Jó néhány hete, a gazdák meghívását visszautasítva, a nyíregyházi almanapok helyett a tárca vezetése inkább a badacsonyi szőlőünnepet látogatta meg. Az almatermesztőkkel nem lehet mostanában vidám dolgokról beszélni. Számukra ugyanis javíthatatlan kárt okozott az idei aszály és a tartós kánikula, a helyenkénti jégverésről nem is beszélve. Az előbbi a termés mennyiségének csaknem harmincszázalékos csökkentésével, a hőség pedig az almamoly elleni védekezések hatásfokának, ezáltal a gyümölcs minőségének régóta nem tapasztalt leromlásával járt. Általában az almatermés nyolcvan százaléka étkezési, húsz százaléka úgynevezett léalma. Idén a fagy- és aszálykár miatt megfordult ez az arány. A minőségi termés mindössze harminc, a léalma hetven százalék. A léalma jelentős részének íze és zamata teljesíti az étkezési kategória követelményeit, a szélsőséges időjárás miatt azonban a mérete nem felel az előírásoknak.
Az almatermesztők többsége – főleg azok, akik régi ültetvényeken nem annyira kapós fajtájú gyümölcsöt termelnek – léalma leadásban gondolkodik. Nyírturán számos család a kárpótlási földeken termel almát, de anyagi okokból nyolc-tíz évvel ezelőtt mégsem tudtak újabb almafákat telepíteni. A rosszul termő fáikat elverte a jég, ezért csak hullóalmát tudtak leadni a településen megjelenő felvásárlóknak. Nincs hasznuk, a pénzük töredékéhez sem jutnak hozzá. Nevük mellőzését kérve többen is elmondták, hogy bár letelt az egy hónapos kifizetési határidő, a felvásárlók nekik még nem fizettek. Főleg az ilyen sorsú emberek mentek az utakra demonstrálni, mert úgy érzik, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek.
A nyírturai Szalontai család 2,2 hektáron gazdálkodik. Ők hét évvel ezelőtt állami támogatással idared almát telepítettek, amely évről évre több gyümölcsöt hoz. Családi összefogással tárolót építettek, így bizakodva várják a jövőt. A családfő és felesége rokkantnyugdíjas, s úgy gondolják, hogy az idén – mivel a jégverés elkerülte a portájukat – már nyereséggel zárhatják az évet.
Viszont már az is panaszkodik, aki idejében váltott. A nyírgelsei Laskai Mihályné a sógorával közösen másfél hektár almást művel. Új telepítésű, mindössze tízéves az ültetvény. Három éve fordultak termőre az idared almát adó fák. Eddig a legnagyobb termésük kétszáz láda alma volt, ládánként 20-22 kilóval számolva. Ehhez jön a mintegy húszmázsányi hullóalma. Általában Miskolcon piacoznak, s tavaly olyan szerencsés helyzetben voltak, hogy a baktalórántházi önkormányzat vásárolt tőlük gyümölcsöt.
– Az idei év siralmas volt – mondja az asszony. Százládányi volt a termés az étkezési almából. Szerencsére a divatos idaredből ebben a községben kevés terem, így a helybeliek is vásárolgatnak tőlük, s lassanként elkopik az ötvenforintos kilónkénti áron kínált alma.
A hullóalmát a feldolgozóüzemek megbízottjai vásárolják fel. Sokan a régi telepítéseket csak egyszer permetezik, hogy léalmát termeljen. A minőségi almát 2-3 hetente kell, egy hektár szórása 15 ezer forintba kerül. Lakatosék már kiszámolták: nemigen van nyereségük az almaüzleten. Tárcsázás, kapálás, gyomirtózás – tavasztól késő őszig dolgoztak. Mondhatni a semmiért.
Jelenleg a 38 390 hektáros hazai almaültetvények jelentős része – mintegy 22 ezer hektár – található Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel a gyümölcs csaknem hetven százaléka itt terem, a terméskiesés okozta veszteségek elsősorban ezt a megyét sújtják. Az alma az északkeleti országrészben negyvenezer család megélhetését garantálja, így nemcsak gazdasági, hanem szociális kérdés is, hogy a kormányzat milyen megoldást talál a válság kezelésére.
Felmérések szerint a tavaszi fagy- és az aszálykár miatt a gazdák költségeinek (hektáronként minimum félmillió forint) 40–60 százaléka nem térül meg. A veszteséget az ültetvények tulajdonosai nem tudják kigazdálkodni, ezért jövedelempótló támogatásra van szükség, amit a károkat elszenvedő termelőknek nem a felvásárlókon keresztül, hanem közvetlenül kell megkapniuk, hogy elkerüljék a gazdaságok tönkremenetelét. Az Alma Terméktanács a fentiekben már részben vázolt korábbi javaslata szerint – amelyre kormányzati válasz nem érkezett – a regisztrált termelők a szántóföldi gazdálkodók földalapú támogatásához hasonlóan juthatnának hozzá a szubvencióhoz, vagyis a gazdajegyző ellenjegyzésével nyújthatnák be igényüket az agrártárcához. A támogatást a SAPARD-hivatalok ellenőrzése mellett az APEH-en keresztül kapnák meg az ültetvények művelői. Számítások szerint termő ültetvényeknél hektáronként 80–100 ezer forintra lett volna szükség. A támogatási igény teljes összege tehát 2,5 milliárd forint körüli.
A termelőket képviselve a miniszterelnöktől kért segítséget Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat szocialista elnöke. Mint lapunkkal közölte: a minőségi alma termesztéséhez, a léalma felvásárlásához és a gyümölcs tárolásához kért kormányzati segítséget.
Úgy tűnik, hiába.
Talán érthető, hogy ezek után – október közepén – a szabolcsi gazdakörök tagjai Nyírtura és Nyírbogdány között félpályás útlezárással hívták fel követeléseikre a figyelmet. Csendes, nyugodt hangvételű demonstráció volt, az arra járókat almával ajándékozták meg a termelők. Szerintük a kormány szándékosan teszi tönkre a hazai mezőgazdaságot, és még a csatlakozás előtt fejet hajt az unió gazdasági törekvéseinek. Képviselőik elmondták: eddig egyetlen kormány sem hagyta így magára az almatermesztőket, mint ahogy az idén ősszel történt. Az agrárkormányzat egyszerűen közömbös. Példa nélkülinek tartják azt is, hogy a megyei közgyűlés elnökének levelét a miniszterelnök válaszra sem méltatta, megbízottja pedig semmitmondó üzenetet küldött. Szerintük nem igaz az Európába, de mindannyian! szocialista szlogen. Márpedig a csatlakozás vesztesei lesznek, ha nem kapnak segítséget az államtól.
Jakab Ferenc, a demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke lapunknak úgy fogalmazott: az idei rendkívüli időjárás valójában olyan természeti csapások sorozata, amelynek következményeit még a legkorszerűbb ültetvényekben sem igazán lehetett kivédeni. A termelők tehát önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy a jóval kisebb termésen belül is kevesebb az étkezési minőségű gyümölcs aránya. Ez elemi kár, amelynek részbeni enyhítését kérték a termelők. Korábban a demonstráló gazdák úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elzárkózik az állami támogatás kifizetésétől, országos megmozdulást szerveznek. Úgy tervezték, hogy a közutak forgalmasabb pontjain első lépésben félpályás útlezárásokkal adnak nyomatékot kérésüknek. Jakab Ferenc kérdésünkre elmondta, már véget ért az almaszezon, s alábbhagyott a gazdák lelkesedése is. Sokuk úgy érzi, nem figyelnek oda rájuk, nincs értelme az utakra menniük. Ám azt mindenki tudja, hogy nem oldották meg a problémáikat.
– Tavaly a léalma felvásárlási ára kilónként tíz forint volt, amelyet a kormányzat öt forinttal támogatott – nyilatkozta a konfliktus kirobbanását követően Németh Imre földművelésügyi miniszter. Idén a felvásárlási ár eléri a húsz forintot, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig továbbra sem tervezi a felvásárlási ár támogatását.
