Roska Tamás (Magyarország)
Drámai a szintkülönbség az iskolák között
Celluláris számítógép, infobionika, analogikai, programozható komputer – megannyi új fogalom, amelyet még csak kevesen értenek. Pedig olyan új lehetőségeket nyitnak meg számunkra, amelyek igen fontosak lehetnek a mindennapi életben. Ma még utópiának tűnik, de a szakemberek szerint nem lehetetlen, hogy az agyba beépíthető érzékelő-beavatkozó elektronikus szerkezetek segítségével a jövőben fel lehet éleszteni a károsodott agyrészeket. Ennek az új tudományterületnek Hámori József agykutatóval együtt világszerte elismert szakértője Roska Tamás akadémikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológia karának szervezője és dékánja, az MTA SZTAKI Analogikai Számítógépek Kutatólaboratóriumának vezetője.
Az új kar megalakításakor az volt a célja, hogy olyan széles körű műveltséggel rendelkező informatikus mérnököket képezzenek, akik egyaránt otthonosak az idegtudományok és a legmodernebb számítógépek világában.
– A logikai gondolkodás és a logikai – digitális – számítógép kéz a kézben jár, azt tapasztaljuk azonban, hogy nemcsak a logikai gondolkodás befolyásolja ítéleteinket, hanem más is. Kant így ír erről: „A koncepciók intuíció nélkül üresek, az intuíciók koncepció nélkül vakok.” Nagyon fontos, hogy ötvözni tudjuk e két képességünket – magyarázza Roska professzor. – Nemcsak logikai kategóriákban gondolkodunk, a számítógép és a logika kiterjesztése a látás, a hallás, a tapintás irányába megteremti a logikai gondolkodás új színterét is. Ebben van nagy nemzetközi jelentősége annak a kis kutatócsoportnak, a Hámori Józseffel megalakított, Csurgay Árpád, Prószéky Gábor és más jeles professzorok által vezetett doktori iskolának, amely Magyarországon működik. Sok kiváló fiatal dolgozik itt és a kutatólaboratóriumban, szerte a világon odafigyelnek rájuk. Az ő példájuk tanúsítja, mit jelent a tudásalapú társadalom. Olyan művelt emberek közösségét, akik képesek a technikai civilizáció által ránk zúdított információmennyiségből kiválasztani, mi érték és mi nem, képesek rendszerezni és feldolgozni az ismereteket.
Roska professzor úgy látja: noha a technikai civilizáció fejlődése sosem látott fokra jutott, ma valószínűleg nincs több tudás és intelligencia a társadalomban, mint negyven–hatvan évvel ezelőtt. Az iskolarendszerben veszélyre utaló tünetek jelentkeznek. Az emberek kevesebbet olvasnak, és ha nem tanulnak verseket, zenét, később sem tudnak majd lényeglátóan és átfogóan gondolkodni. Úgy tűnik, a döntéshozók nem nagyon hallgatnak az Akadémia osztályainak figyelmeztetéseire.
– Nálunk mostanában kezdődnek azok a naiv próbálkozások – mondja a Berkeleyben és Budapesten tanító professzor –, amelyeken a gazdagabb országok már túljutottak. Az iskolákban sok helyre jutott számítógép, de hogy a gyerekek mire használják, azzal nem sokat törődnek, így azután „internetbutuskák” lesznek belőlük. Az információs társadalom csak annyit jelent, hogy széles körben hozzáférhetők az információk, de a számítógéptől nem leszünk automatikusan okosabbak. Sőt!
Roska Tamás szerint, ha van folytatni érdemes örökségünk, az éppen az iskolarendszerünk, a zeneoktatásunk. Az amerikai családok többsége óriási pénzeket fizet olyan magániskolákért, amilyenek nálunk még ma is szép számmal vannak. A világ legismertebb bankára, Alan Greenspan két éve egy pedagóguskongresszuson kijelentette: a XXI. század gazdasága „koncepcióvezérelt”, ami azt jelenti, hogy az új termékekben és szolgáltatásokban új koncepciók testesülnek meg. Ezen koncepciók kimunkálására azonban csak igényes nevelés, magas színvonalú közép- és felsőfokú oktatás eredményeként lehetünk képesek. Filozófiát, irodalmat, nyelveket, zenét kell, kellene tanulnunk. Persze természettudományos tárgyakat is, de jó volna, ha megértenénk, hogy Mozart nagy d-moll zongoraversenyének hallgatása is jelenthet olyan élményt, mint egy izgalmas matematikai tétel megoldása. Mondta mindezt egy bankár! Ki kellene tehát gyógyulnunk a technikai civilizáció láttán érzett csodavárásból, és a modern babonákból, például abból, hogy azt hisszük: ami később keletkezik, az biztosan jobb.
