A ravasz indián

Ami Lúdas Matyi nálunk, Till Eulenspiegel (vagy Ulenspiegel) a németeknél vagy Naszreddín Hodzsa a törököknél és az araboknál – az a csirikava indiánoknál a Prérifarkas. Egyszer ravaszdi, máskor mulya, van, hogy életrevaló, másszor élhetetlen: fortélyos és együgyű egyszerre. Sokszor úgy beszél, mint egy öregember, máskor állatként ábrázolják. Agyafúrt bohóc. Ha megértjük ezt a kettősséget, megértjük az indiánokat is. A Prérifarkas-történetek teljes ciklust, vagyis sagát formáznak.
Hogy miért volt szükségük a csirikaváknak ilyen figurára, azt jól példázza néhány főnökük élettörténete. 1807-ben, amikor Zebulon N. Pike először tesz említést róluk, már harcoltak a spanyolok ellen. Aztán, ha már jöttek, az amerikaiak ellen is. Mi az nekik! Mert jöttek. 1848–49-ben az aranyért. Az akkori főnököt, Mangas Coloradast megkorbácsolták egy táborban. Persze, hogy a hadiösvényre lépett. 1862-ben tőrbe csalták és megölték. A csirikavák főnöke Cochise lett. Ő is színes egyéniség lehetett: egyszer három golyóval a testében úgy menekült meg, hogy kivágta a bőrsátor oldalát. Amikor a csirikava rezervátum megalakult 1874-ben, Cochise kötelességtudóan meghalt. Akkor jött Geronimo, akit némely ócska amcsi filmből ismerhetünk. Megfosztva törzsi jogaitól, ő se adta alább elődeinél, pedig már egész hadsereg, köztük ötszáz indián nyomolvasó üldözte. Sajnos ő is leült tárgyalni a fehérekkel. Az egyesség egyetlen szavát se tartották be. Börtönbe csukták. Akkoriban maga a csirikava rezervátum is börtön volt inkább. Később farmer lett, és megtért a holland reformátusokhoz, akik kiátkozták, mert kártyaszenvedélyéről képtelen volt lemondani. Mielőtt meghalt volna, tollba mondta élete történetét. Azt is megengedték neki, hogy a fényképeit árulja 1909-ben bekövetkezett haláláig. Az utolsó fontosabb csirikava főnök Naiche volt. Láttam egy 1898-ban készült felvételt róla: ő már amerikai egyenruhában, kitüntetésekkel a mellén állt a felvevőgép elé. Ha vízbe esel, úszol. Ha vízben élsz, meg kell barátkoznod az aligátorral. Naiche fotója, akárcsak az indián ruhás, íjas-nyilas Geronimóé, ma is kapható huszonhárom dollárért. Mielőtt teljesen kiábrándulnánk a csirikavákból, ne felejtsük, hogy May Károly Winnetouja is csirikava volt. Továbbá: amelyik nép nem hisz magában, az nem képes a túlélésre. Lássunk hát néhány agyafúrt mesét a Prérifarkasról.

A Prérifarkas
megszerzi a tüzet
Réges-régen nem volt tűz.
Csak akiket Legyeknek hívtak, azoknak volt tüzük.
A Prérifarkas arra járt, amikor épp ünnepet tartottak.
Kezdte körbetáncolni a tüzet.
Így beszéltek hozzá:
Vigyázz, barátom, még odaég a farkad.
Mondták neki.
Hadd égjen!
Mondta nekik.
A farkát a tűzbe tette.
Lángra lobbant a farka.
A Legyek körülvették, de a Prérifarkas átugrotta őket, és elfutott a tűzzel.
A Legyek üldözték. A Prérifarkasnak sikerült átadnia a tüzet a Sasnak.
Az meg szétszórta a hegyek között.
A szél is fújt, a tüzet többé nem lehetett megfékezni.
Akkor a Legyek megátkozták a Prérifarkast.
Legyen a kő, a föld, a víz forró neki!
A Prérifarkas a tóba ugrott, hogy eloltsa a tüzet a bundáján.
Egy sziszegő hang hallatszott.
A Prérifarkas megfőtt.
Régen, ha valamit mondtak, az úgy is lett.
Ezért nem mondtak akármit akárkire.
Az emberek csak nagyon szépen beszéltek.
A tűz tehát létrejött.
A Prérifarkas miatt, mondják.
Így beszélték a régi öregek az embereknek.

