően megcsinált filmet – az egyik, akkor még nálunk dolgozó, népszerű műsorvezető narrátori szövegével – érdemes volt főműsoridőben vetíteni. Ha nem is hozott annyi nézőt, mint egy akciófilm, ezt a döntését nem kell a Tv 2-nek a veszteségei között számon tartania. De fél kezemen meg tudnám számolni, mi az a népszerű téma a természettudományos ismeretterjesztés köréből, amely annyi embert ültet a képernyő elé, fiatalt és öreget, magasan iskolázottat és alacsony iskolai végzettségűt, mint a dinoszauruszok. Mindezek ellenére olyan merész vállalkozásba fogott nemrég a Tv 2, amilyenbe én a magam nevében nem mertem volna: szombat esténként hétórai kezdettel tudományos ismeretterjesztő magazint sugároz, a Magellánt. A bátraké a szerencse, a nézőszám a Magellán ellenére sem esik vissza. Igaz persze, hogy a Magellán főleg „szenzációgyanús” témákból válogat, ezeknek a feldolgozási módja dinamikus, vakmerő és eredeti, sok támadás is érte emiatt a magazin készítőit. De talpon maradt a Magellán – jócskán szelídült is –, és talán az egyetlen olyan televíziós műsor ma Magyarországon, amelyik tudományos ismeretterjesztő jellege ellenére is versenyképesnek bizonyul. Egyébiránt szerintem nem a kereskedelmi televíziók feladata, hogy felszámolják azokat a fehér foltokat, amelyek az utóbbi pár évben keletkeztek a társadalom tudatában a korszerű tudományos ismeretek terén.
Magyar Nemzet: És mi a helyzet a közszolgálati vállalásaikkal? A közpénzekből is élő kereskedelmi adók nem tartják a köz szolgálatának a tudományos ismeretterjesztést? – kérdezem Juhász Árpádtól, akinek a Magellán című műsort méltató szavait az Akadémia elnöke sűrű fejcsóválások közepette hallgatta, így jelezvén a kerekasztal-beszélgetés résztvevői számára is a Magellánnal szembeni ellenérzéseit.
Juhász Árpád: Percnyi pontossággal határozták meg a kereskedelmi televíziók indulásakor, hogy milyen idősávban és milyen tartalommal kell teljesíteniük közszolgálati vállalásaikat. Ezeket a kötelezettségeket, amelyek egyébként kirívóan magasak az európai gyakorlathoz képest, az Országos Rádió- és Televíziótestület, az ORTT ellenőrzi, alkudozásnak helye nincs. És ha már európai „hasonmásainknál” tartunk, nem árt emlékeztetni rá, hogy az európai kereskedelmi televíziók indulásukkor kivétel nélkül mind olyan igényeket elégítettek ki, amilyenekre az állami televíziók, a közszolgálati adók képtelenek voltak, de eszükbe sem jutottak. Szomorú konzekvenciát vonhattak le ők is, akárcsak mi idehaza, a társadalmi közízlésről, az átlagemberek érdeklődési köréről, de számoltak, és együtt éltek vele. Öt-hat év után azonban nézőik, mint szivacs a vízzel, megteltek az olyan, nézői igényeknek megfelelően futtatott műsortípusok dömpingjével, amelyek ma még Magyarországon a kereskedelmi televíziózást jellemzik. Rádöbbentek, hogy az értelmiségnek mégiscsak nagyobb a súlya a társadalmi értékítélet formálásában, mint az átlagos nézőknek. Így tehát a reklámozóknak sem lehet közömbös, hogy az értelmiség milyen műsorokat néz. A közvélemény-kutatók kis idő múltán arra lettek figyelmesek, hogy a közszolgálati televíziók kezdik visszahódítani az ifjabb korosztályokhoz tartozó értelmiségi nézők jelentős hányadát. Erre a kereskedelmi televíziók csak a műsoraik színvonalának emelésével és műsorstruktúrájuk megváltoztatásával válaszolhattak: létkérdés lett számukra, hogy minél több értelmiségi nézőt ültessenek képernyőik elé. Reménykedhetünk tehát, hogy ezek a nyugat-európai folyamatok játszódnak le minálunk is, hiszen a tulajdonosokat semmilyen gazdasági érdek nem köti ahhoz, hogy értelmiségi nézőiket elveszítsék, és a tömegeket hülyítsék.
Minda Judit: 1994-ben kerültem itt, Magyarországon ahhoz a Kábelkom nevű céghez, amelyik az amerikai tulajdonban levő HBO programot és Spektrum televíziót működtette. Jelenleg három médiaóriás: a Sony, a Disney és az AOL Time Warner tulajdonában vagyunk. A Délvidékről óriási tisztelettel tekintettünk mindarra, ami Magyarországon történt, ami innen érkezett. Már csak azért is, mert Jugoszlávia annak idején – a magyarországinál jóval szabadabb légkörének köszönhetően – liberálisabb televíziózást honosíthatott meg, mint a Varsói Szerződés tagállamainak bármelyike, ám ezzel egyidejűleg sokkal jobban ki volt téve a nyugati televíziózás ártalmainak, mint Magyarország. Tíz éve azonban mást sem látok itt, Budapesten, csak a közszolgálati televíziózás vergődését, keményebben fogalmazva: azt, hogy a rendszerváltás abszolút vesztese a közszolgálatiság. Még a jeleit sem észlelni, hogy az az ideális kettősség kialakulófélben volna, amely a fejlett nyugati demokráciákban jól működik: hogy a közpénzekből gazdálkodó, de a tőkével is megfelelő kapcsolatokat fenntartó köztelevízió mellett fontos és igényes feladatokat is magára vállaló, tőkeerős kereskedelmi televíziók működnek. Elismerem, minálunk még a csecsemőkorát éli a kereskedelmi média, de nem látom, hogy „felnevelését” bárki is felelősséggel eltervezte volna.
Magyar Nemzet: A Spektrum televízió világra jöttét és felcseperedését felelősséggel tervezték el amerikai „szülei”?
Minda Judit: Amikor az HBO adásai elkezdődtek Magyarországon, azt gondolta a vezetőség, érdemes volna mellette még egy szolgáltatást nyújtani. Tűnődni kezdtek, mi legyen az. Erotikus program? Sport? Gyermekadó? Szerencsénkre nem úgy érkeztek hozzánk mint „gyarmatosítók”, az HBO működtetői nem gondolták, hogy itt beszélni, írni sem tudnak az emberek, ők viszont pontosan tudják, hogyan kell televíziót csinálni. Szabad kezet adtak, döntsük el mi, akik itt élünk, mire van a legnagyobb szükség Magyarországon. Mi pedig azt mondtuk, hogy ismeretterjesztő szolgáltatást kellene indítani, hiszen a közszolgálati adókból ez a műfaj szinte teljesen kiszorult, a műholdak révén fogható angol nyelvű programokat – a National Geographicot, a Discoveryt és társaikat – pedig nem értik elegen. Azt mondták, rendben van. Nem szóltak bele, milyen műfajokkal, milyen műsorszerkezettel dolgozunk, honnan vásárolunk filmeket, ránk bízták, dolgozzunk a magyar ember igényei szerint. A Spektrum olyan „konzervtelevízió” lett tehát, amely kizárólag kész filmekkel dolgozik – kőkemény gazdasági előírásoknak megfelelve. Bevétele csak azoktól a kábeltársaságoktól származik, amelyek felveszik programcsomagjaikba a Spektrumot (két számjegyű összeget fizetnek háztartásonként, és jelenleg egymillió-hatszázötvenezer otthonban nézhető a Spektrum televízió), valamint az utóbbi egy-két évben beszivárgó reklámokból. Fontos volt megtalálni az ideális arányt a szórakoztató ismeretterjesztés, valamint a komoly tudományos programok között, és kiszűrni az elképesztően bőséges kínálatból a szenzációhajhász, tudományosan megalapozatlan filmeket. A mintegy hatszáz órányi filmanyag – ennyit vásárolunk meg évente – hetvenöt százaléka európai műhelyekben készült, huszonöt százaléka Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
Magyar Nemzet: Közben megjelent a magyar nyelvű ismeretterjesztő adók sorában a világszerte népszerű National Geographic és a Discovery. (Kerekasztal-beszélgetésünkhöz meghívtuk a National Geographic magyarországi képviselőjét is, ám londoni központjuktól nem érkezett meg az engedély, hogy az előre kiküldött kérdésekre a központban megfogalmazott válaszokat körünkben felolvashassák.) Ezek a profi módon dolgozó, saját filmeket is gyártó televíziók nem nehezítették meg a Spektrum életét?
