Akit a bulvárlapok még nem vádoltak nemi erőszakkal, nem is igazi világsztár. Még az újságírás alvilágában nem igazán járatos olvasóknak is szemet szúrhat, hogy szinte minden héten akad egy külföldi popsztár vagy híres filmszínész, aki pedofilbotrányba keveredik, vagy részegen hölgyeket zaklat. Nem is olyan régen Pete Townsend, a legendás Who együttes gitárosa, majd később Robert Del Naja, a Massive Attack vezéregyénisége került a rendőrség és persze az újságírók látókörébe, mert gyermekpornót nézegettek az interneten. A hatóság kíméletesen bánt a sztárokkal, a bulvárlapok azonban nem ismertek könyörületet: hosszan cikkeztek az esetekről.
Még ennél is rosszabbul járt John Leslie, egy brit kereskedelmi tévécsatorna reggeli magazinjának műsorvezetője, akit egy színésznő megerőszakolásával vádoltak meg. A médiasztár egy éven át volt a bulvársajtó célkeresztjében. A rendőrségi vizsgálatról szinte naponta szivárgott ki valamilyen információ, és sorra jelentkeztek a bulvárlapok szerkesztőségében olyan hölgyek, akik megfelelő összegért hajlandóak voltak azt nyilatkozni, hogy a riporter őket is megerőszakolta. Leslie karrierje kettétört, mire végül ejtették a vádat.
A Scotland Yard egyik volt parancsnoka, Brian Paddick néhány hete pert nyert a Mail on Sunday című lap ellen, amely állítólag 100 ezer fontot fizetett volt partnerének azért, hogy a nyilvánosság elé tárja homoszexuális kapcsolatukat. A magas rangú rendőrtiszt a cikk miatt elvesztette az állását. Paddick csak a bíróságon kapott elégtételt azért, hogy volt szeretője – pénzért – durva módon beleavatkozott a magánéletébe.
Az eljárás nyolc hónapja alatt Paddick jó néhányszor szerepelt az újságok címlapján. A média tapintatlanságát már száz hízelgő újságcikk sem tudná feledtetni.
De talán a legsúlyosabb csapás Nagy-Britannia lakosságára a legnagyobb, a 3,5 milliós példányszámú Sun, amelynek hírei más országok magazinjaiba is átszivárognak, így a lap az egész kontinensen érezteti káros hatását. A Sun a nyáron címlapon közölte az épp haldokló kameruni futballista, Marc-Vivien Foe képét, majd a felháborodott olvasók megtartása érdekében később – álságos módon – pénzzel támogatott egy kameruni focisulit. A szerkesztőség legutóbbi botránya az volt, hogy a jelenleg mentális problémákkal gyógykezelt, egykori nehézsúlyú bokszbajnok, Frank Bruno betegségének híre a következő címmel jelent meg az újság első két kiadásának címlapján: „Bruno zárt osztályon”. (A későbbi kiadásokban – nyilván lelkiismeret-furdalásból – megváltoztatták a címet.)
A szerkesztőségbe áradtak a panaszos levelek, szitkozódó telefonálók kérdezték, miért kell támadni egy nemzeti hőst, mi több, miért bántanak egy embert, aki a szellemi leépülés ellen harcol. Többen azzal fenyegetőztek, hogy nem veszik meg többet a lapot, és ez hatott: a Sun vezetősége képmutató módon alapot hozott létre a bokszolóhoz hasonló betegségben szenvedőknek, és ezt természetesen szintén címlapon hirdette, mintha az újság volna az elesettek nagy támogatója.
Azt hihetnénk, hogy ezeket a „mértékadó” lapokat körülbelül olyan gátlástalan emberek olvassák, mint akik szerkesztik. A közvélemény felháborodása azonban azt mutatja, hogy az olvasók jelentős része erkölcsösebb, mint az újságírók, akikben már egy szemernyi részvét sincs, sőt alacsony szellemi színvonalú emberek. Erre rácáfol, hogy a Sun főszerkesztője egy, a Sorbonne-on végzett, mindössze 35 éves hölgy, Rebekah Wade. Ő az, aki rendszeresen ártatlan embereket hurcol meg azzal, hogy pedofilnak nevezi őket a lapjában. De az is ő, aki kitűnően ért a médiasztárok nyelvén, „képes felhúzni embereket, aztán másnap együtt ebédelni velük” – mondta róla elődje. Wade vezetése óta a lap nem kíméli a kormányzó politikusokat sem. A Sun (amely korábban teljes mellszélességgel támogatta a munkáspárti kormányfőt – A szerk.) most már teljesen szembefordult Tony Blair miniszterelnökkel, akiről legutóbb öles betűkkel hirdette címlapján, hogy hazudik és „eltemeti Britanniát”. Meglehet, hogy az óriási befolyással rendelkező bulvárlap is hozzájárult Blair népszerűségének jelentős csökkenéséhez, mint ahogy 1997-es választási győzelméhez is.
