A száműzött cirill

A baltikumi oroszok helyzete manapság sok tekintetben hasonlít a határon túl élő magyarokéhoz. Mindezt közvetetten alátámasztja az a tény is, hogy Szlovákia mellett Lettország ellenzi a leghatározottabban a nemzeti és kisebbségi jogok európai alkotmányba foglalására vonatkozó magyar javaslatot.
Államellenes tevékenységgel vádolták a minap a lett hatóságok azokat a negyedik osztályos rigai kisiskolásokat, akik azért mentek el Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyinnak panaszkodjanak az orosz nyelvű oktatás helyzete miatt. Egy másik csoport az Európa Tanács strasbourgi székháza előtt tüntetett, tiltakozva kisebbségi jogaik csorbulása, az anyanyelv oktatásának visszaszorítása és használatának korlátozása miatt. A parlament ugyan már második olvasatban is jóváhagyta, végül a csatlakozásról szóló referendum előtt mégis visszavonták azt a jogszabályt, miszerint az új tanévtől kezdve az eddigi 40 helyett immár a tárgyak 60 százalékát kell lettül tanítani az orosz iskolákban is. Bár Lettország gyakorlatilag kétnyelvű állam, a 90-es évek elején a függetlenség lázában szabályosan száműzték a cirill feliratokat az országból, kiöntve a fürdővízzel a csecsemőt is. Riga azzal védekezik, hogy fél évszázados szovjet elnyomás után kénytelen radikális eszközökhöz folyamodni a lett nyelv és kultúra védelmében, s joga van minden szempontból helyreállítani a szuverenitását. Ezzel azonban lényegében a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák. A helyzet az európai normák szerint a meglehetősen terhelt történelmi előzmények ellenére is abnormális.
Riga folyamatosan érezteti az orosz ajkú kisebbséggel, hogy a független országban nem látják szívesen őket. Mi mással lenne magyarázható, hogy a lett hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy a népesség mintegy 40 százalékát kitevő kisebbség a Szovjetunió felbomlása után ne szerezhessen állampolgárságot. Pedig közülük nagyon sokan már itt születtek, az ország keleti határai mentén pedig őshonos orosz kisebbség is él. Abszurd helyzet, de a balti államok Lettországgal az élen mintegy félmillió hontalannal érkeznek az Európai Unióba. Ez még akkor is súlyos probléma, ha az oroszok egy része nem is nagyon töri magát azért, hogy lett állampolgárrá váljon. Van, aki kényelmi okok miatt nem siet, de akadnak olyanok is bőven, akik megalázónak tartják az ezzel járó procedúrát. Ők nem részesülhetnek majd a szabad helyváltoztatás és munkavállalás jogából.
De lakóhelyükön az említettek mellett is diszkriminációk sora éri őket. Nem szavazhatnak még a helyi választásokon sem, kizárják őket bizonyos foglalkozások – diplomata, rendőr, közalkalmazott, ügyvéd stb. – köréből, és számtalan bejelentés érkezik megfélemlítésükről. Tovább rontott a helyzeten, hogy lett bíróságok olyan volt szovjet katonákat ítéltek el „háborús bűnökért”, akik a második világháborúban harcoltak a hitleri Németország és balti csatlósaik ellen, miközben Riga utcáin SS-veteránok vonulnak fel.
Az orosz kisebbség a balti országok uniós csatlakozásától, az európai jogalkalmazás kiterjesztésétől várja sorsa jobbra fordulását. E felé tett lépésnek értékelték, hogy a minap személyiségi jogokat sértőnek ítélte, és 10-10 ezer euró kifizetésére kötelezte Lettországot a strasbourgi emberi jogi bíróság egy orosz család kiutasítása miatt. Tatyjana Szlivenko esete azonban aligha hoz áttörést a jogaiban erősen korlátozott kisebbség életében. Riga ugyanis láthatóan semmilyen konzekvenciát nem kíván levonni a határozatból. A bíróság lett képviselője még azt is visszautasítja, hogy az elüldözött család visszatérhessen régi lakásába. Inga Rejne meglehetős cinizmussal úgy érvelt, hogy a bíróság csak az emberi jogok megsértését állapította meg, ezért kártérítést kért, de a lett bíróság korábbi döntésére ez nincs kihatással. Riga már csak azért is nyugodt lehet, mert az európai bíróság meglehetősen felemás döntést hozott, a kereset diszkriminációra vonatkozó részeit elutasította. Nem nagyon olvasható ki a kisebbségeket illetően bírálat a friss országjelentésből sem. De nincs ebben semmi meglepő. Az erős ruszofóbiát tükröző nyelvtörvény, valamint az állampolgárság megszerzésének európai normákkal ellentétes módja sem okozott túl nagy felháborodást Brüsszelben. Itt senki nem ajánlgatta az orosz nyelv egyenjogúsítását, miközben például Macedóniában hasonló lakossági arányok mellett elismertették második hivatalos nyelvként az albánt.
Nyilvánvaló tehát, hogy az Európai Unió kettős mércét alkalmaz. Az ok a kisebbségi kérdéssel szembeni hagyományos brüsszeli érzéketlenség mellett elsősorban az, hogy az EU érezhetően elsőrendű prioritásnak tekintette a balti országok integrálódását még olyan áron is, hogy félretéve saját normáit – egyelőre legalábbis – szőnyeg alá söpörte a problémákat, és szemet hunyt a nyilvánvaló jogsértések felett.