Bármilyen furcsa, az uniós csatlakozás kapcsán almaügyben más problémákkal is szembe kell nézni. Az uniós kivitelhez elengedhetetlen almaválogató gépsorok átlagosan (áfa nélkül) hatvan-hetvenmillió forintba kerülnek. A szakemberek úgy vélik, a regisztrált 23 ezer hazai almatermesztőnek,különösen a kisebb gazdaságoknak kiutat jelenthetnének a termelési, értékesítési szövetkezetek, amelyek megalakulását a kormányzat is támogatja. Egyelőre azonban vajmi csekély az érdeklődés. Az unióban pedig csak azok a termelők, szövetkezetek maradhatnak versenyképesek, amelyek egész évben megfelelő mennyiségű és minőségű gyümölcsöt kínálnak.
Apropó, minőség! Ami a szabolcsi portákon kilónként ötven forint, az a budapesti zöldségeseknél meghaladja a kétszáz forintot is. Felvásárló, nagykereskedő, kiskereskedő? Ki tudja, kinél ragad meg a haszon. Azt a szakemberek is elismerik, hogy a termelő jár a legrosszabbul, bár néha a vásárló is. A bevásárlóközpontok polcain 80–120 forintért olyan almát látni, amely Szabolcsban esetleg hullóalma lehetne.
***
Amikor a Szovjetunió „segített”
Nagyobb figyelmet kaptak az almatermesztők a szocializmusban, mint most. „A kistermelőket ma sok minden aggasztja. A többi között az, hogy a zöldség-gyümölcs piacon a központi szervek eddigi nagy nekirugaszkodásai rendre kifulladnak. Ennek következtében a termelői és a fogyasztói árak között továbbra is olyan eget verő különbség van, ami számukra – és a vásárló számára is – egyszerűen megmagyarázhatatlan. A termelői értékesítési lánc utolsó szakaszának bonyodalmai olyannyira áttekinthetetlenek, hogy mind kevesebben hisznek már abban: a termelő szép és egészséges árujáért egyszer még versenyezni fognak a felvásárlók, a feldolgozók, a bel- és külkereskedők. Sokan vallják: amíg a kistermelés érdekvédelme nem áll a maga lábán, s nem képes kellő eréllyel föllépni a kistermelői áru piaci megpróbáltatásai ellen, mindig is almaháború lesz” – olvasni a Magyar Távirati Iroda 1988. májusi jelentésében. Azóta eltelt tizenöt év, és mindez ugyancsak jellemző a jelenlegi helyzetre. Azóta. Változatlanul.
A fenti tudósítás idejét követően, néhány hónappal később, 1988. december másodikán pártértekezletet tartottak a nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában. Az eseményen megjelent Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, akinek Varga Gyula (nem tudni, milyen funkciót viselt) elmondta: mind erőteljesebben érzékelhető egy olyan politika iránti igény, amely az ország nyilvánossága előtt is határozottabban képviseli a térség gondjait, s amely hatékonyabb lépésekre képes az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Az előadó sajátos Szabolcs-Szatmár megyei gondként említette a térségben élők többszörösen hátrányos helyzetét, s szerinte a mezőgazdaságban évek óta bizonytalan a tájra jellemző kultúrák, így az almatermesztés jövője is. Ekkoriban Szabolcsban sok minden az almáról szólt. A környékbeli megyékből a térségbe vezényelt középiskolások és a honvédség segített be az almaszedésbe, hogy az államot vagy államapparátust gazdagítva eleget tehessünk a Szovjetunióba irányuló exportigény kielégítésére. A jó minőségű alma ment a Szovjetunióba, a gubicsokat pedig a hazai lakosság vásárolhatta meg. Néhány év múlva, elsőként 1991-ben már nem volt könnyű a jónak ígérkező almatermés értékesítése. Míg korábban évente kétszázezer tonna almát exportáltak a Szovjetunióba, attól az évtől már nem mutatkozott fizetőképes kereslet ekkora mennyiségre, s még árucserével is csak kisebb mennyiség volt eladható. Jó hír volt a termelőknek, hogy a korábbi 6-6,50 forintról 8 forintra ugrott az ipari alma felvásárlási ára. Az étkezési alma ára ekkoriban 20 forint volt a boltokban.
origo.hu
Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása
