Ősz elején a bulvárlapok öles betűkkel hirdették: éheznek a betegek a magyar kórházakban. A cikkek illusztrációjaként melegítős, cekkeres asszonyságok nyilatkoztak arról, hogy bizony vinni kell a „rizsát meg a kirántott húst” a kórházban fekvő, ugyancsak terjedelmes uruknak. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal néhány hónappal ezelőtt befejezett átfogó vizsgálata, amely a gyógyintézeti betegélelmezés és a dietétikai ellátás színvonalát vizsgálta az országban, egyértelműen kimutatta, hogy a kórházi koszt elegendő, mindössze a tápanyag összetétele kedvezőtlen. Sok a krumpli, a tészta, a kenyér, kevés a tejtermék, a zöldség és a gyümölcs.
Talán nincs is Magyarországon a felnőtt korú lakosságnak olyan tagja, aki ne tudna szolgálni egy-két kórházi rémtörténettel. „Nálam jobb tesztalanyt keresve sem lehet találni – nevet Frank Emese –, az elmúlt négy évben négy gyereket szültem. Az elsőt Budapesten a Szent László Kórházban. Délelőtt mentünk be, késő este született meg a kisfiam. Persze a vajúdás alatt egy falatot sem ehettem, szülés után viszont nem volt hely a gyermekágyas osztályon, így a vajúdóban maradtam. Éjfélkor már kopogott a szemem az éhségtől, a férjemnek két összeszáradt túrós buktát sikerült beszereznie a környékbeli éjjel-nappaliból. Ezeken két másik frissen szült anyukával osztoztam. Másnap délután kerültünk le az osztályra, addig hivatalosan egy falatot sem kaptunk enni. A következő három gyereket Szegeden szültem. Évről évre tapasztalhattam, hogy éppen kivel kötött szerződést a klinika: tavaly egy bizonyos cég tejtermékeit adták, az idén folyton süteményt kaptunk. Meg kell még jegyeznem, alig telt el nap, hogy ne kaptunk volna jó kis puffasztó babot, káposztát, sárgaborsót, ami egy női klinikán különösen nagy kitolás.”
Egy másik fiatalasszony a MÁV Kórház roppant divatos, bababarát szülészetén hozott világra három gyereket, ő fokozatos színvonalesésről számol be: „Az első gyereknél még tejet adtak és gyümölcsöt, de legutóbb már csak reggeli italt. Ha nem hoz enni a családom, szó szerint éheztem volna. Egy kanál főzelék és hozzá egy hüvelykujjnyi hús, de az is csak egyszer az öt nap alatt – ez volt az ebéd. A soványka vacsorát kihozták délután öt órakor, és legközelebb csak reggel kaptunk enni. Nem tudom, hogy gondolták, hogy ettől lesz tejünk.”
A kismamáknak és a balesetet szenvedetteknek – hacsak nincsenek nagy fájdalmaik – megmarad a jó étvágyuk, hiszen a gyomorműködésük egészséges. Másrészt viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a kórházakban fekszik az ember. Ha tehát valaki elfogyasztja ágynyugalomban az átlagosan 2400 kalóriás, masszív kórházi kosztot – amelynek energiáját egyharmad rész zsiradék adja –, mire meggyógyul, igencsak kikerekedik. És ehhez az energiaértékhez nem számítottuk hozzá a családdal behozatott hazait és az alaposan megcukrozott kórházi teát.
Jakab Csilla, a tatabányai Szent Borbála Kórház büféjének vezetője az évek során megfigyelte, hogy legjobb vásárlói a kismamák, a kisebb beavatkozásokra érkező férfiak és a beteg gyerekek szülei, akik a csillagot lehoznák az égről, csak egyen végre valamit a kis beteg.