A széles körű műveltséget tizennyolc éves korra meg kellene szerezni, s ebben az első elemibeli tanító néninek legalább olyan nagy szerepe van, mint a középiskolák tudós tanárainak. Az egyetemeken pedig vigyázni kell arra, hogy most, amikor a képzés tömegessé vált, megmaradjon az emelt szintű képzés, a doktori iskolák rendszere. Fontos, hogy legyenek olyan közösségek, amelyek vonzzák a legjobbakat.
– A szellemi környezetszennyezés olyan fokú – hangsúlyozza Roska professzor –, hogy előbb-utóbb nem a kövek fognak megszólalni, hanem az elkeseredett szülők. Remélem, rádöbben a társadalom, hogy a jövő zálogát azok a szerencsére szép számmal ma is meglévő iskolák jelentik, amelyekben meg tudják teremteni az ismeretek, készségek és műveltség harmonikus egyensúlyát, és a jellemet is formálják. De a szintkülönbség az iskolák között drámaian növekszik. Ki kellene mondani: eddig és ne tovább.
Fadila Boulahbal (Algéria)
Öt év Párizsban
Ő az UNESCO által meghirdetett nemzetközi tudományos pályázat egyik nyertese. A tudományos világfórum záróünnepén, a tudomány világnapján vette át a Parlamentben a Pasteur-érmet.
Algériában született, az algíri egyetemen szerzett orvosi diplomát. Mikrobiológus, tüdőgyógyász lett. Alig múlt harmincéves, amikor kinevezték professzornak. Algírban ő vezette az ország tüdőgyógyászati referencialaboratóriumát, 1970-től az algíri Pasteur Intézet tuberkulózissal foglalkozó részlegét, majd 1991-ben felkérték, hogy legyen ő a főigazgató. Országos laboratóriumhálózatot hozott létre a tuberkulózis korai felismerésére és gyógyítására. Ma is azt a terápiát használják, amelyet akkor kidolgozott, és amelyet az egyik legjobb tuberkulózis elleni programnak tartanak a világon. Ennek köszönhető, hogy Algériában is lényegesen csökkent a tüdőbetegek száma.
Elfátyolosodik a szeme, amikor arról beszél: soha nem akart elmenni a hazájából, de 1994-ben rákényszerült. Hat hónapig élt állandó fenyegetések közepette a családjával. Amikor a párizsi Pasteur Intézetben hírét vették, mi történik vele, felhívták telefonon, állást ajánlottak neki. Szükség volt a tudására, a szakértelmére. Az algériai egészségügyi miniszter is azt tanácsolta: fogadja el az ajánlatot, nem tudják megvédeni, majd hazajön, ha rendeződnek a viszonyok. Úgy gondolta: fél évet tölt Párizsban. A családja kettészakadt. Férje és idősebbik fia Algírban maradt, ő másik fiával és nagylányával Párizsba utazott. Csak öt év múlva térhettek haza. A francia fővárosban tárt karokkal fogadták, a négy intézetből álló Pasteur-hálózat koordinátora lett. Azt mondja, borzalmas volt ez az időszak, ugyanakkor hihetetlenül gazdagító. Megtapasztalhatta, hogy a szolidaritás nem veszett ki az emberekből.
Thomas Roswall (Svédország)
Tudomány és politika párbeszéde
Harminc éve gyakorló oktató, kutató, számos svéd és nemzetközi program tanácsadója. Az ökológia, a környezettan világszerte elismert szakértője. Az ICSU élén 2002 óta áll, közvetlenül előtte a Nemzetközi Tudományos Alap (ISF) igazgatója volt. A Svéd Agrártudományi Egyetem rektoraként 1994 után ő dolgozta ki azt a hosszú távú programot is, amelynek köszönhetően az egyetem az élre került Európában.