Minda Judit: Huszonvalahány országnak szolgáltató, globális tévéadókról lévén szó, egyezségre lehetett jutni. Egyik sem dolgozik egy-egy adott ország igényei szerint, és mindegyik nagyobbrészt a saját gyártású munkáit sugározza. Ezért azután egyikük sem lehet igazi versenytársa vagy ellenlábasa annak a Spektrumnak, amelyik a magyar nézők iránti határtalan bizalommal, az ő igényeik szerint állítja össze műsorát.
Magyar Nemzet: Felelősségteljes személyektől, komoly döntéshozóktól is hallani, hogy éppen ezek a külföldi tulajdonban levő ismeretterjesztő adók mentesíthetik tudományos ismeretterjesztő kötelezettségeik alól a végső soron a magyar adófizetők pénzéből élő, magyar tulajdonú televíziós társaságokat.
Vizi E. Szilveszter: A fő probléma szerintem nem abból adódik, ha nem kellő óraszámban sugároznak a magyar közszolgálati és kereskedelmi adók ismeretterjesztő műsorokat, hanem ha áltudományos, téveszméket hirdető programokat tűznek műsorukra, amelyeknek súlyos és hosszan tartó káros következményük lehet a közgondolkodásban. Miért fontos a tudományos gondolkodás terjesztése? Mert olyan világot élünk, amely száz százalékban piacorientált. A piacon szinte kizárólag az anyagi érdek a vezérlő elv. Ebből „csak” egyvalami hiányzik: az erkölcs. A tudományos gondolkodás azonban, a szép természetfilm – a szép igaz, s az igaz szép elve alapján – erkölcsi normatívát is jelent. Erre nevelni a társadalmat nemzedékről nemzedékre: az írástudók, a képírók kötelessége. Az értelmiség felelőssége. Amikor az Akadémia elnökének megválasztottak, programomban a tudományos ismeretterjesztés is szerepelt. Világhírű tudósainknak ki kell lépniük elefántcsonttornyukból, és közérthetően el kell mondaniuk az adófizető polgárnak, amit tudnak. Amikor a Matáv támogatásával el akartuk indítani a Mindentudás egyeteme című sorozatot, szinte mindenki le akart beszélni róla. Kudarc lesz, mondogatták, nem akad majd valamirevaló tudós, aki kiáll a „küzdőtérre”, hogy kamerák, mikrofonok kereszttüzében adjon számot legújabb felismeréseiről. Tízen, ha lesznek a padsorokban, ha az előadó beparancsolja tanítványait, akkor harmincan. Micsoda felsülés, ha a kamera az üres előadótermet pásztázza körbe! Ma a magyar tudomány színe-java tart előadást a Mindentudás egyetemén, akkora az érdeklődés iránta, hogy a hallgatóság be sem fér az előadóterembe. Még a csilláron is lógnak, ahogyan Karinthy mondaná. A televíziós felvételek sugárzásának nagy a nézőközönsége, az előadások internetes honlapját sokan keresik, Erdélyben középiskolákban, egyetemeken játsszák le a Mindentudás egyeteméről készült videofelvételeket, tanítják az elhangzottakat. Nemhogy nem szenvedtünk tehát kudarcot, de sikertörténet lett a Mindentudás egyeteméből. Olyan siker, amelyből, ha nagyon szerények vagyunk is, bizton levonható egy tanulság: a magyar társadalom igényli a tudományos ismereteket.
