Az állam védelmében

A magyar állam ma kétségtelenül gyengül és devalválódik szinte világviszonylatban. Ennek okát nem magában az állam szerkezetében, hanem kizárólag az államot irányító hatalmi szférában kell keresni. Az euroatlanti világ erkölcsi válságban van, és ennek egyenes következménye, hogy a hagyományos állam megszűnőben van. Apostoli királyunk állama vérben született meg. István király nemcsak megalapozta, hanem létre is hozta a keresztény feudális monarchiát, amely évszázadokon keresztül dacolni tudott a történelem viharaival. István hatalmának volt szakralitása, ezért tudta az államát úgy működtetni, hogy abból népünknek, nemzetünknek java származott évszázadokra is. Amely hatalom, kormány nem rendelkezik a Szent István-i szakralitással, illetve egy átlagon felüli erkölcsi szinttel, az az államot menthetetlenül prostituálja, devalválja, annyira legyengíti, hogy azt tesz vele, amit akar. Ahogy ennek valóságát bőrünkön tapasztaljuk most már évtizedek óta az úgynevezett szocialista államokban, és ma is, a rendszerváltásnak mondott, de valójában kormányváltások tizenharmadik évében. Az erkölcshiány keleten és nyugaton egyformán veszélyezteti a demokráciát, és gyengíti az állam funkcióját.
Az állam eróziója nálunk tulajdonképpen azzal a gondolattal kezdődött, hogy a közösségi tulajdon magasabb rendű a magánnál. A vagyontalanok milliói erre vártak, így az 1948-as államosítással (pénzt vagy életet! módon) kollektív, de valójában pártvagyon-tőkefelhalmozás indult – és tart a mai napig. A százezres pártarisztokrácia gátlástalanul tollasodott, a középkáderek is lopták a közöst, szinte az egész társadalom üzemi szarkává lett. Ezért kellett az osztályharc ideológiája, amin a mai balliberális nemzedék nevelődött. Ezt az osztályharcos programot szinte lehetetlen átprogramozni nemzeti, hazaszerető, egyáltalán: ellenségkép nélküli állapotra. Mai balliberális szocialistáink az államot prostituáló pártnak nemcsak jogutódai, hanem a vagyon haszonélvezői is, amit persze nem szeretnek hallani, de gondoljanak arra a népi igazságra, hogy aki megeszi a húsos részt, övé a csontos is. Ezért nem mosakodásra, hanem becsületes vagyonelszámolásra és bocsánatkérésre lenne ma szükség a szocialisták részéről. Nem az elkövetett bűnök visznek minket pokolra, hanem a jóvá nem tett bűnök. Most jó alkalom jóvátenni a vétkeket, és ebből a pártvagyonból az agráriumot, magyar családok tízezreit megsegíteni, akik komoly segítség nélkül az EU-csatlakozásnak vesztesei lesznek, és velük mindahányan, akik nem tőkefelhalmozók voltunk.
Azzal, hogy a posztkommunista-szocialista kormányok az államot többé-kevésbé kompromittálták, mégsem mondom, hogy nincs az államra szükség. Az anarchiától jobban félek és tartok, mint az akármilyen államtól. Hívhatják menedzser-, régió- vagy kormányzó államnak, mindig csak eszköz, szerszám lesz, így a fő kérdés mindig az, hogy kinek a kezében van. Nem az állam a rossz, ördögi kitaláció, hanem az lehet az őt működtető hatalom, kormány, amely akár ateista, akár szekurális, hedonista-liberális, szakralitást, erkölcsöt, morált nem tud adni az államnak, mert egyszerűen nincs neki. Népünk gondolkodásában ezért sikerült az államot utálat tárgyává tenni. A privatizáció további erőltetése (lásd legutóbb az egészségügyet) az állam leértékelődéséhez, gyengítéséhez és a szegény rétegek kiszolgáltatottságához vezet.
Ma az Európai Unió tulajdonképpen egy nagy gazdasági-közigazgatási társulás. Ebben a társulásban kemény versenyhelyzetbe kerülünk. Lemaradásunk előre látható, ha az állam támogatása elmarad. Tőkéseink a versenyképteleneket nem fogják segíteni, a kormány már most hezitál például a mezőgazdaság támogatásában. Ismeretes az indiai mondás, hogy kétfajta ember van: az egyik a millióból egyet csinál, a másik a fordítottja: egyből egymilliót. A tervhivatal, a KGST emlőin nevelkedett csoport, de az egész úgynevezett szocialista gazdálkodás már régen nullára futott volna, ha nem kapunk kölcsönöket. De az újabb és újabb kölcsönfelvételek szuverenitásunk elvesztéséhez vezethetnek. Jövőnk függ attól, hogy kik mennek majd Brüsszelbe, de a 2006-os parlamenti választásokon is új kampányt kell folytatnunk.
