Pottyondy Edina, az internet vicsorgó démona, a hazai ballib szcéna megbecsült tagja ellátogatott Erdélybe. Nagy turnét szervezett magának és a vérlázító, Orbán-gyalázó vicceinek. Azonban nem minden történt úgy, ahogy azt szerette volna. Finoman szólva nem okozott önfeledt örömöt a látogatása az erdélyi magyarok körében.
Ezért telesírta az internetet, hogy ő persona non grata Erdélyben, mert az a fránya Orbán-janicsárok ellehetetlenítik, akadályozzák a fellépéseit:
„Borzasztóan dühös vagyok. Az erdélyi stand-up turnémat eddig már két városban lehetetlenítették el a Fidesz helyi janácsirjai. (…) Verekedéssel, balhéval, tojásdobálással fenyegetőznek. (…) A polgárháborút sikerrel vitte Orbán Viktor Erdélybe is. Sikerrel fordítja szembe a magyart a magyarral, a székelyt a székellyel, a határon túlit az anyaországival. Remegek a dühtől, ha arra az ostoba keménykalapos butaságra gondolok, hogy a karmelitából hergelt erdélyi fideszesek az ellenséget Sebestyén Balázsban látják meg bennem. És a hangnemtől, ami jól illeszkedik a poloskázó főnökükhöz, például, hogy »Tekenyőt a belemnek hozzanak-e?« Hát egyen meg benneteket a medve, buzik! (…) De akárhogy is, megyek, csinálom, amíg lehet. Ez az én hazám is. Ez az én közönségem is. Aljas gazemberek, nem félemlítetek meg!”
További Poszt-trauma híreink
Azonban nem eszik olyan forrón a baloldali hazugságot. Hont András fülön csípte: kiderült, hogy a legtöbb helyen a lőtéri kutya sem volt kíváncsi Pottyondy fröcsögésére, ezért lett lemondva a műsora.
Majd ez után a „művésznő” besértődött, hogy hazugságon kapták:
Szegény Pottyondy Edina! Az a helyzet, hogy az erdélyi magyarok nem vevők a vérlázító, hergelő poénjaira.
Bizony, ilyen, amikor szembejön a valóság.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Pottyondy Edina (Fotó: Képernyőkép/YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Beütött a ménkű Gombaszögön!
Magyarországi rapperek mocskolódása zavarta meg a felvidéki magyar fiatalok nyári táborát.

Hogyan írjunk ma újságot?
Mi lesz azokkal a bevándorlókkal, akik szétverték, felgyújtották Limoges-t? Semmi. Maradnak. És jönnek majd újak és újak.

Mutatjuk, hova fajulhat Karácsonyék őrültsége
A balliberális koalíció minden tagja megkaphatja, amit akar.

Megvan a kijevi narratíva: Orbán ürgebőrbe bújva gyújtotta fel a templomot
A Kvartal 95 produkciós iroda (Zelenszkij filmes cége) vagy az SZBU találta ki, hogy Orbán Viktor maga a két kezével gyújtotta fel a templomot Kárpátalján?
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A tények a magyar egészségügyről

Aktivizálódik a nemzeti tábor

„Te, András, jól fizet a Zelenszkij?”

Gerillákból gorillák
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Gréczy rálépett Magyar Péter tyúkszemére, hatalmas a káosz a baloldalon
És ez még csak a kezdet.

Az öt legjobb Gerard Butler-film – 300 + videó
Egy ókori legenda modern ritmusban, nyers és felejthetetlen.

Magyar Péter egyre nehezebb helyzetbe kerül, megkapta a nyakába a bukott Jakabot is
Gyűlik a csapat, de a helyzet egyre rosszabb.

Kiderült Cseh Katalinék nagyon durva titka, ezért lépett vissza a Momentum
Ezt nem fogják elhinni!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Beütött a ménkű Gombaszögön!
Magyarországi rapperek mocskolódása zavarta meg a felvidéki magyar fiatalok nyári táborát.

Hogyan írjunk ma újságot?
Mi lesz azokkal a bevándorlókkal, akik szétverték, felgyújtották Limoges-t? Semmi. Maradnak. És jönnek majd újak és újak.

Mutatjuk, hova fajulhat Karácsonyék őrültsége
A balliberális koalíció minden tagja megkaphatja, amit akar.

Megvan a kijevi narratíva: Orbán ürgebőrbe bújva gyújtotta fel a templomot
A Kvartal 95 produkciós iroda (Zelenszkij filmes cége) vagy az SZBU találta ki, hogy Orbán Viktor maga a két kezével gyújtotta fel a templomot Kárpátalján?