Sokkolta az orosz közvéleményt, hogy a kezdeti tétovaság után gyors győzelmet aratott Irakban az amerikai hadsereg. Ebben a hangulatban egyre több elemző véli úgy, hogy Moszkva túlságosan sokáig tartott ki az iraki diktátor mellett, így ugyanabba a hibába esett, mint Milosevics eltávolításakor. A bíráló írások szerint az orosz diplomácia elszámította magát, mikor úgy vélte, hogy Washington politikai veresége után morálisan megerősödve, tisztán léphet elő a függöny mögül, s Bush segítségére sietve rendbe teszi a dolgokat. Moszkvára azonban most nincs szüksége a Fehér Háznak, s az amerikai „héják” nem felejtik el megüzenni, hogy az orosz cégek ne számítsanak túl sok jóra az újjáépítéskor és az olajipari koncessziók felülvizsgálatakor. E szigort némiképp enyhíti, hogy az amerikai kongresszus végül mégsem foglalta törvénybe a Biztonsági Tanácsban Washington javaslatát nem támogatók kizárását az iraki üzleti lehetőségekből.
Putyin dolgát jelentősen megnehezítette, hogy az orosz politikai elitet megosztotta az iraki háború. Azok, akik a gazdasági érdekeket szem előtt tartva óvtak az Egyesült Államok nyílt bírálatától, most úgy vélik, Oroszország elveszítette azt az előnyt, amelyet szeptember 11. utáni kiállásával szerzett. A stratégiai partnerség további mélyítése helyett ugyanis a Moszkva politikájában rövid időre felülkerekedett birodalmi gondolkodásból fakadó revansvágy, a rideg valóság könyörtelenül a földre kényszerítette a szárnyaló gondolatokat. A Kreml Irak-politikáját bírálók mindezek mellett megjegyzik, hogy a két ország kapcsolatai lassan visszaállnak a korábbi szintre, komoly töréstől nem kell tartani, egy komoly lehetőségtől azonban elesett Oroszország. Az ellentábor erre azzal vág vissza, hogy Washington a lojalitásért cserébe sem ígérte, hogy figyelembe veszi Moszkva gazdasági érdekeit.
origo.hu
Orbán Viktor: „Ukrajnával rosszul járnánk, rossz üzlet!”