A legtöbb felnőtt betegben közös, hogy legalább reggel szeretnének rendes, erős kávét inni, délután már beérik az automaták löttyeivel is. Déltájban megjelennek a büfében a férfiak, akik a kórházi ebéd után küldenek egy-két hamburgert, rántott húsos zsömlét. A kismamák inkább nassolnak. Süteményt és fagyit vesznek, végtére is ez az egyetlen időszak manapság egy fiatal nő életében, amikor bűntudat nélkül hízhat. Jakab Csilla igyekszik az árakat olyan szinten tartani, hogy a kórházi személyzet is megfizethesse, ezt az intézmény vezetése is elvárja.
Az ételbehordozgatósdi legnagyobb vámszedői a kórházakhoz, klinikákhoz közeli boltok, legfőképpen a zöldségesek. Kivel ne fordult volna elő, hogy elszaladt meglátogatni valakit, de nem volt ideje vásárolni? Ha például a Szent István Kórház előtt jutott eszébe, hogy vesz néhány szem gyümölcsöt meg valami innivalót, már szeptemberben 700–800 forintos gyümölcsárakkal kellett szembenéznie, de ha gavallér akart lenni, vehetett 1200 forintos epret is.
A nővérek azt mesélik, a hozzátartozói segélycsomagok összetétele elsősorban attól függ, hogy a betegnek mennyire jó vagy rossz a közérzete – mindenesetre még mindig a húsleves és madártej vezeti a listát. Az utóbbit a fertőzésveszély miatt egyetlen közkonyhán sem készítik szívesen. Az Országos Onkológiai Intézetben, ahol nagyon elesett betegek is fekszenek, gyümölcs, kompót, gyümölcslé, vitaminos italok állnak az éjjeliszekrényen. Azokon a klinikákon, ahová az emberek kivizsgálásra fekszenek be, a nővérek szerint „a vasárnapi látogatás után rá lehet könyökölni az ételszagra”. Az élelmesebb bent fekvők összeszövetkeznek a takarítónőkkel egy rezsón öszszeütött jó kis lecsóra. Gyakorlott gyermekgyógyászok azon sem lepődnek meg, ha a hét végi látogatás után – mikor megjelenik a rokonság az ebéddel, habos tortával, fagyival, kólával – következik az általuk „beetetési hányás”-nak nevezett kórkép.
Mánya Kristóf, a gyöngyösi kórház neonatológus-gyermekgyógyásza gyakran kényszerül harcra a szülőkkel, akik nem értik meg, hogy a gyereküknek diétáznia kell. De a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a kórháznak a gyógyszerkeretéből kellene kigazdálkodnia a literenként 2800 forint körüli összegbe kerülő női tej árát. Természetesen ez ritkán sikerül, így koraszülötteket kénytelenek tápszerrel táplálni, ami szakmailag elfogadhatatlan. Az az anya, aki szoptatja gyermekét, ma már az ország valamennyi kórházába befekhet a csecsemőjével együtt. Ha idősebb a gyermek, napi 1500–3500 forintot kell fizetnie a hozzátartozónak azért, hogy éjjel-nappal bent maradhasson. Ezért a pénzért kap egy ágyat és háromszori étkezést. A beteg gyerekek sokszor el sem fogadják az ételt az ápolónőktől, de az anyáknak amúgy is érdemes résen állniuk. „Hat hónapos volt a kisfiam, amikor véres hasmenéssel bekerültünk a László-kórházba – meséli egy anyuka. – Az első étkezés alkalmával valami főzeléket kapott hússal. Mondtam a nővérnek, hogy ez a gyerek eddig anyatejen és néhány kanál reszelt almán kívül még semmit nem kapott, talán nem akkor kellene elkezdeni a hússal táplálását, mikor a kiszáradás határán van!”
Egyre többször hallani, hogy a magyarországi gyógyintézmények gyermekosztályain kétféle emberi lény nincs: gyermek és orvos. Ha ez így túlzás is, azt a gyermekorvosok is megerősítik, hogy a tanultabb, jobb módú szülők igyekeznek elkerülni, hogy a gyerekük kórházba kerüljön, vagy ha mégis muszáj, a lehető leggyorsabban hazaviszik. Ez is egyfajta kritikája az egészségügyi ellátórendszernek.
