Pénz a föld alatt

Ma is tovább élnek a babonák: amikor azt olvassuk a hírekben, hogy a neves popsztár varázslója ezer varjú vérének kiontásával akarja a konkurenciát tönkretenni, pontosan tudjuk, miről is van szó – akár igaz a hír, akár nem –, ezért lehet hatásos az efféle hírverés.
Különös módon a babonákat és hiedelmeket már sok száz évvel ezelőtt sem okvetlenül azért tartották megjegyzésre, említésre érdemesnek, mert a világ befolyásolásának lehetőségét vagy az emberi butaság dokumentumát látták bennük. Anélkül is fontos információkat közöl az emberi lélekről egy-egy hiedelem, hogy minősítenénk „felhasználóit”.
Szepsi Csombor Márton, ez a rövid életű XVII. századi világcsavargó és élménygyűjtő sokszor közel járt ehhez a felismeréshez. 1620-ban Kassán kiadott útleírása, az Europica varietas egyformán tartalmaz földrajzi adatokat és pontos beszámolókat a helyi szokásokról, öltözködésről, gazdaságról, egyszóval mindenről, ami felkeltette az érdeklődését. Literátus ember lévén nem csupán személyes tapasztalataira hagyatkozott, hanem meghallgatott sokféle érdekes történetet, elbeszélést is, melyeket éppúgy beleillesztett szövegébe, mint a különféle könyvekből összegyűjtött adatokat. Szepsi Csombor műve Magyarország állapotaira és szokásaira nézve is fontos részeket tartalmaz, ahol csak lehet, él az összehasonlítás eszközével.
A Szepsiben született Csombor Márton első iskoláit Késmárkon végezte, majd 1611-től kezdve két évig Nagybányán tanult. Tizennégy éves volt mindössze, amikor 1609-ben – vélhetőleg Szepsiben – megvásárolta Michael Neander görög nyelvkönyvének egy ma már meglehetősen ritka, 1565-ös, bázeli kiadását, melyre alighanem késmárki tanulmányaihoz volt szüksége. Használtan vette, valamelyik korábbi diák tulajdonos 1595-ben már hosszú, többoldalas bejegyzést készített görög nyelvtani szabályokról, ha ezt a füzetet nem csak egy későbbi újrakötés során illesztették a kötet elejére. Szepsi Csombor Márton sokat forgathatta a könyvet, sőt jegyzeteket is fűzött hozzá. Később, az évszázadok során még több tulajdonosa volt Neander grammatikájának – némelyik nevét sikerrel ki is vakarták a címlapról. Sajnos amikor a könyv eredeti kötése elrongyolódott, és vélhetőleg valamikor a XVII. század végén újrakötötték, az ilyenkor szokásos módon a lapokat körbevágták, minek következtében egyes – szerencsére nem túl nagy – szövegrészek elvesztek. (A könyvet elsőként Bán Imre ismertette 1954-ben.)
Attól tartok, hogy a tizennégy esztendős Szepsi Csombor Márton egyáltalán nem tudományos érdeklődéstől vezérelve jegyezte fel az elásott kincs megtalálásának módját a kötet előlapjára mint érdekes és megörökítésre méltó kultúrantropológiai adatot, hanem nagyon is gyakorlati szándékkal. Az eljárások kicsit komplikáltak, ma már nehezen követhetők, de érdemes végigtanulmányozni őket, ki tudja, hátha egyszer még szükségünk lesz rájuk: „Az földbe el tött pénzt mi módon kelljen keresnie. Hasogasd megh az sendelt szép apróra, legyen hat, avagy nyolcz hasítas szál, vesd kénkőbe, főzd megh benne, valahová gyanakodol, akkor az sendeleket gyujtsd megh együtt, valahová gyanakodol, tartsd oda, ha pénz, ezüst, arany az földben lejend, megh aluszik, de ha ott nem leszen, mind megh ég.”
Hogy miért tenne így a kénkőben főzött sendely, arra nincs magyarázat. A másik módszer megvalósítása rendelkezésre álló nyersanyag híján sokkal nehezebb, viszont szépen dokumentálja az akasztott ember kötelével kapcsolatos hiedelmek XVII. századi virágzását: „Más ugyan azonról. Keressed az akasztott embernek kötelét, tépd megh és csinálj gyertya belet belőle, sodorván csinálj gyertyát az Rajnak első Rajnak viaszábol, gyútsd megh, és valahol az pénz lészen, el aluszik, ha penighlen nem lészen, mind megh égh.”
Ha ez sem segítene, van még egy megoldás az elásott kincs megtalálására. „Igen reggel, mikor az nap fel kel, állj arczal az napra, és az hová gyanakodnál az el rejtett arany, ezüst és pénz felöl, az te kezeidet tiszta szivből minden álnokságh távol level, és az te szívedben nem lévén, azt mondjad…” – és a szöveg itt sajnos megszakad, valaki egyszerűen letépte a lap alját. Sohasem tudjuk meg a varázsszavakat, pedig ezek kimondása manapság sokkal egyszerűbb, mint akasztott ember kötelére bukkanni.
Csaknem négyszáz esztendő telt el azóta, hogy Szepsi Csombor Márton diákként elásott kincseket keresett. Hatalmas idő, de az emberi természet ez alatt nem változott sokat. Csak a módszerek változtak: a mai gyerekek fémdetektorral próbálkoznak, nem kénkőben főzött sendellyel.
Négyszáz esztendő! A gyorsan elszálló emberi élethez képest nagyon sok. Mely kevés ideig tart az ember élete, panaszkodott Csombor Márton abban a versében, melyben jó kimúlásért könyörgött: „Hertelen esztendők, mint az füst és pára, / Mint mezőben szépen tündöklő viola / Avagy újult fának veszendő árnyika, / Mely kevés ideig tart, minden jól láttya.”