Réffy Ferenc, a nagy hírű bőrgyógyász özvegye és családja félmillió forintot ajánlott fel a kúria restaurálására, ami nem mindennapi gesztus egy népes, ám dúsgazdagnak nem nevezhető család részéről. A kilencvenedik évében járó Klári néni, a főorvos felesége kérdésemre csak annyit mond: – Így döntöttünk a Deák iránti tiszteletből és a férjem emlékére, aki egy napon született a haza bölcsével.
– Réffy doktornak a deáki szellem jelentette a zsinórmértéket, amely szerint egész életében élt. A családban Deák tisztelete ma is élő örökség, s ezt a szellemet majd az unokák viszik tovább – magyarázza. Szavaiból egy népes, dolgos, a klasszikus polgári értékrend szerint élő értelmiségi család története bontakozik ki, amelynek tagjai minden körülmények között – háborúban és békében, diktatúrában és demokráciában – igyekeztek hazájukat, szűkebb közösségüket jól szolgálni.
Réffy Ferenc 1903. október 17-én, Deák századik születésnapján látta meg a napvilágot egy Szombathelyhez közeli kis faluban, Dozmaton. Édesapja, Réffy Károly nagy tisztelője volt a haza bölcsének, ezért adta fiának a Ferenc nevet, s ezzel a deáki szellemiséget életre szóló útmutatásul. A Réffyek ősei már 1848-ban is ebben a faluban tanítottak, de anyai ágon is néptanítók sora alkotja a családfát. Ahogy Klári néni mondja, a Kárpát-medence minden szegletében vannak rokonaik, s a tanítók örökítették tovább a családban a munka szeretetét, a tisztességet, a hazafiasságot, a közösség szolgálatának fontosságát.
Réffy Ferencnek később még három fiútestvére született. A család szűkös anyagi körülmények között, nagy nehézségek árán, de mindegyiküket kitaníttatta. Antal és László a családi hagyományokat követve tanítóképzőt végzett, Károly friss jogászi diplomával indult a II. világháborúban az orosz frontra, és tűnt el a Don-kanyarban.
Réffy Ferenc 1928-ban vette át Budapesten az orvosi diplomáját, és hosszú pályafutása során – nyolcvanéves koráig teljes aktivitással dolgozott – Magyarország egyik legismertebb, köztiszteletnek örvendő bőrgyógyász szakorvosa lett. Évtizedeken keresztül a IX. Kerületi Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézet főorvosa volt, nevéhez fűződik az országos bőr- és nemibeteg-gondozó hálózat megszervezése. A nemi betegségek szinte teljes visszaszorulása nagyrészt e hálózat kiépítésének volt köszönhető. Hozzá jártak továbbképzésre az ország minden részéből az ezen a területen dolgozó szakorvosok, jelentős tudományos életművet hagyott maga után. A család otthonát kétszer dúlta fel a háború és a forradalom, s a kommunista hatalomátvétel után nehéz idők jöttek a polgári-értelmiségi famíliára. Réffy Ferenc katonaorvosként vett részt a világháborúban, az összeomlás után Nyugatra menekült hadosztályával. Hazatérte után igazolóeljárásnak vetették alá, s a romokból kellett újrateremteni az otthont, az életet.
– Széles látókörű, művelt, elveit a kommunista elnyomás alatt sem feladó értelmiségi volt, de szakmai teljesítménye vitán felül állt. Így ha lassan is, de folyamatosan haladt előre a ranglétrán, munkásságával beírta magát a hazai orvostörténelembe. Szülőföldjének szeretete nem csak szavakra korlátozódott, erejéhez mérten anyagilag is támogatta a jó ügyeket, például szülőfaluja Árpád-kori templomának felújítását – emlékezik az özvegy.
A családban a legnehezebb időkben is őrizték a polgári értékeket: a leszármazottak szinte kivétel nélkül értelmiségi pályát választottak, orvosok, tanárok, mérnökök lettek – meséli Klári néni, s már veszi is elő az unokák, dédunokák fényképeit. Mint mondja, már heten vannak a legkisebbek, s remélhetőleg belőlük is tanult ember lesz, tovább viszik az egykori tanítói dinasztia örökségét – Deák szellemében. S ha ellátogatnak Kehidakustányba, tudni fogják, a kúria megmentésében egy kis szerepe a Réffyeknek is volt – tette hozzá.
Mint ismeretes, Deák Ferenc évtizedeket élt a Zala megyei Kehidakustányban, a család a híres Hertelendyektől vásárolta meg a kúriát, amely a reformkor nagy egyéniségeinek találkozóhelyévé vált, s az maradt a kiegyezés után is. A kommunizmus alatt a patinás épület volt téesziroda, tanítólakás, s közben egyre pusztult, ahogyan a nemzeti emlékezet is.
A Zala Megyei Közgyűlés 1997-ben hozta létre a Deák Kúria Alapítványt az épület megmentésére. Valódi előrelépés azonban csak a Horn-kormány távozása után történt. Boros Imre akkori PHARE-minisztert 1999-ben kérte fel a megye szocialista vezetése, hogy vállalja el az alapítvány kuratóriumának elnökségét, aminek ő örömmel tett eleget.
Sikeres lobbizásának köszönhetően felgyorsultak az események: az akkori kulturális kormányzat biztosította a végveszélybe került épület állagmegóvásához szükséges forrásokat, így 2000-ben rendbe hozhatták a tetőt és szigetelték a falakat. A felújításra a következő évben 40 millió forintos támogatást adott a kultusztárca, 2002 elején pedig a gazdasági minisztériumtól a Széchenyi-tervben 60 millió forintos támogatást nyertek el. Ám a választások után úgy tűnt: a politikai viharok elsodorják a kúria megmentésére létrejött alapítványt is. Boros Imre az indokolatlan személycserék miatt a bíróságon keresett jogorvoslatot, s végül győzött a józan ész: a felek kiegyeztek, az alapítvány dolgozott tovább, és a rekonstrukció a bicentenárium előestéjére elkészült. De – ahogy Boros Imre elmondta – a munkának ezzel nincs vége, hiszen még rendbe kell hozni a kertet, s hiányzik a berendezés is. Elkel tehát a segítség, mivel a kultusztárcától kapott támogatás a mai napig nem folyt be az alapítvány számlájára.
origo.hu
Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben
