Pókhálózat

A napokban több sajtószenzáció is megrengette a sokat megért honi közvéleményt. A legjelentősebb mindezek közül kétségkívül az volt, hogy Forró Tamás – állítólag saját kérésére – másfél évtized után eltűnt a Nap-kelte képernyőjéről. Ez lehetne akár egy privát tévétársaság belügye is, de nem az: Forró ugyanis a szóban forgó fél emberöltő java részében egyúttal a közszolgálati műsoridőt is birtokolta (egyes kritikusok szerint: bitorolta). A másik szalagcímes hír: képzeljék, a Népszavának semmi köze a brókerügyhöz! (Ezt biztos forrásból, maguktól az érintettektől tudjuk.) A harmadik esemény azonban jelentőségében az előző kettőt is valósággal elsöpri: Medgyessy Péter nevelt lánya kutyasétáltatás közben gödörbe lépett, és Achilles-ín-szakadást szenvedett. Mindhárom érintettnek csak gyors jobbulást, szilárd egészséget kívánhatunk, hogy teljes értékűen állhassanak az illetékes nyomozó hatóságok, bíróságok és parlamenti vizsgálóbizottságok rendelkezésére.
Itt ez a gondolatmenet akár véget is érhetne, ám ez esetben kibeszéletlen részletkérdések maradhatnának bennünk. Vegyük először is a kormányfő félrelépését. Ha én kormányzati kommunikátor volnék (szerencsére nem vagyok az), bár szánt szándékkal azért nyilván nem hoznék létre ilyen szituációt a nagyfőnök rovására, a kínálkozó előnyeit messzemenően kihasználnám. Először is mindenki a rokonszenvünkre érdemes, aki szenved, akinek fáj valami. Aki meg nem ilyen széplelkű, és a káröröm dominál benne, annak azt lehet sugalmazni: hiába milliárdos valaki, rá is leselkednek mindenféle alattomos gödrök, mint más, egyszerű halandókra. A népszerűségi indexben mindkét meggondolás hozhat a konyhára egy-két százalékot (a választók addig sem az elégtelen kormányzásra figyelnek). Ám ez elenyésző haszon ahhoz képest, hogy a publikumnak ily módon a tudtára lehetett adni: Medgyessynek, a Magyar Televízió kézi vezérlőjének esze ágában sincs eltávolítani nevelt lányát a koldusként is pazarló köztévéből, sőt még a médiaérzékeny gyermek kutyájának futtatásából is tevékenyen kiveszi a részét. Pedig már úgy reménykedtünk, hogy felülkerekedik benne a polgári erkölcs, az európai etika: Tornóczky Anita például egy minapi műsorelőzetesben egyenesen a kalocsai női börtönből jelentkezett be, meglehetősen kétértelmű konferansszal.
Forró Tamás hatvannégy, illetve százhatvannégy brókermillióját már nincs mód ilyen kedélyesen elintézni. Egy bizonyos: a miniszterelnök lakberendezője garantáltan nem kerülhet Kalocsára – hacsak be nem segít a börtönriportba a baráti család szárnybontogató csemetéjének. Az idejéből kitelik, csütörtökönként ugyanis nem kell már az idejét az Angol utcában múlatnia. A nyilvánosság elé az került, hogy ő kérte meg Gyárfás Tamást: tekintsen már el a közreműködésétől, míg a milliárdos nagyságrendű sikkasztási ügyben tisztázza magát. Az ember meg csak ámul és bámul Gyárfás naivitásán: ha Forró most sem szól, a producernek még mindig nem volna gyanús semmi? Hogy tudott ezzel a szimattal ez az ember médiabirodalmat építeni? Pedig kedvenc műsorvezetőjét már a hattyúléptű ORTT is elmarasztalta, nem is szólva a Magyar Nemzetről, amelyben a közszolgálat tisztaságáért aggodalmunkban már júliusban azt írtuk: „Gyárfás Tamás producert lapunk hasábjain több ízben is jóindulatúan figyelmeztettük: Forró – amellett, hogy a gyűlöletig elfogult és részrehajló – maga a két lábon járó összeférhetetlenség is, ami kizárja a közszolgálati szerepvállalást. Gyárfás az interneten is kiállt alkalmazottja mellett, így az ő etikai érzékére ezek után botorság lenne hagyatkozni. Egyetlen fórum maradt, hogy Ragáts Imre tévéelnököt felszólítsuk: a történtek ismeretében a közszolgálati Magyar Televíziónak haladéktalanul szerződést kell bontania a Nap-keltével.” Kedves Ragáts elnök úr: itt az alkalom, hogy bizonyítsa függetlenségét a politikától. Az erkölcsi követelés aktuálisabb, mint valaha…
Annál inkább, mert a Nap-kelte Forrón kívül is számos forró ponttal szolgál. Ha a gazdasági versenytanács nemet tudott mondani a Ringier lapcsoport további terjeszkedésére, a Népszabadság végleges bekebelezésére, érdemes lenne egy pillantást vetni a reggeli közszolgálati magazinra is: a Ringier-túlsúly nyomasztó. Pallagi és Bánó (olykor hetente többször is) a Blikktől, Aczél a Népszabadságtól – ez tarthatatlan. Nem tudjuk elképzelni, hogy komoly tulajdonos elnézze a főszerkesztőknek, főszerkesztő-helyetteseknek és főmunkatársaknak e főállás jellegű haknit – azaz csakis valami informális alku lehet a háttérben. Előre a keresztreklámozás mezején, előre az információs monopóliumért! Mindez persze korántsem Gyárfás-hitbizomány: a főszerkesztői karból Németh Péter és Szombathy Pál például a Hit Gyülekezetének vonzáskörében álló ATV-n vezet politikai műsort. Nyilván nem köti le energiájukat egy országos napilap gondja-baja – vagy épp ellenkezőleg: személyes missziónak tekintik, hogy az általuk vezérelt újságokat belebogozzák a balliberális médiahálóba. Ez ellen pedig semmi kifogásunk nem lehet (legalábbis nem több, mint a független versenytanácsnak), ha a bogozásba nem veszik bele a közszolgálatot is. A szálak szövögetéséből a Magyar Rádió minduntalan kibújik – az eredmény másfél milliárdos költségvetési büntetés plusz az ügynökfegyver bevetése. A Magyar Televízió készséggel adja át magát a hálószövögetőknek – az eredmény hol hét-, hol nyolcmilliárdos költségvetési jutalom.
A pókhálózatnak vannak aztán különösen forgalmas csomópontjai. Ilyen például a Népszava, amelynek természetesen semmi köze a brókerügyhöz. A Népszavában leplezik le nap mint nap a Magyar Rádió mesterkedéseit, különös tekintettel az elnök asszonyra, akire a hálózat paradox módon éppen azt próbálja rábizonyítani, hogy hálózati személy. A Népszava ad helyet Bolgár György pornóelméleti fejtegetéseinek csakúgy, mint a Megbeszéljük műsor kivonatolásának. Cserébe Dési János az ATV mellett a Klubrádió műsorvezetői karának is oszlopos tagja. A brókerügyben makulátlan Népszava főszerkesztője pedig nemcsak az ATV-ben és a Nap-kelte alkalmi össztüzelőjeként tevékenykedik, de a kerületi televíziós fronton is helytáll. Mindemellett – újabb sajtótörténeti kuriózumként – van érkezése nagy interjút készíteni a laptulajdonossal is, aki a beszélgetés elején még tulajdonos, ám később erre már nem lehet mérget venni. Egy azonban kétségbevonhatatlan: a Népszavának az égvilágon semmi köze a brókerbotrányhoz. Éppolyan ártatlanok, mint a szerencsétlen tagi kölcsön miatt meghurcolt Forró Tamás.
Az ember persze – aki kellő jogi iskolázottság híján hajlamos legalább az otthon négy fala között a nyilvánvaló dolgokat néven nevezni – olyasmiket gondol, hogy ha elpattant a leggyengébb láncszem, vajon meddig lehet még a láncot láncnak tekinteni. Hajlamos elfeledni, hogy ez inkább pókhálózat, s ha egy helyen elkaszaboljuk, nyúlósan és undorító módon rátapad a kezünkre, az arcunkra, a lelkünkre. Úgyhogy hagyjuk is ezt a hasonlatot, s térjünk vissza ama gödörre, amivel médiapolitikai kutyasétáltatások során szoktunk találkozni. S akkor már tényleg csak egyetlen kérdés marad hátra: kikecmereg-e valaha a gödörből az Achilles-ín-szakadásos balmédia?