Képviselőink, minisztereink curriculum vitae-jét olvasva nem sokat tudunk meg róluk. A választópolgárokat az is érdekelné, hogy akire szavaz, akit bejuttat a hatalomba, milyen erkölcsű valaki. És akkor ott van a pénz világa: őt a pénz irányítja, vagy ő irányít az anyagiakban? Nem szeretünk olyan képviselőre, miniszterre szavazni, aki visszavonulásával hozza a legnagyobb hasznot népünknek, hazánknak.
A mindenkori politikai hatalom megméretése az erkölcs szempontjából a legmegbízhatóbb mérce. A hatalmat gyakorló kormány, párt szolidáris-e a nemzettel, a hazájával, népével vagy nem, avagy csak verbálisan az? A hazaszeretet fogalmát XIX. századi s így elavult fogalomnak tartja-e, vagy a jelenben is megtartóerőt lát benne? Szomorú, de igaz, hogy balliberális kormányunk tagjai alig veszik szájukra a haza, a hazaszeretet, a nép, a nemzet szavakat, helyettük előnyben részesítik a társadalom, a választópolgár, a köztársaság polgárai stb. kifejezéseket. Az az ember, aki azt mondja, hogy ő szereti az emberiséget, minden gazemberségre hajlamos – mondta egyik nagy írónk. Azt is mondta, hogy aki nem fogalmaz beszédben, írásban világosan, szintúgy az. Az internacionalizmus közelmúltunk nagy átverése volt. A még mindig velünk élő internacionalistáink ’48-ban államosítottak, napjainkban pedig privatizálnak. Ez a tőkefelhalmozás legújabb módszere.
Nemzeti-vallási elkötelezettség nélkül nálunk is csak az állam gyengül tovább. Az embert nem az iskolai végzettsége, nem az anyagiakban elért színvonala határozza meg, hanem kizárólag a hite. Korunk sajnos termeli a nihilista embertípust, a pénz, a Mammon isten imádóit. Valamikor csodáltam Nyugat-Európát, ma már korántsem. Az EU-ban a jelenlegi pártvezetők és kormányon lévők nagy többsége az 1968-as párizsi diáklázadás örököse. Nem csodálkozom, hogy az unió alkotmánytervezetéből már kihagyták a kereszténységet, vagy ha mégis belefoglalják, az a „Vakulj, magyar, ne láss, tót!” lesz. Európa ma már nem keresztény, nem Krisztus-hívő, még akkor sem, ha az alkotmányban esetleg benne lesz a kereszténységre-keresztyénségre való hivatkozás. Kívánatos lenne a kisebbségek jogait is garantálni benne.
De minket, magyarokat ezer esztendőn keresztül Krisztus tartott meg, a kereszténység-keresztyénség őrzött meg az elmúlástól, a pusztulástól. Most, hogy jövőre belép hazánk földjére az unió, legsürgősebb tennivalónk, hogy keresztény-nemzeti értékrendű képviselők menjenek Brüsszelbe, és a 2006-os parlamenti választásokon ilyenekre voksoljunk. Az unió nemzetállamokból épül fel, ezért olyan képviselőket kell választanunk az Európai Parlamentbe, akik nem csupán nemzetközi elismertségre vágyakoznak és törekednek, mert az mindig a szervilis lelkületűeket jellemzi csak. És menjenek vallásos képviselők! Lehet, hogy egy öreg pap naiv elgondolásának tartják a fentieket, de én már jó ideje hallottam Ravasz László püspöktől, és évek múltával meg is tapasztaltam, hogy az egyház papjai ellenére él a Krisztusban hívő emberek dicsőségére már kétezer éve.
Összefoglalóan azt mondhatom: a Szent István-i államunkat 2004-ben és 2006-ban egy keresztény-keresztyén-nemzeti értéket képviselő végrehajtó hatalom kezébe kell adnunk, ha meg akarunk maradni.

A szerző ny. református lelkész