Afganisztánban a fegyverek döntenek

Múlt héten már Afganisztánba érkezett az a két magyar főtiszt, akik főként a tervezésből és a helyzetértékelésből veszik ki részüket, márciusban pedig útjára indul a huszonnégy főből álló egészségügyi kontingens. Afganisztánban azonban még nem ült el a fegyverropogás, és alig múlik el nap fegyveres incidens nélkül.

Még nincs vége a háborúnak, még mindig harcolunk az al-Kaidával és a tálibokkal, de reméljük, hogy a robbantások és a merényletek hamarosan a múlté lesznek, mivel az afgánok már belefáradtak és belebetegedtek a 23 évi háborúskodásba – jelentette ki a minap a kandahári kormányzat szóvivője. Kalid Pastún annak kapcsán nyilatkozott, hogy január utolsó napjaiban nagy hatóerejű bomba robbant Kandahár közelében, egy hídon. A gyilkos akciónak, melyet meg nem erősített hírek szerint a tálibok vagy az al-Kaida szimpatizánsai követtek el, tizennyolcan estek áldozatul.
A kandahárihoz hasonló esetek azonban nem mennek ritkaságszámba, az elmúlt napokban főként tűzharcokról, merényletekről és rajtaütésekről szóltak az afganisztáni híradások. Még a nemzetközi szervezetek sem élveznek védettséget: január végén hat ember vesztette életét, amikor Dzsalálábád környékén fegyveresek támadtak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik autójára. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a világszervezet munkatársai mindanyian túlélték a támadást.
Gyakoriak a fegyveres összetűzések az amerikai és szövetséges csapatok, illetve a még bujkáló tálib harcosok között is. Jelenleg 7-8 ezer amerikai katona állomásozik Afganisztánban, akik nemcsak a törékeny békére ügyelnek, hanem csírájában igyekszenek elfojtani a tálibok gyilkos akcióit is. Az ország délkeleti részét az elmúlt napokban módszeresen – barlangról barlangra járva – fésültek át az amerikai katonák, rakétákon és elhullajtott fegyvereken kívül azonban mást nem találtak. (Magyarok várhatóan a jövőben sem veszik ki részüket a fegyveres akciókból Afganisztánban, felmérések szerint egy efféle részvételt a megkérdezettek kétharmada határozottan ellenez.) Irak árnyékában tehát még mindig forrong Afganisztán. Az ezer sebből vérző országban sokan még mindig máról holnapra élnek, és a beígért nemzetközi segélyekben reménykednek. Az egészségügyi ellátás romokban hever, s a nálunk már nagyrészt ismeretlen vagy többé-kevésbé jól kezelt betegségek – ilyen a tuberkolózis, a szamárköhögés vagy a gyermekparalízis – sorra szedik áldozataikat. Egy minapi ENSZ-jelentés szerint Afganisztánban nem ismeretlen a gyermekágyi láz sem, s vannak olyan eldugott vidékek, ahol a szülést a nők közel hét százaléka nem éli túl. Arról nem is beszélve, hogy száz csecsemőből 14 várhatóan nem éli meg az ötödik születésnapját. A legrosszabb helyzetben egyébként a várostól távol élők vannak, a fővárosban – a viszonylagos ellátottságnak köszönhetően – még mindig nagyobb a túlélés esélye.
Kabulban teljesít majd szolgálatot az a magyar orvoscsoport is, amely két szakaszban, márciusban és májusban utazik Afganisztánba. A kontingens tizenkilenc egészségügyi szakemberből és egy öttagú logisztikai csoportból áll. Tizenheten a kabuli tábori kórházban, ketten pedig a repülőtéren található sebészeti központba kerülnek majd.