Talán éppen páratlan egyéniségének, fantasztikus kisugárzásának köszönhető, hogy a pápát nyíltan ma már szinte senki sem támadja, sőt, a lengyel városok utcáin ténylegesen kézzelfogható személyiségének mindennapokra gyakorolt hatása. A dél-lengyelországi turistaparadicsom, Zakopane festői utcácskái szinte versengenek egymással, melyikük büszkélkedhet több vatikáni zászlóval. A templomok oltárképei mellett minduntalan feltűnik a pápa arcképe, igaz, többnyire már nem a korábban jól megszokott erőteljes arcéllel, tettrekész tekintettel, sokkal inkább megtörten, elgyengülve ábrázolva II. János Pált.
A mintegy kilencvenöt százalékában római katolikus Lengyelország II. János Pál pápává szentelésének huszonötödik évfordulóját hálaadó szentmisék és különféle rendezvények sorával ünnepelte, a sajtó pedig szinte megtelt a jubileum híreivel. Az ünneplés azonban nem csupán a katolikus egyházfő példátlan emberi nagyságára, szeretetre méltóságára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy bár a lengyelek nagyon szeretik őt, tanításaira mégsem mindig hallgatnak.
1981-ben a török Mehmed Ali Agca majdnem végzetes merényletet követett el a pápa ellen. A lövöldözés hátterét azóta sem tudták teljes mértékben felderíteni, ám egyes vélekedések szerint Moszkva próbálta kiiktatni a számára veszélyes, ráadásul a kommunista blokkból érkező egyházfőt. A pápai elvekkel szemben az egykori szocialista vezetők által valaha támasztott ellenérzéseknek nyilvánosan ma már nincs létjogosultságuk, a politikusok azonban – s nem csak Lengyelországban – ma is inkább csak akkor hivatkoznak II. János Pálra, ha érdekeik ezt így kívánják. Sok más kijelentését viszont könnyedén elengedik a fülük mellett. Így volt ez például az uniós kampányolás idején is, amikor az egyházfő csatlakozáspárti szavai jól jöttek az EU híveinek, háborúellenes felszólalásaival azonban nem sokat törődtek a döntéshozók.
Talán ennél is meglepőbb, hogy miként vélekednek a lengyel átlagemberek. Egy, az MTI által is idézett, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés például azt mutatja, hogy a megkérdezettek 85 százaléka szerint a lengyelek személyes életükben általában nem követik a pápa tanácsait, és csak 11 százalék mondott ezzel ellenkező véleményt. Igaz ez annak ellenére, hogy a lengyel katolikusok 57 százaléka rendszeres templomjáró, ráadásul többségük úgy véli, a pápa elvárásait nem is nehéz teljesíteni. Valószínűleg hiba lenne azonban ezekből az adatokból túlságosan messzire menő következtetéseket levonni, már csak azért is, mert az önkritikus lengyel válaszadók többsége, ha gyakorlatban nem is mindig, de legalább a szíve mélyén valahol őrzi azokat az értékeket, amelyeket Karol Wojtylától kapott. Mindezt megerősíti a lengyel közvélemény azon szinte egyöntetű értékelése, miszerint II. János Pál életműve kiemelkedő hatással volt az elmúlt évek politikai változásaira, s így legalább áttételesen az emberek személyes életére is.
A kutatók ma már tényként kezelik, hogy a lengyelek kivételesen erős vallásossága – amelyet jól tükröz, hogy évről évre többen választják a papi, illetve szerzetesi hivatást – egyértelmű összefüggésben van II. János Pál pápaságával. Ezen túlmenően az emberek számára talán mégis az a legfontosabb, hogy a kommunizmus felszámolása és a demokratikus átmenet minden bizonnyal másként alakult volna az egész életében rendületlenül toleranciát, életszeretetet, becsületet és irgalmasságot hirdető Karol Wojtyla nélkül, akinek bátorsága Aleksander Kwasniewski lengyel államfő szavai szerint a legnagyobb tiszteletet érdemli.
origo.hu
Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?
