Háború lesz!

Függetlenül attól, hogy az ember fia szubjektíve kedveli-e vagy enyhén szólvatartózkodik az Egyesült Államoktól, illetve annak politikájától, Colin Powell külügyminiszter minapi állításaiból képtelenség objektív képet alkotni Irak cselekedeteiről. Arról meg aztán pláne nem, hogy ezekért a bizonytalan cselekedetekért jogos-e, erkölcsös-e és egyáltalán szabad-e háborút indítani ellene.
Mert hát mit is gondolhat a bemutatott „bizonyítékokról” a világ lakosságának az az elsöprő többsége, aki nem elemzett még felderítési fotókat, nem jártas sem az elektronikus, sem a humán hírszerzésben? Röviden válaszolva: akármit. Gondolhatja azt, hogy az amerikaiak aztán biztos tudják; vagy azt, hogy a nagy konspiráció részeként játszi könnyedséggel kreáltak (ismét) bizonyítékokat; de lehet, hogy megrándítja a vállát, mondván, addig nincs baj, amíg minket nem érint.
A probléma azonban az, hogy az elkerülhetetlennek tűnő iraki háború nem azért indul, mert a Szaddám Huszein nevével fémjelzett rendszer rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Sőt, ez a tény csak annyiban játszik szerepet, hogy – legalábbis az amerikaiak és önálló gondolkodásban nem, ellenben levélírásban jeleskedő szövetségeseik számára – egy háborús okként beállítható elemet szolgáltat. A lényeg ezzel szemben egyszerűen és kereken egyetlen szóban elmondható: olaj. Ha kicsit tudományosabbak akarunk lenni, akkor mondhatjuk azt is, hogy energia vagy energiaéhség.
Eléggé torokszorító ugyan leírni, de egyes adatok szerint fiatalabbjaink életében olyan súlyos energiahiány alakulhat ki földünkön, amelyre – legalábbis általunk ismerten – nem rendelkezünk megoldással. Irak a maradék fosszilis energia egyik fontos lelőhelye, amelyet ebben a helyzetben a világ legerősebb hatalma és az ahhoz kötődő elitek magukhoz akarnak ragadni. Hogy miért most? Lehet, hogy éppen itt van az iraki tömegpusztító fegyverek „kérdése elásva”. Ugyanis aligha vált most krónikussá az „energia kérdés”. Sokkal inkább az lehet az időzítés mögött, hogy míg a Clinton-kormány nem merte vállalni a háború kockázatát egy potenciálisan vegyi és biológiai fegyverekkel felszerelt ellenséggel szemben, addig George W. (Cowboy) Bush és csapata hajlandó erre – mellesleg casus belliként használva azt a tényezőt, amelytől elődje tartott.
A kérdés azonban mégsem ilyen egyszerű. Főként nem az Európából és keresztény értékrenddel szemlélve. Az összeesküvéseket gyanító magyar történelmi reflexekkel pedig aztán egyáltalán nem az. – Mert hát, jó-jó, az utolsó csepp olajat inkább az Egyesült Államok ellenőrizze, mint a nyilvánvalóan totalitárius rezsim, ám ezért ezrek életével fizetni? – tehetjük fel a kérdést. Vagy: nem csak arról van szó, hogy ezt az utolsó csepp olajat is jó haszonnal akarják eladni nekünk, amíg nyilvánosságra nem hozzák az addig páncélszekrényben lapuló alternatív energiaforrásterveket? Szó ami szó, a világnak ezen a sokat szenvedett tájékán nehéz bármivel is megindokolni egy háborút. Hozzátehetjük ehhez azt is, hogy éppen ezért gyengék az európai hadseregek is, amiért viszont a tengerentúlon egyszerűen nem veszik észre az óvilági érveket.