Svédországban a nemzeti össztermék négy százalékát (!) költik tudományos kutatásra és fejlesztésre. Európában csak Írország és Finnország közelíti meg e téren a svédeket.
A tudomány művelőinek világában két fontos vonulat különíthető el – magyarázza Thomas Roswall. Vannak olyanok, akik egyre erősebben specializálódnak, hatalmas összegeket felemésztő kutatásokat folytatnak, és a végén esetleg a Nobel-díjat is megkapják. Mások viszont holisztikus szemlélettel közelítenek a tudományhoz, arra törekszenek, hogy közelebb hozzák egymáshoz a természet- és társadalomtudományokat, a különböző tudományterületeken dolgozó közösségeket.
Bizonyos értelemben ezt teszi az ICSU is mint civil szervezet, abból kiindulva, hogy a tudomány par excellence nemzetközi. Politikai határok, vallások, kultúrák fölött átívelve lehetőséget teremt a legkülönbözőbb országok tudósainak a közös munkára, mégpedig politikai bonyodalmak nélkül. A világ sok országának tudományos akadémiáit és egyesületeit fogja össze. Thomas Roswall szervezte meg az együttműködést például Észak- és Dél-Korea, Kína és Tajvan között. Meggyőződése, hogy tudatosítani kell a döntéshozókban: mindenkinek az a jó, ha értelmes párbeszéd alakul ki a tudomány és a politika képviselői között, mert csak így valósulhat meg a sokat emlegetett „fenntarthatóság”, az a fejlődés, amely nem teszi tönkre környezetünket, világunkat.
Leonard M. Eisenman (Egyesült Államok)
Egészséges életmód mint megelőzés
A philadelphiai anatómus és sejtbiológus professzor magánemberként látogatott el a világfórumra, a Semmelweis Egyetemen tartott előadást. Hangsúlyozza, hogy minden, amit mond, a magánvéleménye.
A kutatásról, fejlesztésről beszélgetünk, és Amerikáról, amely a felkínált nagy lehetőségekkel a világ minden tájáról vonzza a tudósokat.
– Alapvetően fontos, hogy megértsük az élő szervezetben, a világban zajló folyamatokat, és új dolgokat fedezzünk fel. Tisztában vagyunk azzal, milyen csodálatos lehetőségeink vannak, de az emberek mégsem tudnak mindig élni velük, mert nincs rá pénzük.
Amerikának kitűnő az egészségügyi ellátórendszere, de mivel a biztosítást többnyire a munkáltató fizeti, mindig vannak olyan rétegek, amelyek kiesnek belőle. A biztosítás egyre drágább, az önállóan dolgozók vagy a kis cégek nem mindig engedhetik meg maguknak. Az öregekről, kis jövedelműekről a szövetségi kormány gondoskodik, és a sürgősségi ellátás is ingyenes. Amerikában óriási távolságok vannak. Vidéken nehezebb a betegek helyzete, mint a nagyvárosokban. Messze az orvos, a specialistákat is nehezebb elérni. A hangsúly ezért egyre inkább a betegségek megelőzésére tevődik. Az egészséges életmód azonban sok tényezőből áll össze. Meg kell magyarázni az embereknek, hogy egyéni választás kérdése is, hogyan élnek.
Julia Marton-Lefevre (Egyesült Királyság)
Külön-külön mindenki sokat tud
Árad belőle az energia, a „pozitív gondolkodás”. A világ legkülönbözőbb sarkaiból érkezett tudósok üdvözlik kedves ismerősként. A Budapesten született Julia Marton-Lefèvre 1997 óta vezeti a Rockefeller Alapítvány által a környezet védelméért, a fenntarthatóságért dolgozó LEAD-et (Leadership for Environment and Development International), és tagja a Royal Geographical Societynak. Beutazta a világot, és felnevelt két gyereket. Tizennégy évig élt az Egyesült Államokban, ahova politikai menekültként érkezett. Megtanulta, hogy az ember mindent meg tud csinálni, ha elég szorgalmas és eltökélt. Ökológiát és környezettervezést tanult Amerikában, illetve Franciaországban, majd két évig tanított Thaiföldön.