Kővári Péter: A magyar tudományos ismereteket! Működhet ugyanis minálunk több kiváló külföldi ismeretterjesztő tévéadó, szállíthatják a nap huszonnégy órájában csodálatosabbnál csodálatosabb filmjeiket, a magyar tudományos életet, hazánk természeti adottságait, az itt született gondolatokat nekünk kell bemutatnunk, népszerűsítenünk! Ezt a feladatot – már csak nyelvi „bezártságunk” miatt is – nem végzi el helyettünk senki.
Magyar Nemzet: Ritkán talál meghallgatásra ez az érv a televíziós vezetőknél, a Mindentudás egyeteme talán az egyetlen kivétel. Azt mondják, a szegényes eszköztárral bemutatott magyar tudomány – éppen a káprázatos külföldi ismeretterjesztő filmek szomszédságában – szinte értékelhetetlenül kis nézőközönséget vonz.
Gyenes Károly: A hiper-szuper nyugati természetfilm általában kétszázötven–háromszázezer nézőt jelent. Kivételes esetekben négyszázezret. A Mindentudás egyetemét általában százhatvanezer–kétszázharmincezer ember figyeli. Ezt a nézőközönséget meg kell becsülni. Álmokat pedig nem kergethetünk, milliós nagyságrendű nézettségre ismeretterjesztő műsor nemigen számíthat, amikor egy Markos–Nádas show-nak, azaz egy „bejáratott”, népszerű szórakoztató műsornak nyolcszázalékos a nézettsége.
Magyar Nemzet: Lelki szemeim előtt megjelennek azok a szakterületükön nagy tekintélynek örvendő tudósok, akadémikusok, akik az ilyesfajta összevetések hallatán – Markos–Nádas show és a Mindentudás egyeteme – felháborodottan mondogatják: hova süllyed a tudomány, ha szórakoztató műsorokkal kell versenyre kelnie, méghozzá az alulmaradás biztos tudatával! Anélkül hogy a médiumok bűnös mulasztásairól megfeledkeznénk, be kellene talán látnunk, hogy a hazai tudóstársadalom passzivitása, alkalmankénti gőgös elzárkózása is hibáztatható amiatt, hogy a tömegeknek nincsenek hiteles információik a létfontosságú új tudományos ismeretekről.
Fábri György: Az Akadémia ez idő tájt jóval többet tesz a tudományos ismeretterjesztés érdekében, mint a Mindentudás egyeteme című előadás-sorozat megszervezése. Számon tudja például kérni, hogy a közpénzekből folytatott tudományos kutatásokat – az érvényben levő rendelkezések értelmében – bemutatják-e a lakosságnak, népszerűsítésükre fordítják-e az állami dotáció azon százalékát, amennyit az előirányzott program szerint ismeretterjesztésre kell fordítaniuk. Összességében milliárdos tételről van szó, amelynek a felhasználása már a média feladata. Nem kérdéses, ha hatásos munkák, színvonalas produkciók készülnek e pénzekből, még nagyobb lesz a hajlandóság a tudományos ismeretterjesztés financiális támogatására. E területen is piaci törvények uralkodnak: tudományos ismeretterjesztésre akkor lesz sok pénz, ha a döntéshozók azt érzékelik, a tudomány fontos része az ország életének. Mikor fogják ezt gondolni? Ha a tömegtájékoztatásban nemcsak a tudományos produktumok, de már a tudományos kezdeményezések is megjelennek. Megváltozott a világ: pusztán azért, hogy értékes eredményeket mutassanak be, senki nem ad egyetlen fillért sem. Vagy ha mégis ad, az olyan kevéske lesz, mint amennyiből az ismeretterjesztő televízió ma Magyarországon gazdálkodhat. Be kell látnunk, a tudományos ismeretterjesztés is olyan portéka, amelynek – a megfelelő érdekérvényesítési akciók révén – el kell tudnia adni magát. Ami pedig a tudósok „passzivitását” illeti: még senki nem tudta, mi kerekedik ki a Mindentudás egyeteméből, amikor már ötvenkét rangos személyiség írta alá, hogy támogatja a vállalkozást. Ebben az esztendőben pedig olyan tudományos konferenciákat szervezünk a Mindentudás egyeteme köré, amelyek több szempontból is áttekintik hazai tudományos életünket, jelenlétét a közismeretekben, de azt is, hogy a nagyvilágban hol tart ma a tudományos ismeretterjesztés.
