Zen, élni

Most, amikor az ország fele kölcsönt vesz föl, hogy ki tudja fizetni megszámlálhatatlan adóját, a másik fele csodálkozik, hogy miért nem keres annyit, hogy adót kéne fizetnie, ki a fene törődik a zennel. (Az adóalanyok harmadik felét ügyvédek százai védik.)
A zenről különben se kell beszélni, pláne írni. Annyit azért mondjunk el, hogy mint sok japán dolog, ez is a kínaiból ered. A koan egy zavarba ejtő, rejtélyes, önmagának látszólag ellentmondó sűrítmény, amely a buddhista tanonc megvilágosodását szolgálja, a zen (kínaiul csán) buddhizmus és a taoizmus képzési alapformája. Tömör népmesék ezek, metaforikus elbeszélések. Valójában a szavak keveset mondanak el róluk, és formális logikával meg sem érthetők. Olyanok ezek, mint a tűz, amely a túl közel merészkedőket elemészti. Talán ezért is szeretik őket a számítógépvilágban egyáltalán nem kedvelt hackerek, vagyis a számítógépkalózok. A koan a középkínaiban még azt jelentette, hogy „általános dolog”. Mintegy ezerhétszáz ősi koan maradt ránk. Mindent rájuk lehet fogni, csak azt nem, hogy általánosak.
„A bolygók a nap körül
A formák az elme körül forognak.”
Beh úgy van, kedves bankárok, akik szonettkoszorúkat, filmeket és színműveket készültök írni, és kedves írótársaim, akik úgy akartok kinézni, mint a bankárok.
Na.
Mai koanokat (és koanszerű tréfákat) mutatok fel most, aki ismeri, és nem szereti őket, lapozzon tovább. Aki mégsem teszi, tudja, hogy ha egy szikláról lehull egy vízcsöpp, az megismeri a reggeli tengert. Na jó, először egy régebbit, ráadásul tibetit.

A váza
Csatrál Rimpocse zarándokúton volt a tanítványaival. Egyszer megszálltak egy gazdag kereskedőnél, aki egy felbecsülhetetlen értékű Ming-dinasztiabeli vázával ajándékozta meg őket. Nagy óvatosan becsomagolták, és az egyik nyeregkápába tették. De amint továbbindultak, máris veszekedés tört ki a tanítványok között, hogy ki vigyázzon rá. Végül Csatrál Rimpocse kivette a vázát a zsákból, és azt mondta:
Megmutatom, hogyan kell reá vigyázni.
Ezzel a porcelánvázát összetörte a térdén, felmutatván, mennyire törékeny és mulandó minden, amit értékesnek tartunk. De ilyet persze nem mondott. Így szólt inkább:
Ettől a pillanattól fogva kezdődött el zarándokutunk.

Az üresség megragadása
Szekkio azt mondta egyik szerzetesének:
Meg tudod fogni az ürességet?
Megpróbálom, mondta a szerzetes, és kezével csészét formált.
Ez nem túl jó, mondta Szekkio. Nincs semmi a tenyeredben.
Hát, mester, akkor mutass jobbat, mondta a szerzetes.
Akkor Szekkio megragadta a szerzetes orrát, és megrántotta.
Jaj!, kiáltott föl a szerzetes. Ez fáj!
Így ragadhatod meg az ürességet, mondta Szekkio.

Hála
Miért kell meghajtanunk a fejünket a meditáció befejeztével?, kérdé egy novícius.
Hogy megköszönjük Istennek, hogy vége van, mondá Ho Csi Zen.

Elmúlik
A meditációm állandóan zavarja valami. Vagy a lábam fáj, vagy folyton elszenderedem, mondta tanárának a tanítvány.
Elmúlik, mondta a mester szárazon.
Egy héttel később jön a tanítvány, és mondja:
A meditációm olyan békés, olyan eleven! Csodálatos!
Elmúlik, felelte a mester szárazon.

Ne beszélj
Négy szerzetes elhatározta, hogy két hétig csöndben meditál.
Másnap kialudt a gyertya.
Kialudt a gyertya, mondta az első szerzetes.
Nem kéne hallgatnunk nekünk?, kérdezte a második.
Miért kellett megtörnöd a csöndet?, mondta a harmadik.
A negyedik szerzetes fölnevetett:
Haha! Én vagyok az egyetlen, aki nem szólt.

Zászlólobogás
Négy szerzetes meditált egy kolostorban. Hirtelen a tetőn lévő imazászló csapkodni, lobogni kezdett.
A fiatalabb szerzetes kijőve a meditációjából azt mondta:
A zászló lobog.
Egy tapasztaltabb szerzetes azt mondta:
A szél lobog.
A harmadik szerzetes, aki már húsz éve lakott a kolostorban, azt mondta:
A lélek lobog.
A legöregebb szerzetes, láthatóan bosszankodva, azt mondta:
A szájak lobognak.

A túlsó part
Egy fiatal szerzetes hazafelé tartott, és egy széles folyóhoz ért. Töprengett, miként juthatna át. Már majdnem föladta, amikor megpillantotta az egyik nagy tanítót a túlsó parton.
Ó, bölcs, meg tudnád mondani, hogyan jutok át a túlsó partra?, kiáltott át neki a fiatal szerzetes.
A tanító eltűnődött egy pillanatra, végigtekintett a folyón, és visszakiabált:
Fiam, de hisz te a túlsó parton vagy!

Durva
Két szerzetes ül a folyóparton és meditál. Egy krokodil elragadja egyikőjüket.
Hát, elég kemény megtisztulás ez, mondta szikáran a másik.

Elmaradt megvilágosodás
Mielőtt szerzetes lett volna, Sanyi nagy örömét lelte abban, hogy kifigurázza ellenfeleit követői előtt. Egy nap a mezőn találkozott a Szent Múnyiuval. Épp ott legelt a tehén.
Mondd meg, te élhetetlen állat, mondta neki parancsoló hangon Sanyi, mi az élet értelme?
Mu, felelte a Szent Múnyiu, tovább rágcsálva a füvet.
Ami a régi kínaiban azt jelentette: semmi. (Ma, magyar átírásban: méijou.)
Hallván a szózatot, ezúttal senki se világosodott meg. Főleg, mert senki se értette a kínait. Se a mait, se a régit.

Kerülő út
Ai városkából elindult egy ember a hegyeken át, hogy fölkeresse a mestert.
Hol a mester?, szólított meg egy tanítványt, amikor megérkezett.
Ó, nem hallottál róla? Zarándokútra ment a hegyeken át, hogy Ai templomában imádkozzon, és hogy új tanítványokra leljen.
Hallván ezt az ember megvilágosodott.

Boldoggá tenni
Egy reggel a mester épp evett, amikor egy tanítványa fölkereste.
Itt a dolgozatom, lobogtatta a papírcsomót. Siettem, hogy átnyújthassam, mert boldoggá szeretnélek tenni téged.
A mester átvette a dolgozatot, és beletette a kenyérpirítóba.
Szeretném, ha a kenyérpirító is boldog lenne, mondta a tanítványnak.

Rosszabb, mint egy bohóc
Egyszer volt, volt egyszer Kínában egy nagyon lelkiismeretes fiatal szerzetes. Egyszer elment a mesteréhez, hogy megkérdezzen valamit. Amikor a mester meghallotta a kérdést, elkezdett nevetni. A fiatal szerzetes zavarba jött. Ezt követően három napig nem bírt se enni, se aludni. Azután újból fölkereste mesterét.
Amikor a mester meghallotta, mi történt, annyit mondott:
Szerzetes, tudod, mi a te bajod? Rosszabb vagy egy bohócnál.
Tiszteletre méltó uram, hogy mondhatsz ilyet? Hogyan lennék rosszabb egy bohócnál is?
A mester elmagyarázta:
A bohóc örül, ha másokat nevetni lát. De te?! Téged zavar, ha egy másik ember nevet. Hát nem vagy rosszabb egy bohócnál?
Amikor a szerzetes ezt meghallotta, nevetésbe tört ki. Megvilágosodott.
(Nem tartozik szorosan a zenhez [bár ki tudja]. Múlt heti írásomból egy mondat helyesen: Déjá fu: Az az érzés, hogy valahol már fejbe rúgtak ugyanígy.)