– Nagyon szeretem Amerikát, hálás vagyok ennek az országnak, de vágytam Európába. Jó állást kaptam Párizsban, az UNESCO-ban, ahol környezetvédelemmel foglalkoztam, s ott ismertem meg a Nemzetközi Tudományos Tanácsot, az ICSU-t.
Amikor az ICSU főtitkárhelyettest keresett, jelentkezett. A kémiai Nobel-díjas John Kendrew „felvételiztette”, de gyorsan megfordultak a szerepek, ugyanis Sir Kendrew nem egészen értette, mit jelent a környezettervezés, s Júlia elmagyarázta. Kendrew professzor nagyon szerette a magyarokat és a zenét. Egyik kedvence Fischer Annie volt, mint Júliának is. (Őt és húgát Fischer Annie és férje ringatta tüntetően a térdén a budapesti Operában, amikor újságíró szüleik börtönben ültek.)
Az ICSU-nak nem voltak bürokratikus kötöttségei, Júlia hídépítő szerepet kapott. Az ő irodájában találkoztak sokszor a két egymással szemben álló világ tudósai. A LEAD-nek, ennek a vezetőképző civil szervezetnek tizennégy országban van irodája, az európai Londonban működik. Huszonnyolc és negyven év közötti, különböző szakterületeken dolgozó energikus embereket kutatnak fel a világ minden részéről, összehozzák őket, és együtt foglalkoznak velük. Volt ösztöndíjasaik ma már ezerötszázan vannak, 43 százalékuk nő, és mindegyik magas pozíciót tölt be a saját hazájában.
A LEAD igazgató asszonya alighanem meglepte kissé hallgatóit az előadásával. Nemzetközi programok már vannak, de nem jutottunk sokkal előbbre – állapította meg. Külön-külön mindenki sokat tud már, de tudásával jól megvan a maga háza táján. Nehéz összehozni az embereket, pedig a kutatóknak meg kellene tanulniuk egymás nyelvét, annál is inkább, mert gyakran még azok is nehezen értik meg egymást, akik azonos nyelven beszélnek.
– A tudást cselekvéssé kell változtatni – hangsúlyozta. – Nem olyan bonyolultak a tennivalók, meg lehetne becsülni az apró cselekedeteket is.
Az igazgató asszony fontosnak tartja, hogy a programok kidolgozásába bevonják azokat is, akiknek a gondjairól szó van. Minden olyan vállalkozás kudarcra van ítélve, amelyben az emberek nem hisznek.
Alain Pompidou (Franciaország)
A távgyógyászat korlátlan lehetőségei
Ki hinné, hogy ma már őserdők mélyén élő terhes asszonyok állapotát is figyelemmel tudják kísérni az orvosok? Egyelőre csak Guyanában és Szenegálban, köszönhetően a franciák által telepített kísérleti távmegfigyelő állomásnak, amely szatellitről működik.
A párizsi René Descartes Egyetem sejtgenetikával és molekuláris sejttannal foglalkozó professzora olyan egészségügyi hálózat kialakításán is dolgozik, amely az új információs és kommunikációs technológiára épül. A földi és égi állomásról egyaránt működtethető távgyógyászati berendezéseknek három fő felhasználási területük ismert jelenleg – tudtuk meg tőle. Először is lehetővé teszik az orvosoknak, hogy hálózatban dolgozzanak, tehát a világ legkülönbözőbb pontjairól konzultálhassanak egymással. Másodsorban az idősek és a mozgássérültek gondozásában van jelentős szerepük. A magas vérnyomás és a cukorbetegség kezelésében különösen jók az így szerzett tapasztalatok. Harmadszor: a távepidemiológia abban segít, hogy a járványokra vonatkozó öszszes lehetséges adatot összegyűjtsék, így könnyebben felismerjék jelentkezésüket, és megakadályozzák gyors terjedésüket. A távgyógyászatnak az az előnye is megvan, hogy a kiépítéséhez szükséges infrastruktúra nem drága, a fejlődő országok számára is elérhető, és a kórházakat is tehermentesíti.
