Túl sok itt a Gyurcsány

Ha nem muszáj, nem írok ezentúl újságcikket Gyurcsány Ferenc miniszterről, még a nevét is kikerülöm, ha lehet: foglalkozzon vele inkább a szocialisták etikai bizottsága vagy egy kigyúrt izomzatú illemtanár. A sajtóban való sűrű szerepeltetésével általában kettős célja van a hírlapírónak. Az egyik cél, hogy felhívja az olvasótábor figyelmét egy méltatlanul háttérbe szorított személyiségre, a másik meg az, hogy a lehetőségek határain belül alakítsa, formálja, kontinenslakóvá gyűrje az illető egyént.
Na most a balatonőszödi Gyurcsány nábob esetében mindkét cél okafogyott. A figyelemfelkeltési szándék már réges-régen megvalósult, ha lehet ezt mondani, túloldalára billent, minden második újságtudósítás, -elemzés a nyakigláb emberrel kezdődik, végződik, szinte kiütést kap tőle az olvasó. Ami meg a személyiség formálását illeti, itt teljességgel reménytelen a helyzet, szó lepereg, logika kisiklik, jó ízlés a feje tetejére áll, ha Gyurcsány Öcsi lép a szellemi szorítóba. Könnyebb a választási malacot palotásra megtanítani, mint excellenciás uramat jó modorra… Elkéstünk vele.
Szóval hacsak vasvilla nem esik az égből, nem veszem számra, tollamra többé a torkig kistafírungozott államférfit. Majd a sanghaji nagynéni unokaöccse, a kivehető ajtós, az… Torgyán óta tudjuk, hogy a politika bohócai súlytalanok. Epizódszereplők. Beugró statiszták. Olyan emberek, akik képtelenek felfogni, hogy a miniszter szó voltaképpen szolgálót jelent. Miniszterkedni (ministrálni) annyit tesz, mint szolgálni. Adott esetben a nemzetemet, a hazámat.
A lejmosok, a bőrlenyúzók, a kiskapukeresők ne itt kutassanak karrier után. Túl nagy belőletek a kínálat, Feri. Meg aztán az is az igazság, hogy torkig vagyunk veletek. És ilyenkor öklendezik az ember…