Egy rossz ötlet Európából

Legyünk őszinték, az Európai Unió a magyarok többségének tudatában valamiféle háromdimenziós svájci csokoládéreklámként létezik: dús, zöld alpesi réteken sorakozó piros tetős, piros muskátlis faházakban egészséges, jómódú europolgárok élvezik az életet. Persze van ilyen is, ám a valóságos kép sokkalta árnyaltabb, helyenként pedig kifejezetten fekete-fehér. Ilyen hely például a szoftverügyekkel foglalkozó Európai Bizottság is.
Történt néhány hónapja, hogy az olasz számítógépes programfelügyelet tanácsára – és amerikai mintára – az említett bizottság előállt direktívatervezetével, amely a szoftvereket algoritmusszinten kívánta szabadalmi oltalom alá vonni. Az elképzelést első körben mérsékelt felháborodás fogadta, mivel még a fejlett országokban is elenyésző azon polgárok létszáma, akik rögvest kiegyenesítik a kaszát, ha az algoritmusok monopolizálásának ötletéről értesülnek. Hiszen ez olyan bonyolult informatikai izé. Pedig a tervezet igencsak veszélyes, de olyannyira, hogy ha az Európai Tanács eredeti formájában fogadja el, akkor alpesi házikók helyett az Orwell által megálmodott világ gondolatával kell megbarátkoznunk.
A számítógépes programokat szinte mindenki ismeri – természetesen nem a működésük elvét vagy a felépítésüket, csupán használjuk őket, sokszor úgy is, hogy tudomást sem veszünk létezésükről. Ilyesféle szoftverek ezerszámra születnek, ám jó részük eltűnik az informatika sülylyesztőjében, míg néhány a mindennapjaink részévé válik, esetleg fenekestül felforgatja a világot. Viszont valamennyi programban közös, hogy egyiket sem a nulláról építi föl készítője, hanem megírása közben felhasználja a programozói társadalomban évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalatokat – vagyis, ha egy problémát egyszer már megoldottak, akkor a szoftverfejlesztő nem áll neki a saját megfejtését kidolgozni, hanem beépíti szoftverébe az előd munkájának eredményét. Ezt a gyakorlatot szüntetné meg a direktívatervezet, kimondva, hogy az elődök munkáinak eredménye alkalmazható ugyan, de csak akkor, ha a felhasználó megfizeti a licencdíjat.
A módszer az Egyesült Államokban a következőként működik: ha az amerikai szakember programfejlesztés során szabadalmi joggal védett megoldás alkalmazására kényszerül, akkor mérlegelnie kell, hogy kifizeti a jogdíjat, esetleg nem fizet, és vállalja a pereskedést, avagy használhatatlan szoftvertorzót hagy az utókorra. Egyébként pedig munkaideje jelentős részét azzal tölti, hogy különféle katalógusokban azt böngészi, a felmerülő számítástechnikai problémák megoldásaira vajon mely cégek jegyeztettek be oltalmat.
Néhány konkrétum ízelítőül. A folyamatsáv az egyes folyamatok előrehaladását jelző elem. Szinte valamennyi grafikus felülettel rendelkező szoftver használja. Folyamatsávot láthatunk például, ha az internetes böngészővel betöltünk egy oldalt, egyik helyről adatokat mozgatunk a másik helyre, vagy e-mailt küldünk ismerősünknek. Ha a direktívatervezet megvalósul, folyamatsáv csak azokba az alkalmazásokba kerülhet, amelyek készítői megfizetik a szabadalmi díjat.
A webszerverek legtöbbje tömöríti az internetes oldalakat, hogy a hálózatot minél hatékonyabban használja. A szoftverszabadalmak legismertebb kritikusát, Gregory Aharoniant a tömörítési szabadalom megsértésével vádolták meg, mivel saját weboldalt működtetett. A direktívatervezet megszavazását követően tehát minden saját internetes oldalt üzemeltető europolgárnak szabadalmi díjat kellene fizetnie a tömörítési eljárást bejegyeztető cégnek.
