Nagy Bandó András ezúttal a KlikkTV-ben osztotta az észt. Ami más országban tuti börtön, az itt mentőakció Rogánért. A sakktábláról nem vették le, csak a parasztok közé tették – mondta a Magyar Pétert imádó humorista a Mélyvíz című műsorban. Nagy Bandó a miniszterelnökről pedig azt mondta: Orbán az az őrült, aki szembemegy az európai autópályán. Majd hozzátette: utoljára Ceaușescu és Elena élt hasonlóan – olvasható a Hírklikk portálon.
Emlékezetes, hogy Magyar Péter október 23-i megmozdulásán a legalpáribb beszédet nem mástól, mint a Kádár-rendszer ünnepelt humoristájától, a mára rendkívül unalmassá és értékelhetetlenné váló, a szakma perifériájára szorult Nagy Bandó Andrástól hallhattuk.
„Most olyan szabad a köztévé, hogy nem kell kártya, elég, ha a belépő mikrofonállványok kinyújtják a nyelvüket, és a biztonságiak egyeztetik, hogy a rajta lévő váladék egyezik-e azzal, amit a miniszterelnök előző nap ebédelt.”
Jól hallható az erről készült felvételen, hogy még a közönség is felhördült a végtelenül gusztustalan, gyűlölettől vezérelt kirohanás kapcsán.
További Poszt-trauma híreink
Nagy Bandó András rendszeresen a szokásos fórumán, a gumigerincűek csapatában, a Magyar Hangban osztja az észt és gyűlölködik szakmányban. Egy korábbi emlékezetes kirohanása a Kultúrtáj podcastben volt, érdemes azt is felidézni, hogy még tisztább legyen a kép Nagy Bandóról.
„Még a Kádár-rendszerben sem övezte olyan megvetés az ország vezetőjét, mint amilyen ellenszenv kíséri Orbán Viktort” – mondta a műsorban a levitézlett humorista, majd azt is hozzátette, hogy a Fideszben pontosan látják, hogy mi a tétje a Tisza Párt feltűnésének: ha nem nyerik meg a választást, börtön vár rájuk.
További Poszt-trauma híreink
Szegény Nagy Bandó szeretne valahova tartozni, szeretné, ha ugyanúgy szeretnék, mint annak idején a langymeleg, posványos Kádár-rendszerben, de rossz hírünk van, a szeretetet ki kell érdemelni, nem lehet kikoldulni és kierőszakolni sem.
Fröcsögő, vérlázító és sok esetben aljas kirohanásaira nem vevő az emberek többsége, és még a sajátjai is megbotránkoznak a szövegein. Jobban tenné, ha elgondolkodna azon, a saját szavait idézve, hogy valójában ki az igazi őrült.
Mert az az igazság, hogy nincs szánalmasabb, mint amikor egy humorát vesztett humorista próbál meg erőltetetten jókat mondani.
További Poszt-trauma híreink
András, miért kell ez?
Borítókép: Nagy Bandó András és Magyar Péter (Fotó: Hatlaczki Balázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik aljas módon támadt Orbánékra, Magyar Péter mégsem fog neki örülni
A tanár úrnak ismét elgurult a gyógyszere.

Megérkezett az utolsó szög is Magyar Péter közéleti koporsójába
Ettől az egész Tisza Párt megrogyott.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Minden végzet nehéz + videó
A film bizonyítja, hogy a szerelemhez sosem késő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!