Magyar Nemzet: Summa summarum: tudós, menedzser és televíziós egyaránt reményteljesnek tartja a tudományos ismeretterjesztés ügyét a magyar televíziókban?
Kővári Péter: Abraham Lincoln szavai járnak az eszemben, mióta követem borúról derűre váltó, reménykedő és kételkedő beszélgetésünket. Lincoln azt mondta: „Bolonddá tehetsz bizonyos embereket minden időre, és minden embert bizonyos időre, de minden embert minden időre nem tehetsz bolonddá.” Ebben reménykedjünk mi is, akiknek, mert a szakmai életüket tették rá, mind a mai napig fontos, hogy milyen információk jutnak el honfitársaikhoz a tudományok – a természettudományok – legújabb eredményeiről. Minden időre minden ember még a televíziók által sem tehető bolonddá!
Minda Judit (50 éves) angoltanár, televíziós szerkesztő.
1987–1993: Jugoszláviában az újvidéki stúdió felelős szerkesztője.
1995–1997: Magyarországon az HBO és a Spektrum televízió filmbeszerző menedzsere.
1997–1998: a Spektrum programigazgatója.
1999–2000: az HBO és a Spektrum programigazgatója.
Jelenleg az HBO kelet-közép-európai régió programigazgatója is, öt HBO (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária), a csehországi, szlovákiai SuperMax gyermektelevízió, valamint a Spektrum tartozik a felelőssége alá.
Fábri György (39 éves) filozófus, oktatáskutató.
1988–1992: politikafilozófiát tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
1995–1999: a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
2000-től a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tudománypolitikai főtanácsosa.
Vizi E. Szilveszter (67 éves) kutatóorvos.
1961–1981: a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetének tanársegéde, adjunktusa, docense, majd egyetemi tanára.
1977–1981: az Egészségügyi Minisztérium kutatási főosztályvezető-helyettese.
1981–1989: a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese, majd főigazgatója.
1996–2002: a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.
2000-től a TIT elnöke.
Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Kővári Péter (61 éves) újságíró, műsorszerkesztő, tv-rendező.
1966–1974: a Magyar Televízió rendezőasszisztense, gyártásvezetője.
1974–1985: műsorszerkesztő.
1985–1992: a művelődési főszerkesztőség vezetője.
1993–1997: a művelődési műsorok főszerkesztője, kulturális intendáns.
1997–1999: a Magyar Televízió alelnöke, az MTV 2 intendánsa.
2000–2001: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának millenniumi titkárságvezetője.
2001-től a Duna Televízió közművelődési és tudományos főszerkesztője.
Gyenes Károly (56 éves) matematika–fizika szakos középiskolai tanár, televíziós szerkesztő.
1971–1982: általános, középiskolai és főiskolai tanár.
1984–1987: közoktatási kutatásokat szervez.
1971-től televíziós szerkesztő. Jelenleg a Magyar Televízió közművelődési szerkesztőségének a természettudományos rovatát (Natúra) vezeti.
Juhász Árpád (68 éves) geológus.
1958–1963: A Természettudományi Múzeum munkatársa.
1963–1971: petrográfus.
1971–1986: a TIT Természettudományos Stúdiójának igazgatója.
1986–1995: a Magyar Televízió természettudományos szerkesztőségének vezetője, a művelődési főszerkesztőség helyettes vezetője, a Delta producerirodájának vezetője, a Delta rovatvezetője.
1997–2001: a Tv 2 kulturális, gyermek- és ifjúsági főszerkesztője.
2001-től a Tv 2 közszolgálati tanácsadója.
Kapu Tibor
Megható pillanatokat élt át Kapu Tibor Houstonban