Magyarországon a kórházak maguk döntik el, hogy a rendelkezésükre álló működési keretből mennyit költenek betegeik élelmezésére, és ezt hogyan gazdálkodják ki. Egynapi étkeztetésre normál étrend esetén 350–414, diéta esetén 280–514, illetve 700 forintot költenek az egészségügyi intézmények. Szigorú előírások szabják meg, mit kell tartalmaznia a menünek: 55 százalék szénhidrátot, 14 százalék fehérjét és 30 százalék zsiradékot.
Manapság a jó dietetikus nővér lehetőség szerint matematikai zseni is. Hovay Józsefné Erzsikének, a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekklinikája dietetikus főnővérének az asztala táblázatokkal és kockás spirálfüzetekkel van tele, ezek segítségével számol. Egy átlagos napon 130–140 gyerek fekszik a klinikán, csecsemőtől 18 éves korúig. Általában 100 adag normál és 40 diétás menüt készítenek. A diéták között van ételallergiás, diabéteszes, különféle anyagcsere-betegségekhez alkalmazkodó, fogyókúrás és még sokféle, tekintettel arra, hogy a klinika fő profilja az anyagcsere- és emésztőrendszeri betegségek kezelése. Először is ki kell számolni az összes ételsor pontos tápanyag-összetételét, ami a különleges ételsorok esetében egyáltalán nem egyszerű dolog. Tudni kell, hogy mindez mennyibe kerül, belefér-e a keretbe. Tekintettel kell lenni a gyerekek ízlésére, illetve arra, hogy kamaszokra is főznek, akik csak hússal laknak jól. Arra is ügyelni kell, hogy finom és változatos legyen az étel. Mivel gyermekkórházról van szó, ha egy kis beteg valamit nagyon megkíván, igyekeznek a kedvében járni.
Erzsikének tehát folyamatosan figyelnie kell az árakat. Kiszámolta például, hogy jobban járnak, ha a kakaós csigát maguk sütik meg, mint ha péktől rendelik. Bár fejből tudja a legtöbb recept tápanyag-összetételét, szüksége van táblázatokra. Még így sem lehet biztos a dolgában, ebéd előtt felsiet a cukorbeteg gyerekekhez, megnézi az utolsó vércukor-ellenőrzés eredményét, és csak ennek ismeretében küldi az ebédet. Azt mondja, igyekszik rászoktatni az itt fekvők szüleit is az egészséges táplálkozásra, még akkor is, ha például a teljes kiőrlésű kenyér drága. AZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal vizsgálata megállapította, hogy a legtöbb magyar kórházban nem szolgálnak fel teljes értékű lisztből készült péksüteményeket. A nővérek viszont azt mondják, a magyarok többsége mélységesen felháborodik, ha fekete kenyeret próbálnak megetetni vele. A korpás zsemlét érintetlenül viszik vissza. Hasonló sorsra jut a főzelék és a zöldköret is. Ez a jelenség már a gyerekeknél is megfigyelhető: amihez nincs hús, az nem étel.
Nem éheznek a betegek a kórházban, csak a magyar szeret jókat enni, foglalja össze a tanulságot dr. Ócsay Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezetője, aki a kórházi élelmezést felmérő vizsgálat egyik vezetője volt. A fővárosi intézményeken kívül Békés, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megye kórházaiban, klinikáiban végeztek felmérést. Egyértelműen kiderült, hogy elsősorban anyagi kérdés az, hogy mi kerül a beteg emberek tányérjára; szélsőségekkel és kirívó szabálytalanságokkal nem találkoztak. Azt is megnézték, vajon benne van-e az ételben mindaz a hozzávaló, amit a recept előír. A biokémiai vizsgálatok megerősítették, hogy a konyhák személyzete becsületesen jár el. Úgy tűnik, nem ismétlődik meg az a mára anekdotává patinásodott, hetvenes években történt eset, amikor egy vidéki kórház teljes személyzetét szabadságra kellett küldeni májgyulladásjárvány miatt. A betegeknek viszont főzni kellett, ezért katonákat vezényeltek ki. Ők aztán nem kukoricáztak: a hússzeletek egyik napról a másikra befedték a köretet, a túrós rétesben arasznyi lett a töltelék – még ma is megnyalják a szájuk szélét, akik akkoriban estek ágynak.
