Hazánk számára nagy elismerést jelentett, hogy négy évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia kapta meg a jogot arra, hogy az UNESCO kezdeményezésére megrendezze a tudomány világkonferenciáját. A cél az volt, hogy megtárgyalják, milyen szerepet játszik a tudományos kutatás a társadalmak életében. A XX. század végére egyre nyilvánvalóbbá vált az, amit ma már magától értetődőnek tartunk, hogy a tudomány gazdasági szempontból is elsődlegesen fontos a társadalomnak, mert ez a fejlődés motorja. Ennek ellenére ezt nem mindig és nem mindenütt veszik tudomásul azok, akik a pénzt adják a tudományos kutatásokra.
Az Egyesült Államokban a nemzeti össztermék növekményének több mint 75 százaléka származik a kutatás és fejlesztés eredményeiből. A tudomány tehát közvetlen termelőerő lett, a tudásszint növekedése pedig általános társadalmi igény – magyarázza Hámori József, az UNESCO 1999-ben tartott tudományos világkonferenciájának elnöke. Akkor, azon a találkozón fogalmazódott meg a gondolat, hogy a davosi gazdasági világfórum mintájára két–három évente rendszeres tanácskozásokat kellene szervezni tudomány és társadalom, tudomány és gazdaság, tudomány és magánélet kapcsolatairól, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek a képviselői mondhassák el, mit gondolnak minderről. A szervezést az Akadémia vállalta, a helyszín a tervek szerint mindig Budapest lesz. Az erre vonatkozó szerződést még az előző kormány írta alá, és húszmillió forintot adott az Akadémiának. A jelenlegi kormány is helyeselte, és százhuszonötmillió forinttal támogatta a vállalkozást. További negyvenmillióval magyarországi cégek járultak hozzá a költségekhez – tudtuk meg Vizi E. Szilvesztertől, az MTA elnökétől.
A tanácskozás első két napján három előadást hallgathat meg a közönség, a legelsőt a Belgiumban élő Lámfalussy Sándor, az Európai Monetáris Intézet elnöke tartja. Az előadásokat hat szekcióülés követi (tudásalapú társadalom; tudásalapú gazdaság; tudás és tudomány; tudás, környezet, fejlődés; információs társadalom és tudás; tudás és életminőség) – mindegyiket világnagyságok vezetik. Roska Tamás professzor például az Információs társadalom és tudás címűt. A harmadik napon a Parlamentben
összegzik a szekciókban elhangzottakat, és állásfoglalást adnak ki arról, milyennek látják a jövőbeni lehetőségeket. A fórumon adják át a díjakat azoknak a fiatal kutatóknak, akik az UNESCO által meghirdetett pályázaton a legjobbnak bizonyultak. (Kétszáz ország fiataljai pályáztak.)
Itt lesz Budapesten többek között a belga Viscount Etienne Davignon, Európa egyik legismertebb pénzügyi befektetője; Thomas Rosswall, a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU) ügyvezető igazgatója; Hans Wigzell, a stockholmi Karolinska Institute rektora, a mindenkori svéd miniszterelnök tudományos tanácsadója. (Svédországban a nemzeti össztermék 3,6 százalékát költik tudományos kutatásra, Magyarországon 0,9 százalékát!) Eljön Sir George K. Radda, az angol Medical Research Council vezetője, az amerikai Craig Venter, a világ legjelentősebb biotechnológiai cégének az alapító-tulajdonosa (ő térképezte fel először az ember génállományát). Budapest vendége lesz Masao Ito agykutató, akinek Szentágothai Jánossal közösen írt könyve (The Cerebellum as a Neuronal Machine, Springer Verlag, 1967) ma is alapműnek számít. Találkozhatunk a görög Achilleas Mitsosszal, az Európai Bizottság tudományos kutatással foglalkozó osztályának főigazgatójával; Chantal Delsol francia filozófussal, akinek könyve is jelenik meg magyarul a világfórum alkalmából; a volt francia köztársasági elnök fiával, az orvosprofesszor Alain Pompidou-val, a francia bioetikai bizottság elnökével. Várják a rendezők az amerikai Vernon Smitht, a 2002-es amerikai közgazdasági Nobel-díjast (nem biztos, hogy el tud jönni), a finn Tero Ojanperát, a Nokia kutatásért felelős alelnökét, és még sorolhatnánk hosszan. (Akit érdekelnek a részletek, mindent megtalál a www.sciforum.hu internetes honlapon.)
Különösen fontosnak ígérkezik az a szekció, amelyben arról lesz szó, hogy nem elég megszerezni a tudást, át is kell adni a társadalomnak. Ebben igen nagy a tanárok és a tudományos újságírók felelőssége. (Ebből a szempontból örvendetes tapasztalatot jelent a francia mintára megindított Mindentudás Egyetemének sikere. Kevésbé örvendetes viszont az a tény, hogy egyre nehezebb a tudományos újságírás helyzete, egyre kevesebb támogatást kapnak, napi gondokkal küszködnek a tudományos lapok.)
Miért van szükség arra, hogy két-három évente összeüljön ennyi kiváló tudós és közgondolkodó?
– A világ olyan gyorsan változik, olyan gyors a tudomány fejlődése, hogy azt a magánember is érzi, de követni nem tudja – mondja Vizi E. Szilveszter. – Ózonlyukról, környezetszennyezésről, genetikai ártalmakról, manipulált élelmiszerekről, a biológiai sokféleség felbomlásáról, a hasonmás ember „gyártásának”, azaz a klónozásnak a veszélyeiről hall, és mindez félelmet kelt benne. Azt olvassa, hallja, hogy az orvostudomány villámgyorsan fejlődik, megnő az átlagéletkor – 1925-ben 43 év volt, ma 69 –, mégis csökken a gyermekvállalási kedv. Mindenkiben felmerül a kérdés: ki fogja megtermelni az élethez szükséges javakat? Ki fogja eltartani az egyre több nyugdíjast? Ki jut el odáig, hogy élvezze is a megérdemelt pihenést, ha a nyugdíjkorhatár is nő, és az életkörülmények romlanak, legalábbis sok helyen? Egyáltalán ki fogja megvédeni az embert az „őrült majomtól”, azaz saját magától, ahogy Szent-Györgyi Albert írta több évtizeddel ezelőtt?
Az Akadémia elnöke meg van győződve arról, hogy a tudomány eredményeinek felhasználásáról szóló törvényeket szigorúbban kell szabályozni, a tudós tevékenységét, a kutatás szabadságát azonban nem szabad korlátozni, mert az országokat ma már aszerint rangsorolják, hogy milyen szellemi tőkével rendelkeznek, nem aszerint, hogy mekkora a hadseregük. Minden áru piaci értékét nyolcvan százalékban a hozzáadott szellemi tőke adja. A pénz pedig odamegy, ahol szellemi tőke van, ott termelődik az extraprofit is.
Egy finn felmérés szerint minden befektetett egymillió dollárból Magyarország hozta a legtöbb tudományos eredményt. Szellemi tőkéjének köszönhetően került előkelő helyre az országok sorában. Magyarországnak az Európai Unión belül is ezt a szellemi tőkét kell felhasználnia – hangsúlyozza Vizi E. Szilveszter.