A professzor nagyon fontosnak tartja, hogy minden szinten sokkal többet foglalkozzunk a megelőzéssel, aminek különösen a rosszindulatú daganatos betegségek esetében van rendkívüli jelentősége. Sokéves tapasztalatok bizonyítják, hogy a mell- és a méhnyakrák, a tüdőrák korai felismerése igen nagy mértékben javítja a beteg túlélési esélyeit, sőt a teljes gyógyuláshoz is hozzásegítheti. Franciaországban egyébként, akárcsak nálunk, nemrég indítottak országos kampányt a mellrákszűrés elterjesztésére.
Alain Pompidou számos nemzetközi fórumon – többek között az UNESCO-ban, az Európai Parlamentben – amellett foglalt állást, hogy tiltsák be a hasonmás ember és állat „gyártását”, a reproduktív klónozást. Az elsők között ismerte fel, hogy az élettudományokkal összefüggő bioetika mellett már szükség van az információs és kommunikációs rendszerek etikájának és jogrendszerének kidolgozására is. Sok kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, például az: hogyan lehet megakadályozni, hogy a világháló a terrorizmus eszköze legyen?
Achilleas Mitsos (Görögország)
Válasz az új etikai kérdésekre
A közgazdász-főtisztviselő tudományos karrierje a pittsburghi egyetemen kezdődött, az athéni egyetemen és a londoni School of Economicson, majd a görög külügyminisztériumban folytatódott. 1985 óta dolgozik európai intézményekben különböző posztokon: 1993–96 között az Európai Bizottság oktatásért felelős főigazgatóságának vezetője, 2000-től kutatási főigazgató. Egyik fő célja, hogy jobban összehangolják az európai kutatásokat, és több pénzt fordítsanak a tudományra.
Van-e európai kutatási politika? – tette fel a kérdést előadásában. Úgy látja, ennek a megteremtése szempontjából a liszszaboni konferencia jelentett fordulópontot. Ott mondták ki a résztvevők, hogy a GDP három százalékát kell kutatásra és fejlesztésre fordítani ahhoz, hogy 2010-re az Európai Unió képviselje a világ vezető, tudásalapú gazdaságát. (Ma az EU-átlag 1,8, Magyarországon alig egy százalék.)
Azt is meghatározták, hogy ennek a pénznek a kétharmadát a magánszektorból kell megszerezni. Ahhoz azonban, hogy kialakulhasson az európai kutatási térség, összefüggő, nemzetközi hálózatba kell összefűzni a sok ezer, de nem elég hatékony kis programot, továbbá össze kell hangolni a nemzeti, regionális politikákat, ügynökségeket.
A főigazgató a konferencia egyik szünetében arról beszélt: paradox helyzet alakult ki az utóbbi években, ugyanis a társadalom egyre jobban igényli a tudományos eredményeket, az emberekben mégis bizalmatlanság alakult ki irántuk. Föltehetőleg azért, mert a tudomány olyan gyorsan fejlődik, hogy azt a hétköznapi ember nehezen tudja felfogni. Ezen nem lehet egyszerűen jobb „kommunikációval” segíteni, arra van szükség, hogy a tudós ne távolodjon el a világtól, és tudjon választ adni azokra az etikai kérdésekre, amelyek az új kutatásokkal kapcsolatban felmerülnek (lásd például: genetikailag módosított élelmiszerek).
Az Európai Unió közös költségvetése a tagállamokkal és az Európai Parlamenttel folytatott hosszú vitában alakul ki. Ennek a pénznek 45 százalékát a mezőgazdaságra, 35 százalékát az úgynevezett strukturális alapokra fordítják, ezért marad viszonylag kevés (hat százalék) a tudományra – válaszolta kérdésünkre Achilleas Mitsos. Az Európai Bizottság most készíti elő a 2007–2012 közötti időszakra vonatkozó költségvetési javaslatot. Ha ezt elfogadják, sokkal nagyobb összeg jut majd tudományos kutatásokra. Az EU ugyanakkor arra buzdítja az egyes országokat, hogy a tudomány a nemzeti költségvetésből is nagyobb részt kapjon, és nagyobb arányban vonják be a magánszférát a kutatások finanszírozásába.
A túlságosan bonyolult és bürokratikusnak látszó EU-pályázatokat illetően a főigazgató elmondta: néha elhangzik olyan vélemény az Európai Bizottságban, hogy minden szerződő „tolvaj” vagy „potenciális tolvaj”. A probléma most abból adódik, hogy a pályázat nyertesei kutatásaik költségeihez kapnak hozzájárulást, ám ezek ellenőrzése nagyon nehéz. A terv az, hogy ösztöndíjat adjanak támogatásként a legjobb pályázóknak, ebben az esetben azt ellenőrzik majd, hogy mennyiben valósítják meg céljaikat a résztvevők.
Ito Masao (Japán)
2005-ben nyílik meg az Okinava Intézet
Irigylésre méltó gondolkodásmódot tanulhattunk Ito professzortól, a RIKEN agykutató intézet különleges tanácsadójától, akinek Szentágothai Jánossal írt könyve ma is alapműnek számít szakterületén.
– Természetes, hogy Japánban rendkívül fontosnak tartják a tudományos kutatást, hiszen a hegyekkel borított országnak nincsenek nyersanyagai – mondja. – Vannak viszont tehetséges, jól képzett szakemberei, és ez számukra mindennél fontosabb. Az agykutatás náluk abszolút elsőbbséget élvez.
A RIKEN, amelynek története 1917-re vezethető vissza, hat évvel ezelőtt megújult: akkor hozták létre új központjait, kilenc olyan stratégiai kutatóintézetet, amely elsődlegesen fontos a társadalom számára. Ezek sorába tartozik az agykutató intézetek (BIS) hálózata. A 46 BIS laboratóriumban 270 kutató dolgozik – közülük 80 külföldi, főleg kínaiak és németek –, munkájukat 125 technikus segíti. Az a céljuk, hogy minél jobban megértsék az agy működését, védjék az agyat, és megelőzzék az öregedéssel járó betegségek (dementia, Alzheimer-kór) kialakulását, megfigyeljék a neurobiológiai változásokat, és mindezt tanítsák is.
Ito professzor szerint napjainkban jellemző a tudományra, hogy elmosódtak az egyes tudományágak közötti határok – az agykutatásban például kémiára, fizikára, számítástechnikára, matematikára egyaránt szükség van. Megnőtt a tudományterületek közötti együttműködés jelentősége, a sokat emlegetett interdiszciplinaritás, előtérbe kerültek az élet- és környezettudományok. Meglepő felfedezésekre vezetett a nanotechnológia, a „molekuláris legó”.
– Forradalmi változásra, egészen új gondolkodásmódra van szükség a képzésben – jelentette ki a professzor, aki igen fontosnak tartja, hogy a különböző szakterületek művelői együtt dolgozzanak. Ezért találták ki azt az új típusú intézetet, amely az Okinawa Institute of Science and Technology (OIST) nevet kapta. Programja elkészült, megnyitását 2005-re tervezik.
„Legyünk a legjobbak a világon!” – adták ki a jelszót.
Az Okinava Intézet az iparral szoros együttműködésben dolgozik majd. Háromszáz kutatóját – akiket ezerfős technikai személyzet segít – nyílt pályázaton toborozza. (Munkatársai és tanulói felét külföldről.) Ötszáz fiatalnak nyílik lehetősége arra, hogy doktori kurzusait itt végezze el 2007-től. Az OIST sajátossága, hogy közvetlenül a miniszterelnökhöz tartozik majd, költségvetését is tőle kapja. Nemzetközi tanácsadó testület ügyel arra, hogy ne sérüljön a kutatók függetlensége.
Hans Wigzell (Svédország)
„Menedzser” vezesse az egyetemeket?
A Karolinska Intézet rektora, az immunológia professzora negyedik éve Göran Persson svéd miniszterelnök tudományos főtanácsadója. 1984-től a Nobel-bizottság tagja, 1990–1992 között a bizottság elnöki tisztét is betöltötte.
Svédországban nagy hagyományai vannak a tudománytámogatásnak, ez annak is köszönhető, amint Hans Wigzell mondja, hogy a svédeknek nem kellett világháborúktól szenvedniük. Stabil politikai és gazdasági helyzetben voltak, ez tette lehetővé, hogy a GDP-ből Európában a legtöbbet áldozzák tudományos kutatásra és fejlesztésre.
A politikusok nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mindenki kér tőlük valamit: pénzt, pozíciót, állást, támogatást. A főtanácsadó ezért azt javasolta a kormányfőnek, fordítsák meg a dolgok menetét: látogassanak ők az egyetemekre, kutatóhelyekre, kérdezzék ki gondjaikról az embereket. Közös ebédeket is rendeznek a miniszterelnök nyári rezidenciáján, meghívnak tucatnyi tudóst, köztük Nobel-díjasokat, s protokollmentesen beszélgetnek.
– Ezekkel a találkozókkal érdeklődést lehet ébreszteni a politikusokban a tudomány, a tudósok munkája iránt. Jó példa erre a következő eset – meséli. – Az Egyesült Államokban a Bush-kormány nagy lendülettel támogatta, majd hamar leállíttatta az emberi embrionális őssejtre vonatkozó kutatásokat, de addigra a világ különböző kutatóhelyein már azonosítottak 63 őssejtvonalat, ebből tizenhetet a Karolinska Intézetben! A politikusok nagyon büszkék voltak, amikor tudomást szereztek róla a sajtóból, pedig fogalmuk sem volt róla, mi az, végül a miniszterelnök azt mondta, kérdezzük meg Hans Wigzellt. A csütörtöki megbeszélés, amelyre harminc percnél többet nem szoktunk szánni, most két óra hosszat tartott, ez volt a téma. A miniszterek utána lelkesen továbbadták, amit hallottak. Hogy ez gyerekes volna? Nem hiszem. Inkább annak a jele, hogy nemcsak érdeklődést, hanem büszkeséget, kíváncsiságot is ki lehet váltani a politikusokból a tudomány iránt.
Persze a felsőoktatásnak is jót tesz, hogy egyetemi ember a miniszterelnök főtanácsadója. A svéd társadalom nagyon racionális, ami néha unalmasnak tűnhet, de én azt hiszem, nem az – mondja Hans Wigzell. A pártok egyetértenek abban, hogy az ország népességének legalább a fele kapjon felsőfokú képzést, ami persze azzal jár, hogy álláshelyeket is kell teremteni. Hans Wigzell dohog egy sort, amikor arról kérdezem, náluk is vitatkoznak-e arról, hogy tudós vagy „menedzser típusú” ember vezesse-e az egyetemeket. Azt mondja, a régi típusú rektorok csak az egyetem falai között élnek, alig tudnak valamit a világról, a politikáról, pedig manapság a rektorok feladatai is sokrétűbbek. Ha nem jó a rektor, tönkremehet az egyetem. Egyébként 1995-ben a Karolinska Intézet teljes költségvetésének 65 százaléka származott az államtól, 35 százaléka más forrásokból. Ma fordított a helyzet.
Tulassay Tivadar (Magyarország)
A humán genomszerkezet titkai
A tudományos világfórumon adták át először azt a tízezer eurós díjat, amelyet az idén alapított a Debreceni Egyetem a molekuláris orvostudományban elért eredmények elismerésére. Először a Vietnamban orvosként szolgált amerikai tudósnak, Craig Venternek ítélték oda a kitüntetést.
Venter 1988-ban hatékony eljárást dolgozott ki az emberi örökítőanyagban lévő a DNS-alkotóelemek, a nukleotidok meghatározására. Kutatócsoportjával részt vett az emberi génállomány feltérképezésében, és ő alapította meg a Genomkutatási Intézetet.
A világfórumot megelőző két napon a Semmelweis Egyetemen nemzetközi konferenciát tartottak. Az orvosi genomikai kutatások jelenlegi helyzetét és irányát mutatták be elismert nemzetközi és hazai szakemberek. Tulassay Tivadar gyermekgyógyász professzort, az egyetem rektorát kértük arra, hogy segítsen megérteni, mit jelent a génkutatás, és az abban elért eredményeknek mi a jelentőségük a biológia és az orvostudomány számára.
