Arafat ugyanakkor elítélte Izraelt, amiért biztonsági kerítést épít Ciszjordániában. Új berlini falnak nevezte az izraeli hatóságok által emelt védelmi vonalat. Bírálta Izraelt a palesztinok elleni célzott gyilkosságokért is. A képviselők előtt Jasszer Arafat kijelentette: élete minden nap és minden éjjel veszélyben forog, hozzátette ugyanakkor, hogy az ő élete jóval kevésbé fontos, mint egy palesztin gyermeké. Izrael meg akarja akadályozni a palesztinokat jogaik érvényesítésében, abban, hogy saját államot alapítsanak – hangsúlyozta Arafat. Másfelől kijelentette: véget kell vetni a több mint három éve tartó izraeli–palesztin erőszakhullámnak. Ahmed Korei kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a palesztinok elkötelezettek a konfliktus lezárását célzó nemzetközi útiterv mellett. Sürgette a tűzszünet megkötését Izraellel, egyúttal felszólította a zsidó államot, hogy vonja vissza csapatait a palesztin területekről, lehetővé téve a választások megtartását. Mint fogalmazott, a parlamenti jóváhagyásra váró kormányának első számú feladata a tűzszünet megvalósítása.
A kormány névsorát hosszas viták után szerdán terjesztette a törvényhozók elé Ahmed Korei, aki egy hónapig vezette a Jasszer Arafat palesztin által kinevezett válságkormányt. Közte és a palesztin elnök között mindenekelőtt a biztonsági kérdésekben és a belügyminiszter személyét illetően éles vita robbant ki, amely azzal fenyegetett, hogy Korei nem is vállalja el a kormányfő tisztséget. Arafat nem kívánta a belügyminiszteri tárca élén látni Naszr Juszef tábornokot.
Tegnap elfogadta a törvényhozás Ahmed Korei miniszterelnök új kormányát. A Palesztin Törvényhozási Tanács 46 tagja szavazott az új kormány mellett, 13-an ellene, öten tartózkodtak – jelentette az AP amerikai hírügynökség.

Magyar Péter embere magyar katonákat küldene Ukrajnába, Menczer Tamás reagált a hírre