A huszonegy tagállamot tömörítő együttműködési fórum számos résztvevője követelte, hogy a tömörülés maradjon meg annak, amiért létrejött: olyan együttműködési szervezetnek, amelynek célja a tagállamok gazdasági fejlődésének előmozdítása. A kedden elfogadandó zárónyilatkozat tervezete kompromisszumot próbál teremteni a két felfogás között, amennyiben a terrorellenes harc és a gazdasági fejlődés összefüggését hangsúlyozza. Utal egyebek mellett arra, mennyire visszavetette a délkelet-ázsiai térség idegenforgalmát a 2002 októberében elkövetett Bali szigeti merényletsorozat. A zárónyilatkozat tervezete szerint a két dolog közti szoros összefüggés miatt közös harcot kell vívni a nemzetközi terrorszervezetek ellen.
A terrorellenes harcon belül kiemelkedő téma a csúcstalálkozón a vállról indítható rakéták ügye. Az APEC tagállamainak vezetői az ilyen fegyverek exportjának szigorú ellenőrzéséről, a készletek gondos nyilvántartásáról és őrzéséről, a nem állami megrendelőknek való eladások tilalmáról tanácskoznak azzal a céllal, hogy ilyen fegyverek semmiképp ne kerülhessenek szélsőségesek kezébe. A nyitónapon többen – köztük Vicente Fox mexikói elnök és Mahathir Mohamad malajziai kormányfő – hangot adtak elégedetlenségüknek, amiért az amerikai elnök és szövetségesei „eltérítették” az APEC-et eredeti céljától, a gazdasági együttműködéstől. Ugyanakkor a malajziai kormányfő gazdasági jellegű fejtegetéseinek is voltak politikai felhangjai, például amikor kijelentette, hogy a fejlődő országoknak nem szabad, hanem tisztességes kereskedelemre van szükségük. Nemcsak a malajziai kormányfő bírálta Busht, az amerikai elnök is elítélte a malajziai vezetőt. Azokért a szavakért illette bírálattal, amelyeket az Iszlám Konferencia Szervezetének legutóbbi csúcsértekezletén mondott „a zsidók világuralmáról” – jelentették a hírügynökségek.
Bush és Ro Mu Hjon dél-koreai elnök az eseményen közös felhívásban sürgette, hogy az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság megoldása céljából mihamarabb rendezzék meg a hatoldalú tárgyalások újabb fordulóját. Egyúttal felszólították az észak-koreai vezetőket: tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely tovább súlyosbíthatná a helyzetet, inkább feleljenek kedvezően a válságban érintett többi ország diplomáciai kezdeményezéseire – jelentette a Reuters hírügynökség.
Észak-koreai rakétakísérlet
Észak-Korea – meg nem erősített japán értesülés szerint – kísérletet hajtott végre tegnap egy hadgyakorlaton rövid hatótávolságú, hajók ellen tervezett rakétával. A japán nemzetvédelmi hivatal közölte Tokióban, hogy ilyen értelmű, meg nem erősített értesülést kapott. Hasonlóképp nyilatkoztak Dél-Koreában is. Az NHK japán közszolgálati televízió jelentése szerint valószínű, hogy a hozzávetőleg száz kilométeres hatótávolságú kínai Selyemhernyó rakéta észak-koreaiak által módosított változatáról van szó. A mostani előtt Észak-Korea már kétszer is végrehajtott az idén kísérleteket ilyen típusú rakétákkal, előbb februárban, majd márciusban.

Botrány Debrecenben: szivárványos zászlót tűztek ki a városházára