Félreértett iszlám

Villámcsapásként hatott a hír: a nyugati közvélemény számára mindeddig ismeretlen iráni emberjogi aktivista nyerte el az idei Nobel-békedíjat. A bejelentésre nemcsak Európában és Amerikában kapták fel a fejüket, de zavar támadt az iráni fundemantalisták körében is. Magát a kitüntetettet, Sirin Ebadit is meglepte az oslói bizottság határozata.
„Nem is tudtam, hogy a nevem a jelöltek között van!” – hangsúlyozta a bejelentés után adott interjújában az 56 éves jogásznő, akit Párizsban ért az örömhír, és aki egy álmos konferencia nyugalmából rögvest a kamerák kereszttüzében találta magát. Európa-szerte ugyanakkor emberek milliói találgatták: ki is az a Sirin Ebadi, aki olyan jelölteket utasított maga mögé, mint II. János Pál pápa vagy Václav Havel egykori cseh elnök? Az Iránban jól ismert és népszerű emberi jogi aktivista neve ugyanis eddig szinte ismeretlenül csengett a nyugati világban. Nem úgy hazájában, ahol fellépéseivel, akcióival nemegyszer komoly fejtörést okozott az iráni fundemantalistáknak.
Sirin Ebadi Teheránban született, jogi tanulmányait Iránban és Franciaországban végezte. 1974-ben ő volt Irán első női bírája, igaz, csak öt évig gyakorolhatta hivatását: az 1979-es iszlám forradalom nyomán lemondásra kényszerült. Ezt követően ügyvédként dolgozott és dolgozik a mai napig is. Gyakorta vállal politikailag kényes ügyeket, és lép fel olyan esetekben, amikor ellenzékieket vagy értelmiségieket érnek atrocitások. Sirin Ebadi szenvedélyes szószólója a nők és a gyerekek jogainak is. (Az oslói bizottság indoklása szerint éppen ezért, a nők és gyermekek jogaiért folytatott erőszakmentes harcáért kapta a Nobel-békedíjat.)
A jogásznő hithű mozlimnak tartja magát, ugyanakkor egy nyilatkozatában kijelentette: az Iránban jelenleg hatályos törvények az iszlám hamis interpretációján alapulnak. „A kitüntetés azt jelzi, hogy az iszlám és az emberi jogok nem összeegyeztethetetlenek” – szögezte le Sirin Ebadi, aki az utóbbi napokban több ízben is felszólította a teheráni vezetést: respektálja az emberi jogokat, és engedje szabadon a politkai foglyokat. Elkötelezettségéért és tevékenységéért időnként ő maga is nagy árat fizetett, nemegyszer ugyanis – védenceihez hasonlóan – belülről is megismerhette az iráni börtönviszonyokat. Három évvel ezelőtt például az úgynevezett videokazetta-ügy miatt került Sirin Ebadi a hatóságok célkeresztjébe. Történt, hogy a jogásznő biztatására a szélsőséges Anszar Hezbollah csoport egykori tagja kamera előtt beszélt arról, miként verték le a tüntetéseket, tiltakozó megmozdulásokat egyes politikai vezetők utasítására. A felvétel persze a reformerek kezébe került, és amellett, hogy óriási visszhangot váltott ki, kínos helyzetbe hozta a konzervatívokat. Sirin Ebadit akkor 15 hónapi szabadságvesztésre ítélték, és öt évre eltiltották hivatása gyakorlásától. A fellebbezés nyomán büntetését végül az idén januárban pénzbírságra mérsékelték.
A jogásznő egyébként a mai napig élesen megosztja az iráni közvéleményt, és ezt a napnál is világosabban tükrözték az oslói bejelentést követő hivatalos reakciók. Míg a reformerek ujjongva üdvözölték Ebadi kitüntetését, a fundemantalisták zavart hallgatásba burkolóztak. A fanfárok harsogása tehát elmaradt, sőt mi több, Teherán igyekezett a maga malmára hajtani a vizet, és a díj kapcsán nem győzte az iráni politika toleranciáját hangsúlyozni. Meglehetősen ellentmondásosak voltak az iráni sajtóvisszhangok is. A reformpárti lapok bő terjedelemben és első oldalon számoltak be Sirin Ebadi kitüntetéséről. „Nagy büszkeség ez minden iráninak”, „jelentős esemény Irán számára” – szóltak a dicséretek. A konzervatívokhoz közel álló lapok ugyanakkor igyekeztek elhallgatni az eseményt. Amelyik mégis tudósított róla, az nem titkolt malíciával tette. Ebadi „az emberi és gyermeki jogok kérdéseit felhasználta arra, hogy kapcsolatokat teremtsen külföldi központú szervezetekkel, s így dolgozzon az iszlám köztársaság ellen” – írta a Dzsomhuri Eszlámi, míg a mérsékelten konzervatív Entehab úgy vélte: a jogásznő kitüntetése „rejtett jelentésekkel bíró ellenszolgáltatás, ami mélyreható elemzést és vizsgálatot igényel”.
Maga az érintett mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a Nobel-békedíj megerősítette őt abban, hogy „az út, amelyen eddig járt, helyes volt”, és tovább kell menni rajta. Hogy az elismerés mennyiben segít az iráni emberi jogok javulásában, azt megjósolni még nem lehet, ám kétségtelen, hogy az oslói döntéssel Irán és az országban uralkodó állapotok egy csapásra a figyelem középpontjába kerültek. Megfigyelők szerint még sok a tennivaló.