Az Akadémia vezetői ezért is tartják a következő évek legfontosabb feladatának a tanárképzés színvonalának növelését. Egy jó középiskolai tanár meghatározhatja a gyerek jövőjét. Meg kellene végre érteni azt is, hogy az „elitiskolákat”, amelyek a tudományos utánpótlás jelentős részét adják, támogatni kell, nem elsorvasztani. Sokszor még az is csak írott malaszt marad, hogy az iskola mindenekelőtt neveljen. Beszélni és gondolkodni kell megtanítani a gyerekeket – idézi Babitsot Hámori professzor. Az ismeretek rendszerezését és feldolgozását illetően nagy bajok vannak. Baj van a történelem- és irodalomtudással, a beszédkészséggel, az idegennyelv-ismeretekkel. Elszomorító, hogy a fiatalok közül viszonylag kevesen akarnak kutatónak menni, holott az MTA Szociológiai Intézetének felmérése szerint a szülők igen nagy százaléka látná szívesen, ha gyermeke tudományos pályát választana.
Kroó Norbert, az MTA főtitkára szerint az Akadémiának, az 1999-es sikeres tudományos világkonferencia házigazdájának erkölcsi kötelessége a világfórum megszervezése. Azt kellene elérni – hangsúlyozza –, hogy ne csak a tudósok mondogassák, mennyire fontos a tudás, hanem mások is: a döntéshozók és a hétköznapi emberek.
– A tudománnyal kapcsolatban főleg a tudósok felelősségét szokták emlegetni. Tegyük hozzá, a társadalomét is – mondja Kroó Norbert. – A politikusoknak nem csak beszélniük kell arról, hogy mennyire fontos a tudomány a társadalom számára, ezt tetteknek is követniük kell. Lisszabonban 2000-ben kimondták: az Európai Unió 2010-re a világ vezető tudásalapú gazdasága lesz. Barcelonában 2002-ben azt is meghatározták, hogy ennek a célnak az elérése érdekében a nemzeti jövedelem három százalékát kell kutatásra, fejlesztésre fordítani. Magyarországon jelenleg nem egészen egy százalékot költünk rá. Ahhoz, hogy ezt az eszményi három százalékot elérjük, a GDP húsz–harminc százaléka közötti összeget kellene megszavazni a tudomány számára. Harminc százaléknál többet nem szabad, mert az pazarláshoz vezet, húsz százaléknál kevesebbel pedig nem lehet elérni a célt – mondja az MTA főtitkára.
Az európai országokban átlagosan hat kutató jut ezer munkavállalóra, Finnországban tizenegy, az Egyesült Államokban kilenc, Magyarországon 3,7.
Van tehát mit söprögetnünk a házunk előtt, különösen, ha arra gondolunk, hogy jövő év májusától belépünk az Európai Unióba, ahol a fejlettebb országok elszívó hatása még jobban fog érvényesülni. Ha a tehetséges fiataloknak nem lesz érdemes hazajönniük külföldi tanulmányútjaikról, elveszítjük őket. A gondok megoldásában sokat segíthetne, ha megvalósulna az egyelőre csak javaslatként létező innovációs alap, amelyet a vállalkozók nettó jövedelmének bizonyos százaléka alapozna meg, és a költségvetés tenné hozzá a többit. A számítások szerint ez évi 36 milliárddal növelné a kutatásra fordítható összegeket! A legjobb fiatal kutatók azonban nemcsak magas fizetést akarnak, hanem jobb munkafeltételeket, fejlettebb infrastruktúrát és emberi életlehetőségeket. Ehhez persze sok pénz kell, de főleg olyan oktatási rendszer, amely gondolkodó embereket nevel, és olyan társadalmi közeg, amelyben van becsülete a tudásnak.
***
A szervezők
A WSC elnöke: Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke
A szervezőbizottság elnöke: Kroó Norbert, az MTA főtitkára
Ügyvezető igazgatója: Gulyás Balázs, az MTA külső tagja
A nemzetközi tanácsadó testület elnöke: Hámori József, az MTA alelnöke
A WSC fővédnökei
Mádl Ferenc köztársasági elnök
Romano Prodi, az Eupróai Bizottság elnöke
Matsuura Koichiro, az UNESCO főigazgatója
Jane Lubchenco, a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU) elnöke
origo.hu
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
