Perdöntő kötet az ’56-os hősökről és gyilkosaikról

Mától kezdve lövünk a címe annak a kötetnek, amely a Kairosz Kiadó jóvoltából jelent meg, s Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor legújabb kutatásait adja közre, a Történelmi Tényfeltáró Bizottság első jelentése megjelenésének tizedik évfordulóján. A szerzőpáros legújabb könyvét az ’56-os sortüzekről Orbán Viktor volt miniszterelnök mutatta be
Marosán György hírhedtté vált mondatát választották címül a történészek, ám Orbán Viktor megjegyezte: nem is meri kimondani a könyv címét, mert a végén még az derülne ki, hogy eredetileg is ő mondta. A volt kormányfő komoly elemzéssel készült az eseményre, s csatlakozott a szerzőpáros által leírt kívánsághoz: legyen ez a könyv tisztelgés az áldozatok előtt, és szolgáljon okulásul az utókornak. Csak az ellenőrzött hatalom, csak az alkotmányos jogállam, csak az emberi jogok feltétlen tisztelete biztosíthatja a félelemtől mentes, emberhez méltó életet.
„Nem haltatok meg hiába, temetéseteken mindannyian ott leszünk” – idézte az Igazság 1956. október 26-i számából a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke azt a cikket, amely a sortüzek vérbe fagyott áldozatai előtt tisztelgett a forradalom napjaiban. Úgy vélekedett, M. Kiss Sándort és Kahler Frigyest is ez a szándék vezette, és az egybegyűlteket is áthatotta, amikor mindannyian eljöttek, hogy emlékezzenek a hősökre. Mert Illyés Gyula szavai a mai napig érvényesek: tíz ember elkülönítve egymástól tíz rab, együttesen viszont egy kis esküdtszék. Orbán hozzáfűzte: az emberi természet olyan, hogy ha összegyűlnek az emberek tízen, százan vagy több ezren, mindig az igazságot keresik. Adolf Kolping szavaival: ha a jók összefognak, erejük megtízszereződik. A gonosz is csak azért van még hatalmon, mert egyesített erőkkel támadja a védtelen embert. Ezért is gyűlünk újra és újra össze, hogy valamifajta igazságot keressünk, mint ahogy a könyv is az igazság vágyától vezérelve született meg – erősítette meg a politikus. A kérdések, felvetések nyomán aztán a két történész is közreadta gondolatait és személyes elkötelezettségét a diktatúrák természetrajzát is feldolgozó téma iránt. M. Kiss Sándor a könyvet bemutató személy kiválasztására is kitért. Mint mondta: elég bátor dolog volt, hogy Orbán Viktort kérték föl, de döntésüket motiválta, hogy 1989. június 16-án a Hősök terén egy fiatalember olyat mondott ki, amit ugyan sokan gondoltunk, de kimondani nem mertünk. (Mint emlékezetes, a fideszes politikus akkor az orosz csapatok azonnali kivonását sürgette a mielőbbi szabad választásokat követően, ezzel az MSZMP felső vezetésének, különösen Horn Gyulának hisztérikus reakcióját váltva ki.)
Kahler Frigyes a kutatások kezdetére utalt vissza, s emlékeztetett: még 1993-ban is sokan próbáltak gondoskodni arról, hogy ne derülhessen ki a teljes igazság. A mozaikszerű eseményképet azonban sikerült megrajzolniuk az évek folyamán, így ma már sokkal több ismeretünk van az akkori vérengzésekről. M. Kiss Sándor történelmi tablóként aposztrofálta művüket, s emlékeztetett, hatvanegy sortűz dördült el 1956. október végén. Szerinte elképzelhetetlen, hogy hatvanegy tiszt saját önszántából egyszerre jutott arra a következtetésre az ország hatvanegy pontján, hogy lövetni kell a védtelen emberekre – abban az időszakban, amikor az Akadémia utcai kommunista pártszékházban a legkeményebb viták folytak. A mai napig az érdekli őket leginkább, kik voltak azok, akik felelősek az országot vérbe borító parancs kiadásáért.