A legnépszerűbb német bulvárlap, a Bild szintén nem habozik, ha politikusok magánéletében vájkálhat. Tavaly azt derítették ki, hogy Gerhard Schröder kancellár elköltözött feleségétől. Az olvasók beható ismereteket szerezhettek a kancellár házasodási szokásairól, ugyanis a szociáldemokrata kormányfő eddig négyszer járult az anyakönyvezető elé. A sajtó még egy kedves becenévvel is megajándékozta Schrödert, úgy nevezik: Audi kancellár – utalva az autó emblémájára, amely a négy gyűrűből áll. Joschka Fisher külügyminiszter is „élvezi” a média érdeklődését, miután ő is négyszer nősült, ráadásul néhány hete elvált 34 éves újságíró feleségétől. A Bild világgá kürtölte, hogy máris együtt él egy egyetemista lánnyal és annak gyermekével. A politikusok talán nem szívesen látják magukat a bulvárlapok első oldalán, a szórakoztatóipar szereplői azonban kezüket-lábukat törik, hogy bekerüljenek a híráradatba. És ezt a törekvést a bulvársajtó meghálálja.
Kylie Minogue énekesnő szerelmi életéről az átlagolvasó szinte mindent tud. A popsztár piárcsapata ontja a riportereknek az információkat, a szerkesztők pedig jól tudják, kit hogyan lehet eladni. Igaz, ennek a magánéleti szennyes kiteregetése az ára. Az egyik amerikai bulvárlap például Kylie-t a legjobb oldaláról mutatta be: vezércikket (!) írt a csinos énekesnő fenekéről. A jelenleg Madridban élő David Beckham és családja miatt a Daily Mirror külön tudósítót állomásoztat a spanyol fővárosban, hogy a brit olvasók Victoria és David minden konfliktusáról értesüljenek – mert ugye annak nincs hírértéke, ha harmonikus a kapcsolatuk. Beckhamék közleményben tudatták, hogy boldogok, házasságuk nincs válságban.
Majd egy éve a magyar médiát is bejárta a hír, hogy Beckham feleségét egy öttagú banda akarta elrabolni. Az a tudósítás azonban már kevésbé jutott el a magyar olvasókhoz, hogy mindebből egy szó sem volt igaz. A News Of The World című lap nagy összeget fizetett a sztoriért egy anyagi gondokkal küzdő parkolóőrnek, akit egyszer már ítéltek el hamis tanúzásért. A férfi a fizetségért nagy ívű történetet adott elő a Beckham-feleség elrablásáról, amelynek nyomán öt embert tartóztattak le. A bulvárlap ezt úgy tálalta olvasóinak, hogy „ötmilliós emberrablást akadályoztunk meg”. A kínos az esetben csupán az, hogy az idén júniusban mindegyik gyanúsítottat felmentették. Az ügy tovább mélyítette a brit sajtó válságát. Az illetékes panaszbizottság szigorúan elítélte az úgynevezett „csekkfüzet-újságírást”, vagyis azt, hogy a sajtó a rendőrségi vizsgálat előtt fizet a tanúnak egy bűnügyi sztoriért. Az intés azonban nem hatotta meg a szerkesztőségeket. Sőt a tanúkat érdekeltté teszik a megvádolt sztár elítélésében, ugyanis ebben az esetben a vallomást tevők dupla pénzt kapnak. Ezek után nem csoda, ha a bírósági tanúvallomások hemzsegnek a túlzásoktól és a hazugságoktól. Már számos hasonló eset fordult elő. Egyszer iskolás fiúk kaptak jelentős összeget azért, hogy elmeséljék, tanárnőjük szexuális kapcsolatot létesített velük.
A fenti példák mutatják, hogy ha valahol szembe kellene szállni a bulvársajtóval, az Nyugat-Európa, elsősorban Nagy-Britannia és csak utána Magyarország. De nem a sztárok feladata, hogy megállítsák a gátlástalanságot, két okból sem. Egyrészt a médiaszemélyiségek cselekvési szabadságát behatárolja a kereskedelmi televíziókkal kötött szerződésük, vagyis műsoraik promóciója miatt nem tehetik meg, hogy lapokat bojkottáljanak, másrészt Lady Diana walesi hercegnő sajtóval folytatott küzdelme és tragikus halála arra figyelmeztethet mindenkit, hogy a harc eleve kudarcra ítéltetett. Valójában az olvasóknak kellene ellenállást és főként önmérsékletet tanúsítaniuk, mert a profitorientált szerkesztőktől ez már nem várható el, a sztárok pedig régen eladták a lelküket.
Sajtóbojkottra ugyan korábban történtek kísérletek, például amikor 1989-ben a hillsboroughi futballstadionban bekövetkező szörnyű tragédiáról a Sun a legbrutálisabb, legocsmányabb képes tudósítást közölte, a helyiek jó ideig nem vásárolták a lapot – de az effajta akciókra ma már kevesen emlékeznek.
A társadalom jelentős része – nálunk is – bulvárlapokból tájékozódik a világ eseményei felől, így e lapok kulturális és a társadalmi viszonyokra gyakorolt hatása egyelőre felmérhetetlen. Az okozott kár azonban már tapasztalható mindennapjainkban.
origo.hu
Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása
