Unalom

Nem akarok én itt EU-ellenes húrokat pengetni, de ha egyszer a malacok nem képesek rá, hát kénytelen vagyok helyettük megtenni. A gazdák már attól is ugrottak hármat hátra, hogy nem lehet majd a disznókat moslékkal etetni, de hát egye fene, majd megeszik a maradékot a csirkék, a kacsák, a juhok, legalább egyszer az életben ők is hasznot húznak a politikából. Abban biztos vagyok, hogy magyar ember nem vágja szemétre a drága maradékot, mert megszakad a szíve. Azt kérdezi tőlem az én Hajdu Berci barátom a Hortobágyról, hogy akkor ő majd mit csináljon? A felesége fellázadt, kijelentette, hogy nem hajlandó a disznóknak külön főzni, legfeljebb majd eszik ugyanazt, amit a család. Elképzeltem a Berci barátomat, amint naponta kiviszi a tanyára a töltött káposztát, vagy a vadas marhát és felszolgálja a mangalicáinak, közben a brüsszeli urakat emlegeti, akik még életükben nem ettek tisztességes parasztsonkát ecetes gyufapaprikával, a fokhagymás abált szalonnáról már nem is beszélve.
Úgy látszik, az EU nem azért van, hogy ápolja a gasztronómiát, hanem hogy jó közérzetet csináljon a disznóknak, akik egyébként meg sem tudják különböztetni a krumplihéjat a brassói aprópecsenyétől, de nem is akarják. Az ól felé közeledő böllér köhögése az egyetlen, amit biztosan felismernek.
Most meg itt az újabb intézkedés, amely egyelőre az angol gazdák idegeit borzolja: játékokat – például labdát vagy láncot – kell betenniük az ólba, hogy a disznajuk ne unatkozzon, vagyis ingerdús környezetben hízzon és várja a halált (éppen ezért én a Ki nevet a végén elnevezésű társasjátékot tudnám javasolni a sertéseknek), máskülönben az EU ellenőrei 2500 fontig (több mint 900 ezer forint!) terjedő bírságot szabnak ki a tenyésztőre. Senki ne gondolja, hogy ez valami rossz vicc. Még az újságokban is benne volt.
Csak az nem fér a fejembe, hogy miért éppen a disznókkal törődnek ennyire? Tétlenül fogjuk nézni talán, hogy a többi állatot megöli az unalom? Nem kellene a csirkéknek sakkot adni? A libáknak és a kacsáknak a gazda hétvégén rendezhetne diavetítést, a juhok pedig nyilván hálásak lennének, ha kapnának a hodály elé pingpongasztalt, vagy rongyból készült műfarkast, hogy kedvükre széttéphessék. A szegény pulyka se lenne olyan hülye, ha naphosszat babrálhatna a legóval.
Az én Berci barátom azt mondja, ha majd hozzánk is beköszönt az új kor, ő úgy fogja megoldani a kérdést, hogy délutánonként felolvas a malacainak. Széket visz az ól kifutója elé, és kedves Krúdyjával, Móricz Zsigmonddal, vagy Petőfivel szórakoztatja a jószágot, ami azért is lesz jó, mert így esetleg a racka juhait is le tudja foglalni, sőt, a baromfi se a teljesen felesleges kapirgálásban éli ki magát, hanem értelmesen tölti az idejét. Szerencsére Bercinek nincs tanyaszomszédja, így aztán senki nem fog röhögni rajta, ha meg arra jön valaki, legfeljebb elbújik a szénakazalban. Ez a Berci egyébként furfangos ember, mert azt kérdezi tőlem, hogy az EU vajon az emberekkel is ilyen nagy körültekintéssel fog törődni? Mert nagyon szeretné ő azt látni, hogy törvényt csinálnak arra is, kinek mi a teendője akkor, ha a gazda unatkozik, bár ilyesmi az ő életében eddig még nem fordult elő.
Berci cinkosan kacsint, közli, hogy ő tisztán látja a kérdést: nyilvánvaló, az ember azért kapta a termőföldet, a kaszát, a betakarítani való terményt, vagy éppen a tepertősütő üstöt, hogy ne unatkozzon. És akkor ugyebár logikus: a disznókat is azért kaptuk, hogy ne unatkozzunk.
A disznókat? Állj! Nem akarok politizálni! – figyelmeztetem Berci barátomat.
Mi ebben a politika? – kérdezi és ártatlanul pislog hozzá.
Azért se hagyom magam provokálni.