A szerzetes receptjei

A hazai könyvbejegyzések egyik évszázadokon keresztül virágzó, gyakori fajtája a XX. századra szinte nyomtalanul eltűnt. Lapszélekre, előlapokra készített orvosi feljegyzéseket csak több száz éves kötetekben találunk. Amíg a gyógyítás tudománya gyerekcipőben járt, sokkal nagyobb szerepük volt az egyéni gyógymódoknak, tapasztalatoknak, mint manapság, és az írástudó emberek gyakran örökítették meg egy-egy sikeres – vagy csak annak gondolt – készítmény receptjét.
A jászberényi ferences kolostor egészen az 1950-es államosításig őrizte értékes könyvtárát, s benne azt az Arca Domini című imakönyvet, amely Skarniczl Xavér Ferenc nyomdájából került ki Szakolcán, és melynek „szennylapjára” egy ismeretlen szerzetes jegyzett fel orvosi recepteket 1823-ban. Magát a könyvet valószínűleg a XVIII. század végén vagy a XIX. század legelején nyomtatták. Az Arca Domini a századfordulón meglehetősen népszerű, több kiadásban is megjelent latin nyelvű könyv volt. Imákat, könyörgéseket olvashattak belőle egykori használói.
Érthető, hogy példányai százszámra találhatók meg ma is, legtöbbször egyházi könyvtárakban. A jászberényi ferencesek is többet megőriztek az imakönyvből, és az egyik fennmaradt példány nemcsak a lélek megerősítésében, gyógyításában nyújtott segítséget, hanem a bejegyzések révén háromféle testi kórság: a süly, a calculus és a hektika leküzdésére javasolt orvosságokat. Talán éppen ezektől szenvedett legtöbbet a könyv hajdani használója, de az is lehet, hogy másokat akart gyógyítani a receptek segítségével.
A „süly” nagyon régi, finnugor eredetű szavunk, írásos előfordulása már a XIII. század elejéről is ismert. Meglehetősen sokféle betegséget neveztek így: a legkülönbözőbb duzzanatos, keléses bajokat: aranyeret, árpát, polipot vagy skorbutot egyaránt. A receptet lejegyző szerzetes valószínűleg skorbut gyógyítására ajánlotta a következőket: „Sülly ellen igen hasznos: Az így neveztetett Varjú mogyorót jól meg kell szárítani ’s meg törni és tobák gyanánt szini. Igen jó kívül rea hinteni is. – Hogy pedig a belső részét is tisztítsa az Embernek: Főzd még ennek a koréját és azt herbaté gyanánt többször iszogasd, tapasztalni fogod bizonyos hasznát.” Talán tapasztalhattak némi javulást, de ez aligha a porrá zúzott és beszippantott, esetleg teának megfőzött varjúmogyoró, azaz salátaboglárka hatása volt. Jobban járt volna a vitaminhiányban szenvedő beteg, ha nyersen eszi meg ezt a kis, sárga virágú, az egész országban elterjedt növényt.
Calculus, vagyis valamilyen, a szervezetben képződött kő ellen nagyon egyszerű a javaslat: „Calculus ellen igen jó a petreselem gyökerit enni nyersen, jó főve is.”
A hektika – tüdőbaj, tbc – a kor egyik legrettegettebb betegsége volt, sokakat elért, és hatásos gyógyításáig még hosszú időnek kellett eltelnie. Valódi kincsnek számított tehát egy-egy „bevált” gyógymód, különösen, ha volt, aki tanúsította az eredményességet. Márpedig az itt közölt recept mellett maga Keglevitsné is lándzsát tört! Az ő kiléte persze az utókor számára éppúgy meghatározhatatlan, mint a javallatát lejegyző baráté. „Hektika ellen igen hatalmas orvosság. Recipe: Acrimonii 2 Lat; Betonicae (= Betonica officinalis, azaz sebfű) 4 Lat; Fejér Kandli Czukorral egy Finsányit bé venni Regvel és Estve. 1ör Ez a’ Thea ne legyen igen forró. 2or Tartoztasd magadat minden kemény italtol. Keglevitsnének több szerencsés tapasztalasai bizonyittyák hasznát.”
Ma már lehetetlen megállapítani, hogy a gyógyítás iránt érdeklődő könyvtulajdonosnak az imakönyvébe feljegyzett három recepten kívül egyéb orvoslással foglalkozó írásai is voltak-e, vagy csupán ezeket a gyógymódokat ismerte. A történelem során a ferences kolostorok nem csak lelki központként működtek: szinte valamennyi konventben élt egy-egy gyógyítással foglalkozó barát, akinek tudományát a környék rászoruló lakói nagy becsben tartották. A gyógyító tevékenység számtalan egyéb nyoma maradt fenn a hajdan használt könyvek üres papírfelületein; a sok kis adalék segítségével az orvoslás történetének talán pontosabb képét lehet megrajzolni.