A Prérifarkas és a pénzfa
A Prérifarkas az úton sétált.
Leült egy fa alá, amely az út mentén állt.
Aztán fogta magát, és ezüstdollárokat akasztott a fára.
Két fehér ember jött arra lovon egy trénnel. A fehérek így beszéltek hozzá:
Miért ülsz ezen a magányos helyen?
Mondták neki.
Pénz nő ezen a fán. Ezért őrzöm itt.
Mondta a Prérifarkas.
A fehérek így szóltak hozzá:
Megvesszük tőled.
Mondták neki.
Mind a két lovat és a trén állatait mind neked adjuk a fáért.
Mondták neki.
De előbb rázd meg a fát, hogy lássuk, hullik-e a pénz.
A Prérifarkas megrázta a fát.
Pénz hullt a fáról.
A fehérek mindent odaadtak a Prérifarkasnak.
Ő így beszélt:
Amint elérem az állatokkal annak a hegynek a nyergét, rázzátok meg újra a fát.
Mondta nekik.
Gyorsan elhajtotta az állatokat.
Akkor a fehérek sokáig rázták a fát.
Semmi nem hullott le róla.
A fehérek dühösek lettek.
Utánamentek a Prérifarkasnak.
De ő már rég elvitte az állatokat a Prérifarkasok táborába.
Szétosztotta az állatokat köztük.
Amikor találkozott a fehérekkel, azok megkérdezték:
Nem láttál valakit, aki állatokat hajtott erre?
Mondták neki.
A Prérifarkas így beszélt:
Nemrég erre jártam, de nem láttam senkit.
Mondta nekik.

A Prérifarkas
elveszi a saját lányát
A Prérifarkas együtt élt sok gyerekével.
A legidősebb lánya nagyon szép volt.
El akarta venni feleségül.
Akkor eljátszotta, hogy beteg.
Így beszélt a feleségéhez:
Készíts egy ágyat azon a fán. Fektess rá.
Mondta neki.
A felesége megtette.
A Prérifarkas odafeküdt.
Valahonnét szerzett egy rothadt májat.
Így szólt a feleségéhez:
Mindennap söpörd alattam körbe a fát. Ha férgek kezdenek hullani, tudni fogod, hogy eltávoztam. Akkor induljatok útnak. A legnagyobb lányom annak add, aki négy kövér prérikutyát visz magával.
Mondta neki.
Nagyon megkívánta a lányát.
A Prérifarkast onnan ismerték, hogy volt egy nagy szemölcs a feje egyik oldalán.
A következő napon a felesége látta, hogy férgek hullanak a fáról.
Az asszony szomorúan útra kelt a gyerekeivel.
A legkisebb lány visszapillantott a fára.
Látta, hogy az apja leugrik a fáról.
Elmondta az anyjának.
Az letorkolta.
Aztán a Prérifarkas négy kövér prérikutyát cipelve találkozott a családjával.
De a felesége nem ismerte föl.
Odaadta neki a legidősebb lányt.
A felesége készített egy kunyhót számukra.
A Prérifarkas így szólt a kunyhóban a lányához:
Feleségem, keresd meg rajtam a tetveket.
És a lány ölébe hajtotta a fejét.
Nem engedte, hogy azt az oldalát is megnézze a lány, ahol a nagy szemölcs volt.
Aztán elaludt.
A lány megnézte a feje másik oldalát is, és megtalálta a nagy szemölcsöt.
Hiszen ez az apja volt!
Kimászott a Prérifarkas alól, és visszafutott az anyjához.
Anyám, az az ember az apám, semmi kétség!
Visszament az anyjával a kunyhóba. A Prérifarkas még mindig aludt.
Az asszony megnézte a nagy szemölcsöt a fején. Valóban ő volt, a férje.
Az asszony hozott egy nagy követ, és a férje fejére ejtette.
Megölte őt.

Azonkívül, hogy a tetvező jelenet szinte a világ összes mondavilágában létezik (a miénkben is), csak „fejbenézés” címszó alatt, nem kell sokat hozzátenni ez utóbbi mesketéhez. A ravaszság az a művészet, amellyel saját hibáinkat elfedjük, míg a mások gyöngeségét feltárjuk. Az vesse ránk az első követ… Ja, azt mégse.
A szita azt mondja a tűnek: lyukas a fejed. Csirikava szólás.
Uff, beszéltem!