A félelem egyesíti a homokháti gazdákat

Csaknem harmincezer család él a mezőgazdaságból a Homokhátságon. Nehezen, mert állandóan dacol az elemi erőkkel. Homokhátságnak nevezik Csongrád megye délnyugati részét, a Duna–Tisza közé eső területet. A termőföld értéke, mert homok, rendkívül alacsony, öt-tíz aranykorona. Nem messze ettől a vidéktől a feketeföld harminc-negyven aranykorona, hektárját félmillió forintért veszik. Ezzel szemben a homoki hektárért csak harminc-negyvenezer forintot kínálnak. Éppen a rendkívül hátrányos helyzetük miatt hozták létre a gazdák elsőként az országban azt a testületet – Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület néven –, amely öszehangolja az uniós csatlakozással kapcsolatos teendőket. A Mórahalmon megtartott alakuló ülésre több százan mentek el, és azt mondta nekem az egyik szőlősgazda, hogy a félelem terelte össze a sok embert. Nevezetesen az a félelem, ami az örökös bizonytalanságból fakad, befészkelte magát az ott élők zsigereibe, hiszen a homok kiszámíthatatlan. Nemcsak a termőföld gyenge minősége, hanem az éghajlat miatt is nagy a bizonytalanság, mert a nyár néha szubtrópusi, a tél pedig nagyon kemény.
Az idén a nagy havazások miatt sok ezer család napokon keresztül alig aludt. Őrt álltak a fóliasátraknál, ahol salátát, retket, paprikát, paradicsomot, karfiolt termelnek. Arra vigyáztak, hogy a hatvan-nyolcvan centiméteres hó össze ne rogyassza a műanyag házakat, mindenki tudta, a biztosító nem fizet. A legnagyobb éberség mellett is sokan váltak földönfutóvá, mert a hófúvás széthasította a fóliát. Pótlására sok gazdának nincs pénze, hiszen hosszú ideje már tartalékot sem tudnak képezni. Ha nem a tél, akkor a nyári aszály vagy a nagy esők miatt szenvednek. Bár a homok bírja a nedvességet, mégis, ha a zákányszéki mintagazdaság tulajdonosával, Papp Lászlóval összefutok, arról panaszkodik, folyamatosan pusztul az őszibarackos ültetvénye. Pappék gazdaságilag erősek, már a rendszerváltás előtt megvolt a gyümölcsösük, mégis tehetetlenséget éreznek az időjárás pusztításával szemben. Ha nem a meleg vagy a hideg, a hó és az eső gyűri le a homoki gazdákat, akkor azért aggódhatnak, hogy nincs elegendő vevő a retekre, a paprikára, a paradicsomra. Nyakukon marad az áru.
Szerencsétlenségüket az is tetézi, hogy nem működik a szegedi konzervgyár, Dél-Magyarország élelmiszeriparának fellegvára. Tavalyelőtt zárták be, úgy tűnik, örökre, mert nem találtak piacot. Ebből a helyzetből kel versenyre a homoki parasztember az állami támogatást élvező dán, holland vagy osztrák gazdával. Nem csoda, hogy szorong.
Tanácstalanságát jól példázza, hogy az egyesület alakuló ülésén szinte nem is volt kérdés Hans Beckhez, az unió Magyarországra akkreditált nyugalmazott nagykövetéhez.
A Homokháti Gazdasági Tanácsadó Egyesület – mely a mórahalmi polgármester és fideszes országgyűlési képviselő, Nógrádi Zoltán elnökletével alakult meg – ígérete szerint mindent megtesz, hogy a gazdák ne maradjanak magukra, ne legyenek vesztesei a csatlakozásnak. Egyebek mellett hozzálátnak a termelés összehangolásához és a mintagazdaságok kialakításához is.