– Ön szerint a magyar jogrendben léteznek olyan hiányosságok, amelyek egy új gyűlöletbeszéd-törvény létrehozását indokolják?
– Semmi nem indokolja ezt. Az Alkotmánybíróság többször kifejtette álláspontját, amely szerint a jelenleg hatályos törvényi szabályozás a gondolat- és szólásszabadságot, valamint az emberi méltóságot egyformán preferálja. Biztos vagyok tehát abban, hogy ennek a törvénynek egyszerűen nincs helye a magyar jogrendszerben.
– Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának megfigyelőjeként mit tapasztal, az uniós tagállamok milyen módon szabályozzák a gyűlöletbeszédet?
– Tudtommal a Magyarországon tervezetthez hasonló jogszabály egyetlen uniós tagállamban sem létezik.
– Pillanatnyilag még abban sincs egyetértés, hogy mit nevezzünk gyűlöletbeszédnek.
– Persze, hiszen ez egy szubjektív kategória, nemigen lehet definiálni. Éppen azért nem sikerül a jognak ezzel a kérdéssel megbirkóznia, mert a legnagyobb mértékű szubjektivitásra adna okot a bírósági eljárásban egy effajta törvény. A tervezet ugyanis a bíró mérlegelésére bízná, hogy alkalmas-e egy-egy megnyilatkozás, „beszéd” a gyűlöletkeltésre, illetve ennek alapján kiszabható-e szabadságvesztés. Az Antall-kormány egykori igazságügy-minisztereként mondhatom, hogy a rendszerváltozás után nem azért tettük le a jogállam alapjait, hogy egy ilyen, a pártállami időkben volt jogszabály most ismét visszaköszönjön. Ha ugyanis az MSZP és az SZDSZ megszavazza a kormány gyűlöletbeszéd-javaslatát, nem tesz egyebet, mint visszaállítja azt a törvényt, amelynek alapján izgatás vádjával százakat ítéltek el annak idején. Egyébként meglehetősen különösnek tartom a szabad demokraták eljárását ebben a kérdésben. A legutóbbi fejlemények alapján ugyanis az valószínűsíthető, hogy az SZDSZ, amely a szólásszabadság fontosságát hangoztatja, mégiscsak megszavazza az indítványt, és ezzel áthárítja a felelősséget az Alkotmánybíróságra, amelytől előzetes normakontrollt vár.
– A vita azután lángolt fel, hogy a táblabíróság ifjabb Hegedűs Loránt ügyében meghozta az ismert döntését. Egyetért azokkal, akik Tamás Gáspár Miklós – a bírák nagy részét leantiszemitázó – írását egy lapon emlegetik Hegedűs galíciai jöttmentekről szóló cikkével?
– Egyetértek azokkal, akik szerint ifjabb Hegedűs Loránt és Tamás Gáspár Miklós írásai egyaránt szélsőségesek. Ráadásul a kormány javaslata – ha megszavazná a parlament – egyformán büntethetővé tenné mind a kétfajta megnyilatkozást. Éppen ez volt egyébként a büntető törvénykönyv módosítása elleni liberális fellépés egyik érve. A jogszabály elfogadásával akár az is előfordulhatna, hogy rabbiknak kell a bíróság elé állniuk, mert azt mondják, a zsidóság Isten kiválasztott népe, amellyel tulajdonképpen különbséget tesznek egyes csoportok között. A Magyar Hírlapban megjelent publicisztika szerzője tehát elítélhető lehetne, hiszen a fél bírói kart leraszszistázta, lenőgyűlölőzte. Ez utóbbi vélekedése azért is érdekes, mert köztudomású, hogy a bírói kar 82 százaléka nőkből áll. De különösen felháborítónak tartom, hogy a bírák gyermekeit is az általa megvetettnek tartott kategóriába sorolta. Szerintem ez a cikk lehetne az állatorvosi ló a gyűlöletbeszéd-törvény kapcsán.
– Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a közjogi méltóságokhoz fordult, állásfoglalásukat kérve. A szólásszabadság jogát szem előtt tartva menynyiben volt indokolt ez a lépés?
– A magam részéről szükségszerűnek tartom Lomnici fellépését. Megjegyzem, a bírálatok jó része olyan személyektől érkezik – filozófusoktól, pszichiáterektől és rádióriporterektől –, akiknek nincs jogi végzettségük. Sajnos a Legfelsőbb Bíróság elnökének levelére érkezett válaszokból az derül ki, hogy egyedül Mádl Ferenc köztársasági elnök értette meg Lomnici felvetését. Megengedhetetlen ugyanis, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök például a válaszában – egyáltalán nem burkolt formában – ismételt kritikát fogalmazott meg a bíróságokra vonatkozóan. Arról beszélt ugyanis a maga sajátos, kissé nehezen követhető stílusában, hogy milyennek kéne lenniük a bírósági ítéleteknek. Szili Katalin reagálásával kapcsolatban pedig kénytelen vagyok azt mondani, hogy az Országgyűlés elnöke egyszerűen mellébeszél. Lomnici Zoltán felvetését azért is tartom indokoltnak, mert mindinkább terjedő jelenség a bíróságokkal szemben tapasztalható személyes indíttatású támadások miatti fellépés. Kénytelen vagyok ebbe a körbe sorolni a Polt Péter legfőbb ügyészt érő kormánypárti támadásokat, illetve azt a nemtelen hadjáratot, amelyet a koalíció Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke ellen folytat.
– Bárándy Pétert egyik csoporthoz sem sorolta, pedig a múlt csütörtökön a miniszter közös sajtótájékoztatót tartott a főbíróval. A tárcavezető megnyilvánulása értelmezhető Lomnici Zoltán melletti kiállásként?
– Szomorúan figyelem Bárándy Péter fellépését ebben a kérdésben. Az én felfogásom szerint a magyar kormány igazságügy-minisztere a legfőbb felelőse a kormány alkotmányos működésének. Jogalkotási feladatai mellett kötelessége a kabinettagok megnyilvánulásainak alkotmányos felügyelete is. Így súlyos hibának tartom, hogy Bárándy Péter nem hallatta hangját, amikor Kovács László a kormány tagjaként a Hegedűs-pert éles hangnemben véleményezte. Ehhez képest mellébeszélésnek tartom, hogy a Lomnici Zoltánnal tartott egyeztetést követően azt hangoztatta: nem helyes, ha egy közíró stílusát minősítjük, és egy szabad gondolkodó azt ír, amit akar. A kormánytagok nyilatkozatai különösen sajnálatosak, hiszen meggyőződésem, hogy a demokratikus intézményrendszer elleni vélt támadásokkal szemben nem a büntetőjog eszközeivel kell harcba szállni. Helyette a közélet valamennyi szereplőjének, főként a politikusoknak kell ennek erősítésén fáradozniuk.
origo.hu
Megvan, kiket jelöl a Fidesz alkotmánybírónak