1956. november negyedike után azonban már megváltozott a helyzet. Az külön lapra tartozik, mennyire volt legitim a Kádár-kormány, de kétségtelen, ott már egy kormányzat mondta ki, miután nem tudta meggyőzni népét a maga igazáról, hogy lőni kell. Ekkor hangzottak el a szélsőséges Marosán György szavai – fejtette ki M. Kiss Sándor. A könyv szerzői aziránt is elkötelezettek, hogy bebizonyítsák: 1956 „a mezítlábasok forradalma” volt, nem pedig a kommunistáké. November negyedike után ugyanis egészen 1957 tavaszáig tartott a magyar forradalom, az egyes emberek összefogása teremtette meg az utóvédharcokat, s ezekre az emberekre örökké kell emlékeznünk. M. Kiss Sándor Németh László november 3-án leírt meghatározását idézte, aki vezér nélküli forradalomként jellemezte a szabadságharcot.
Az a csodálatos ebben a forradalomban, hogy nem csupán lebontotta a terror gyűrűjét, hanem napokon belül létrehozott egy demokratikus önkormányzati rendet. Olyat, ahol minden faluban, városban megkeresték a hiteles embereket, akik a forradalmi bizottságok elnökei lettek – vette át a szót Kahler Frigyes. Hozzátette: tudták az emberek, hogy van szívük és van eszük, ők lettek a szabadságharc sok-sok igazi vezére. S a kivégzettek jelentős része is közülük került ki. Mint a történészek okfejtése rámutat: főként azokat végezték ki, akik a harcokban részt vettek, s azokat, akik véghezvitték a polgári demokratikus forradalmat. Merthogy a határozatok, írásbeli követelések szókészlete magán viselte ugyan a felülről bevésett szocialista frazeológiát, ám a tartalom éles ellentétben állt a látszólagos formával. M. Kiss Sándor és Kahler Frigyes egyöntetű véleménye: Magyarországon polgári demokratikus forradalom zajlott, amelyet a vidék kezdett, mert ott csak lőttek az emberekre, de ők nem lőttek vissza. S hogy miért ilyen biztos a históriai értékítélet? A válasz kézenfekvő. A mit kíván a magyar nemzet típusú határozatok nemzeti függetlenséget, a szovjet csapatok kivonulását követelték, az öszszes polgári szabadságjog megadása, a többpártrendszer és a szabad választások igényével kiegészítve. Márpedig ismeretes, hogy a szocializmus legfőbb attribútuma a kommunista párt vezető szerepe, így ahol az előbb említett követelések hangzanak el, ott nem lehet szocialista forradalomról beszélni, csakis a polgári demokratikus forradalom terminus technicus lehet a helytálló a történészek ítélete szerint. Orbán Viktor laudációjában azt is mondta: eljött a felelősséggel szólás ideje, különben a meggyilkoltak hiábavaló áldozatoknak minősülhetnének. Ám az ilyen összejövetelek és művek bizonyítják, mindig létezik jó és rossz, igaz és hamis, és ezek mindig különválaszthatóak. Mint ahogy vannak, akik lőnek, és vannak, akikre lőnek, vannak olyanok is, akik parancsot adnak a lövetésre, s olyanok, akik eltemetik a hozzátartozóikat. A volt kormányfő szerint a kötet újabb perdöntő bizonyíték, hogy létezett egy olyan rendszer, amely nem ismert egyetemes emberi, civilizációs korlátokat, s még a saját maga által felállított szabályokat sem tartotta be. Az a tény ugyanis, hogy a sortüzek mindig az emberek életének kioltására irányultak, bizonyítja, a parancsosztókat csak és kizárólag a gyilkolás szándéka vezette.