– A genetika a génállománnyal, az örökítőanyaggal foglalkozó tudomány. A genom az örökítőanyag. A genomika azt vizsgálja, hogyan íródnak át fehérjévé a gének, azaz hogyan fejtik ki hatásukat – magyarázza Tulassay professzor. – Amikor megfejtették a humán genomszerkezet titkait, megismertük a „betűk” sorrendjét. Most ott tartunk, hogy ezekből a „betűkből” össze tudunk állítani egy-két „szót”. A posztgenomikus tudomány, a proteomika és az ezzel kapcsolatban szerzett ismeretek ahhoz segítenek hozzá a jövőben, hogy egész „mondatokat” vagy „összefüggő történeteket” is ki tudjunk olvasni az eddig még nem értelmezett betűhalmazból. Ebben a folyamatban játszott fontos szerepet Craig Venter.
A gének felfedezésének és a genomikának óriási a jelentősége a betegségek iránti hajlam, a korai felismerés és gyógyítás szempontjából. A génállományban pillanatonként bekövetkezhetnek hibák – például dohányzás vagy sugárzás hatására. Ezeket a sejt a legtöbbször kijavítja, de ha ez elmarad, az betegségekhez vezethet. Martin Schwabe professzor a Semmelweis Egyetemen megtartott előadásában arról beszélt, hogy bizonyos „kromoszómatörések”, amelyeket ő fragilomának nevez, rosszindulatú daganatok kialakulásához vezethetnek. Ugyanez következhet be, ha megbomlik a sejtek képződése és pusztulása közötti finoman szabályozott egyensúly. Ezeknek a folyamatoknak a kutatása – a molekuláris biológia eszköztárát felhasználva – hozzásegítheti az orvosokat ahhoz, hogy előbb-utóbb hatékony gyógyszereket találjanak a rosszindulatú daganatok ellen.
Tero Ojanperä (Finnország)
Cégösztöndíj egyetemistáknak
A finnországi oului egyetemen végzett fiatal mérnök 1990 óta dolgozik a Nokiánál, ahol ma ő a második ember. A Nokia Radio Access Systems kutatási alelnöke, őt nevezték ki a Dél-Koreában működő Nokia Networks élére, s ő a vezérigazgatója a cég kutató-fejlesztő központjának is.
A high-techre épülő finnországi telefóniában évtizedek óta tetten érhető a „finn csoda”, de csak a kilencvenes években lett igazán közismert Európának ezen a térfelén is. A finn kormány a hetvenes évek óta jelentős összegeket költött közpénzből az oktatási rendszer korszerűsítésére. Különös figyelmet fordítottak a felsőoktatásra és arra, hogy a legkorszerűbb technológiát alkalmazó cégek és az egyetemek között szoros együttműködés alakuljon ki. A hatvanas években még az volt a jelszó, hogy az egyetem összpontosítson a tudományra, a vállalat pedig az üzletre, ám hamar rájöttek, hogy semmi jó nem származik abból, ha a kettő mereven elkülönül, hiszen kölcsönösen szükségük van egymásra.
Az ország vezetői megértették, hogy ha a tudomány legújabb eredményeire építő gazdaságot, társadalmat létre akarják hozni, másként kell gondolkodni a képzésről, és sok-sok pénzt kell rászánni – az állami költségvetésből és a magánszférából egyaránt. De azt is tudták, nem mindegy, hogyan használják fel ezt a pénzt. A kiemelt programok megvalósítását nem egy-egy cégre, egyetemre bízták, hanem hálózatokra, amelyeknek része volt több cég és több egyetem. A kutatási eredmények így gyorsabban és jobban hasznosultak.
A diákok rendszeresen jártak külföldi tanulmányutakra, és az egyetemek rendszeresen hívtak meg kiváló vendégtanárokat. Az sem új jelenség – mondja Tero Ojanperä –, hogy a cégek ösztöndíjakat adnak egyetemistáknak, vagy bizonyos ideig alkalmazzák is őket, például a nyári szünetben. A fiatalok megismerkedhetnek a munkával, a lehetőségekkel, és ha végeznek, maradhatnak, de el is mehetnek, ha máshoz van kedvük. Röghözkötöttség nincs. A nagy cégek együtt dolgoznak külföldi egyetemekkel, köztük például a budapesti Műegyetem „topgárdájával”, közös kutatási programokat indítanak, tanácsadóik pedig segítik az egyetemek tanterveinek korszerűsítését. Ilyen egyszerű.
Az interjúkat készítette:Ferch Magda
origo.hu
Gulyás Gergely: Ukrajna csatlakozásának árát Magyarország fizetné meg