Az egyik nemzetközi szoftvergyártó cég levédette a több lapból álló füles párbeszédablakokat, mint saját megjelenítési eljárását, holott ezt manapság rengeteg alkalmazás használja. De a direktíva értelmében az lwz tömörítési eljárás jogbirtokosának engedélye nélkül nem lehetne olyan programot sem készíteni, amelyik gif, zip vagy pdf formátumú fájlt állít elő, így megszűnne az a lehetőség, hogy az így tömörített adatokat ingyenes szoftverek segítségével tekintsük meg. Ugyanakkor a fényképek gazdaságos tárolását lehetővé tevő jpeg tömörítés is szabadalmi védelem alá kerülne, annak ellenére, hogy az eljárás elméletének kidolgozása az 1768-ban született Joseph Fourier francia matematikus nevéhez fűződik.
Az európai szoftverszabadalom ötlete tehát mindennek nevezhető, csak hasznosnak nem, bár azok a nemzetközi nagyvállalatok, amelyek már jelenleg is több tízezer bejegyzett szabadalommal rendelkeznek, erről nyilván másként vélekednek. Ezen multinacionális vállalkozások ugyanis az új szabályozás eredményeként olyan gazdasági erőfölénybe kerülhetnek, amellyel könnyedén elsöpörhetik a kisebb konkurens cégeket. A szoftverfejlesztő vállalatok között ráadásul csak elvétve akad olyan, amely a szoftverszabadalmakból bevételt remélhet, mivel ehhez vagy akkora szabadalmi portfólióra van szükség, mint amilyennel az IBM vagy a Microsoft bír, vagy minden programfejlesztési tevékenységet fel kell függeszteni. Mert ha az A szoftverfejlesztő csak egy-két szabadalommal rendelkezik, de megpróbál díjat szedni valamely másik, több szabadalommal rendelkező B szoftverfejlesztőtől, nagyon hamar kapni fog egy horribilis összegről kiállított számlát és hozzá csatolva egy hosszú listát arról, hogy tevékenysége során a B cég mely szabadalmait sértette meg.
Említésre méltó az is, hogy a szabadalmak uniós bejegyeztetése tételenként nyolcmillió forintba kerül. Ha tehát egy fejlesztőgárda forradalmian új, eredeti ötletektől hemzsegő szoftverrel rukkol elő, akkor szerzeményük védelme akár több száz millió forintba is kerülhet, elkerülendő, hogy valamelyik multi csapjon le az újdonságokra, és szabadalmaztassa azokat saját szellemi termékeként. Belátható, hogy ez meghaladja a Magyarországon is tucatszám működő apró vállalkozások teherbíró képességét.
Hab a tortán, hogy az európai képviselők elé terjesztett szoftverszabadalom gondolata a gyakorlatban már megbukott. Egy ausztrál ügyvéd amolyan próbaügyként bejegyeztette a kerék működési elvét, majd keresetben fordult a fuvarozókhoz és a vasúttársaságokhoz, hogy a szabadalmi törvény értelmében fizessenek számára évi egy dollárt a cégeknél futó járművek minden egyes kereke után. Nem tudni, hogy ennek az esetnek a kapcsán, de immár a mintaként emlegetett Amerikai Egyesült Államokban is egyre több illetékes látja be, hogy a szoftverszabadalmak egészen egyszerűen hátráltatják a technikai fejlődést, s egyben a gazdaságot is visszafogják. (Vagy csak megijedtek attól a gondolattól, hogy az ausztrál ügyvéd szemfüles amerikai kollégái az autóipari óriásokat keresik föl a bejegyeztetett kerék gondolatával.)
Szerencsére, pontosabban a szabad szoftverek védelméért küzdő szervezetek lobbitevékenységének köszönhetően az utolsó előtti fordulóban a bizottság több ponton módosította a direktívatervezetet. Egyelőre azonban sem a programozók, sem mi, felhasználók nem dőlhetünk kényelmesen hátra, mert a végső döntés az Európai Tanács kezében van.