Fókuszban az uniós védelem

Magyarország annak ellenére is sikeresnek értékeli az EU pénteken zárult brüsszeli csúcsértekezletét, hogy a keretében tartott kormányközi konferencián szemmel láthatóan széttartó álláspontok jutottak kifejezésre – jelentette ki Medgyessy Péter magyar miniszterelnök az értekezlet zárását követően.

MTI
2003. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csúcsértekezlet pénteki napjának feladata a zárókövetkeztetések elfogadása volt – ám ezt gyakorlatilag háttérbe szorította az önálló európai védelmi politika ügye. Négy tagország ugyanis előző nap külön megbeszélést tartott a témáról. Az amerikai NATO-nagykövet pedig szerdán heves kirohanást intézett, mondván: az EU egyes védelmi tervei „a legkomolyabb veszélyt jelentik a NATO jövője szempontjából”. A vita kiéleződését az váltotta ki, hogy az EU egyes tagállamai önálló tervezési, irányítási struktúrát akarnak létrehozni a szervezet saját katonai akcióinak megszervezéséhez, levezényléséhez, miközben egy korábbi megállapodás értelmében erre igénybe vehetnék a NATO hasonló szerveit is. Ráadásul Washington egyes jelekből úgy ítéli meg, hogy legfőbb európai szövetségese, London is közeledik ehhez az állásponthoz. Erre reagálva Tony Blair brit kormányfő pénteken Brüsszelben kijelentette: Nagy-Britannia sohasem fogad el olyan európai védelmi elképzeléseket, amelyek a „NATO sérülését kockáztatnák”. Európában indokolt a közös védelmi politika megteremtése, de nem indokolt semmilyen lépés, amely párhuzamosságokat eredményezne a NATO-val – jelentette ki minderre reagálva a magyar külügyminiszter. Leszek Miller lengyel miniszterelnök úgy foglalt állást, hogy a NATO lerombolásához vezetne, ha az Európai Unión belül egy önálló központot hoznánk létre a szervezet saját katonai akcióinak megszervezésére, irányítására. Ha Európa komoly szerepet akar játszani a nemzetközi színtéren, akkor mindenképpen kell, hogy legyen saját, autonóm katonai ereje – jelentette ki a maga részéről Silvio Berlusconi olasz kormányfő, az EU soros elnöke, ám hangsúlyozta: szükség van az európai védelmi együttműködésre, de az nem konkurenciája, hanem kiegészítője lesz a NATO-nak, s ebben minden tagország egyetért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.