Hamarosan kiderül, hogy a bíróságok pénzügyi függetlensége érdekében kétharmados többséggel elfogadott törvényi rendelkezés miként működik a gyakorlatban. Ez évtől ugyanis a bíróságok költségvetését az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) közvetlenül a parlamenthez nyújtja be, márpedig úgy, hogy a kormánynak abba gyakorlatilag nincs beleszólása. Az OIT elképzelése és a Pénzügyminisztérium tervei azonban mintegy hatmilliárd forinttal eltérnek egymástól. Emiatt Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke napokon belül a parlament alkotmányügyi bizottságában is előadja az OIT 70 milliárdos bírósági költségvetésére vonatkozó elképzelését, szemben a pénzügyi tárca valamivel kevesebb mint 65 milliárdos elképzelésével. A főbíró érvei közt szerepel, hogy a jelenleg még vitatott 6 milliárd forintból kívánják fedezni többek között a bírói illetményalap január 1-jén esedékes, ötszázalékos emelését, amely ahhoz szükséges, hogy a jövőre tervezett 5-6 százalékos infláció mellett is megőrizzék értéküket a bírói bérek. Ezenkívül az uniós csatlakozáshoz nélkülözhetetlen informatikai fejlesztéseket, valamint több éve húzódó épületrekonstrukciós terveket kívánnak megvalósítani.
Magyarországon az évi több mint egymillió bírósági ügy döntő többsége a polgári jog területére tartozik, ennek ellenére világszerte igaz az, hogy az emberek nem ismerik a polgári igazságszolgáltatás működését, saját jogaikat, és ez nehezíti sérelmeik orvoslását – mutatott rá Lomnici Zoltán főbíró az Európa-szerte idén először megtartott polgári igazságszolgáltatás európai napja elnevezésű esemény budapesti rendezvényén. Az Európa Tanács kezdeményezésére létrejött rendezvény célja, hogy az igazságszolgáltatás közelebb kerüljön az állampolgárokhoz.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban