Súlyos incidensek Irakban

Két iraki tüntető könnyebben megsebesült tegnap, amikor Bagdadban munkát követelő tiltakozók és a tömegoszlatásra kirendelt rendőrök között tűzharc alakult ki. A nyugati újságírók főhadiszállásául szolgáló Palestine hotel közelében kirobbant incidens során a tüntetők gépkocsikat gyújtottak fel, s a körzetet rövid időn belül hatalmas fekete füstfelhő borította be. A kődobálással kezdődő megmozdulás hamarosan tűzpárbajjá fajult, a tömegből többen lövöldözni kezdtek a rendőrökre, azok pedig viszonozták a tüzet. Értesülések szerint hasonló akciók történtek más iraki városokban is.
A stabilizálással egyre nehezebben boldoguló Egyesült Államok ugyanakkor még ezen a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé akarja terjeszteni az Irakra vonatkozó új határozattervezetét. Az iraki helyzet további javítását egyengetni hivatott tervezetet szombatig megvitatják még más kormányokkal, az átdolgozott szöveg így magába olvasztja ezen országok felfogását is. Korábban többek között Franciaország és Németország szorgalmazta a szuverenitás mielőbbi átruházását az irakiakra.
Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője mindeközben azt közölte, az amerikai elnök hivatala hajlik „meghallgatni” azoknak a kongresszusi képviselőknek az érveit, akik azt akarják, hogy Irak fizesse vissza az újjáépítésére amerikai adófizetők pénzéből kapott összeget. Az Európai Bizottság ezzel szemben azt javasolja, hogy az EU 200 millió eurót ajánljon fel a közösségi költségvetésből az iraki újjáépítés céljaira az erről október 23–24-én Madridban tartandó nemzetközi konferencián – jelentette be a testület külkapcsolatokért felelős tagja, Chris Patten.
A brit kormányfő ugyanakkor elmondta: csak márciusban döntött a brit részvételről az iraki háborúban, és ha ezt a parlament nem szavazta volna meg, lemondott volna tisztségéről. Tony Blair kijelentette: akkor döntött véglegesen az iraki háború megindítása mellett, amikor világossá vált, hogy az ENSZ-ben nem lehet elfogadtatni egy egyértelmű ultimátumot tartalmazó újabb határozatot, és nincs értelme ezzel tovább próbálkozni.
Biztonsági források eközben azt közölték, Szaddám Huszein, megbuktatott iraki diktátor hívei külföldön toboroznak mozlim szélsőségeseket, hogy szent háborút indítva fokozzák a káoszt az országban.
***

-HÁTTÉR-

Sokszereplős játék
Igazuk lett azoknak, akik a tavaszi hadjárat előtt attól tartottak, hogy Szaddám Huszein megbuktatása felettébb kétes értékű tett, amennyiben a hadműveleteket nem követi politikai megoldás. Amint azt sejteni lehetett, iraki földön mindmáig befejezetlen a felszabadításnak mondott birtokbavétel, hiszen a fél éve végletesen megosztott országban még csak nem is körvonalazódik egy többé-kevésbé mindenki számára elfogadható megoldás.
Szaddám Huszein egypólusú hatalmi rendszerét nem az egyenlő jogokon és méltányos bánásmódon alapuló, föderális Irak váltotta fel, hanem az egymással is rivalizáló népcsoportok, felekezetek magánbirodalmai. Ezek a hatalmi centrumok csak annyiban partnerei egymásnak, amennyiben a megszállók és önnön érdekeik megkövetelik, egyébként vajmi keveset gondolnak Bagdaddal és a CIA szponzorálta Ahmed Csalabival. Az elmúlt évtizedekben Irakot a hatalmi szó tartotta egybe, és akárcsak Jugoszlávia végóráiban, most errefelé is látszik, micsoda különbségek, már-már áthidalhatatlan ellentétek feszülnek az egyes országrészek között. Éppen ezért illúzió „egységes Irakban” gondolkodni, hiszen az országban élő népcsoportok csak ugródeszkának tekintik a jelenlegi helyzetet önálló államuk, autonómiájuk, különleges politikai és gazdasági előjogaik megteremtésére.
Nem jó hír a béke híveinek, hogy a jelenlegi állapotoknál léteznek rosszabbak is, más szóval, könnyen meglehet, hogy a neheze – politikai értelemben – csak most következik. Bár Bagdadban viszonylagos nyugalomban élnek az emberek, és a köztörvényes bűncselekmények jóval nagyobb gondot okoznak, mint a szárnyait bontogató ellenállás, a kocka mégis el van vetve. A megszállók elleni hadviselés méreteit, szervezettségi fokát egyelőre bajosan lehetne meghatározni, de kétségtelen, hogy tartalékaik nem lebecsülendők. Ha állandósulnak a mai állapotok, az iraki fővárosban több évig elhúzódnak majd a szórványos harcok, hiszen mindenkinél fegyver van, a már most is kilátástalan gazdasági helyzet további romlásával pedig fokozódhat a gyűlölet a megszállók ellen.
Észak-Irakban szintén pattanásig feszült a helyzet, ha az amerikaiak elhanyagolják a válságkezelést, a jelenleg még csak lappangó ellentétek elemi erővel törhetnek felszínre. A kurdok, türkmének, arabok, asszírok, keresztények lakta északi régióban állandó „megfigyelőként” jelen van Törökország és Irán is, és ez sokszereplőssé teszi a rendezést. Washington nem teheti meg, hogy az egyik szövetségesét – például a törököket – előnyben részesíti a másikkal – a kurdokkal – szemben, mert akkor soha nem tapasztalt vérontásba torkollanak az indulatok. A jelenlegi problémák a térség status quójának felbomlásából fakadnak – csakhogy ez nem az iraki népek akaratából, hanem nagyhatalmi nyomásra, egy minden törvényességet nélkülöző hadjárat eredményeként alakult ki. Márpedig a törvénytelenség törvénytelenséget szül, ne csodálkozzunk, hogy Irak még mindig nem tért magához a mostani exlex állapotából.