Budapest blamázs

Megint egy hőmérsékletrekord. A köztéri digitális hőmérő negyvenhárom fokot mutat, de igazából nincs szükség műszerre, elegendő, ha tekintetemet a Margit híd közepére irányozom, oda, ahol a betoncsík fölött klasszikus délibáb vibrál. S a villamosmegálló lassan parti fövennyé alakul, a peronon áldozatra leső BKV-ellenőrök jéghideg koktélokat egyensúlyozó pincérek képét öltik magukra, az orrom pedig megtelik a hullámok verte pára sós illatával.
A hőség teszi. Az igazság ugyanis odaát van, az Újpesti rakpart Budapest plázs néven forgalomtól elzárt szakaszán. Ez a mi magyar tengerpartunk. Pontosabban azoké, akiknek sem lelki, sem fizikai problémát nem okoz, ha néhány órányi csoportosan elkövetett perzselődés után tömegközlekedve kell megközelíteniük az első normális tusolót. A plázs – amelynek jelentése fürdőzésre alkalmas, lapos tengerpart – nevével ellentétben hadilábon áll a vízzel. A Duna olyan, amilyen, a fürdőmesteri feladatokat is ellátó biztonságiak, biztos, ami biztos, még a folyó közelébe sem engednek senkit. A párakapuk pedig elvesztek a rendezvény engedélyeztetési eljárásának viharában, így néhány, a késő kádári hobbikertek tákold magad mozgalmának legattraktívabb napjait idéző, fémállványzaton pihenő, kiszuperált olajoshordóból lecsüggő zuhanyrózsa hivatott fergeteges beachhangulatot teremteni.
Ezek a kékre és fehérre mázolt tárolók egyébként is a rendezvény arculatának meghatározó elemei, mert ötméterenként belebotlunk egybe, mintha a plázshoz tartozó képzeletbeli tengeren elsüllyedt volna egy olajoshordókkal megtömött teherhajó, és a roncsokat egészen a XIII. kerületig sodorta a szintén képzeletbeli hurrikán. De hogy a piros-fehér fényvisszaverő papírcsíkkal körberagasztott pálmafákat miféle szerencsétlenség érhette, csak találgatni lehet, mindenesetre a nyitás óta sokat romlott az állapotuk, hiába, víz nélkül nem megy még egy szárazságtűrő növénynek sem.
Sokakat azonban a tartalmi és esztétikai hiányosságok egyáltalán nem hoznak zavarba, mert ügyesen úgy tesznek, mintha tényleg valamelyik mediterrán turistaparadicsomban múlatnák az időt. A tehetősebbek nyugágyat és napernyőt bérelnek, míg a spórolósabbak egy szál Surda-sapkával felfegyverkezve dacolnak a kánikulával. A görög–magyar viszonylatot last minute-ban busszal teljesítő hivatásos nyaralók ellenben hűtőtáskák köré gyűlnek, mert plázs ide, plázs oda, nincs jobb a szigorúan egy-hét arányban elegyített Tesco gazdaságos szörpnél és a jó vastagra szeletelt kirántott húsnál. A rutintalanabbak meg nejlonszatyorban hozzák a harapnivalót és a mélyhűtőben másfél órára tartósított világost.
És Lasztminutéknak kivételesen igazuk van, mert a fővárosi tengerpart nem kínál komolyabb gasztronómiai élményeket, ráadásul az árak is borsosak: egy négyfős család nem ússza meg ötezer forint alatt, ha a kínálat zömét adó grillezett szárnyasokból, saslikokból akar jóllakni. Valódi különlegességgel csak a juh- és kecskesajtos szolgál, ám a rekkenő hőségben alig akad, aki a száraz vörösbor és az érett camambert harmóniájára vágyna. A sör viszont szépen fogy, mert olcsóbb a bornál, nehogy a látogató véletlenül visszataláljon étkezési kultúrájának gyökereihez.
A kultúra egyébként sem teng túl errefelé. Esténként tartanak ugyan koncerteket – már ha épp nem a menetrend szerinti bombariadó a fő produkció –, a kiemelt műsorszámokat azonban a rendezőkkel nyilván támogatói szerződést kötött tv2 adja, így a televíziókészülékek elől végre kimozduló tömegeknek olyan sztárokkal kell szórakozniuk, mint Szarvas László, Azurák Csaba, Csisztu Zsuzsa, Jakupcsek Gabriella, Hajós András, Szulák Andrea, Liptai Claudia vagy Till Attila. Még szerencse, hogy a Big Brother második eresztése csúnyán megbukott, különben semmi nem óvná meg a pihennivágyókat egy Iti-, Pongó- vagy Zsanett-magánszámtól.
A fővárosiak estéről estére mégis ezrével lepik el a rakpartot, sőt már műszak után megindul az intenzív dínomdánomba fulladó áltengerparti andalgás. S ez a kora délutántól napnyugtáig tartó néhány óra a plazacicákból ideiglenesen plázsbabákká alakult ifjú hölgyek nagy időszaka, mert végre megfelelő számú néző bámulhatja a szoláriumokban előbarnított idomaikat.
A szürkület aztán a raktengerpart maradvány értékét is a nullával teszi egyenlővé, így a plázs elnevezés végképp értelmét veszti. Mégis ez a rendezvény őszintébb állapota: szól a zene, üzemel a lacikonyha, hordószámra fogy a műanyag poharas csapolt sör, tengerről pedig már senki nem beszél, csak élvezi az augusztusra áthelyezett majális hangulatát. A hazatérők pedig 2000 forintos Budapest Plázs-póló formájában vihetik magukkal élménydús nyaralásuk emlékét.