A vizsgálat szerint azok, akik ma fekszenek kórházban, a szükségesnél kevesebbhez jutnak A-vitaminból és a B-vitaminok csoportjából, illetve kalciumból, káliumból, vasból és rézből. Ez egyértelműen arra vezethető viszsza, hogy az élelmezésvezetők nem tudnak elegendő tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt, valamint teljes értékű gabonából készült terméket vásárolni. A konyhák főzéstechnikai szempontból jól felszereltek és biztonságosak, hiányként említi viszont a zárótanulmány, hogy még kevés helyen használnak számítógépet. Létezik ugyan egy Kalória nevű magyar nyelvű szoftver, ez egy pillanat alatt kiszámolja azokat a tápanyag- és kalóriaadatokat, amelyekkel a dietetikusok kockás füzetekben kínlódnak. Ócsay doktor azt mondja, ma Tolnában a legjobb betegnek lenni, ez a megye végzett a vizsgálatban az élen. Kovácsné Pergel Mónika, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szekszárdi munkatársa végezte a vizsgálatot. Ő azt mondja, a szekszárdi városi kórház azért adhat mindennap friss zöldfélét és nagy darab húst, mert van egy szociális foglalkoztatóként működtetett gazdasága, ahonnét nemcsak zöldséget és gyümölcsöt, hanem friss húst is szállítanak a kórházi konyhára: hetente 16 sertést vágnak.
A kiskunhalasi Semmelweis-kórházban még a szekszárdinál is jobban főznek, konyháját mindenki számára példaként állítaná Ócsay doktor. Ennek az intézménynek a vezetése a helyi önkormányzattal együtt létrehozott egy kft.-t a kórházi élelmezés ellátására. A vállalkozás nemcsak a betegeknek főz, hanem a kórházi dolgozóknak is, illetve büfét működtetnek a városban, sőt ebéd házhoz szállítását is vállalják 360–380 forintos áron. Mégsem ettől sikeresek: minden egyes beteget, aki az osztályokra kerül, felkeres a dietetikus nővér, és kikérdezi, mit szeret, mit nem szeret, szokott-e reggelizni, sokat vacsorázik-e vagy keveset. A válaszokat feljegyzik, és úgy adagolják ki a porciókat, hogy a kis étkűek felvágottjából kipótolják a nagyevők adagját, és az kap dupla adag főzeléket, aki jóízűen megeszi. Egyes ételeket, amelyeket kevesen szeretnek, száműztek az étlapról, így voltak kénytelenek elbúcsúzni például a sóskától.
Kunszeri Éva, a vállalkozás vezetője eddig minden nyereséget visszaforgatott, ennek köszönhetően folyamatosan nő a konyha felszereltsége. A betegek elégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy elkérik a recepteket, vagy megrendelik otthonra is az ebédet. Örül a tisztiorvosi hivatal is, hogy végre van egy kórház, amelyre hivatkozni lehet.
***
Menü az Országos Onkológiai Intézetben, a B belosztályon
Reggeli: korpás zsemle, margarin, gyümölcsíz vagy kenyér, lestyános túrókrém, tejeskávé, tej, tea, homoktövisnektár.
Ebéd: gombás daragaluska-leves, sajtos vagdalt, burgonyafőzelék, piskótatekercs.
Vacsora: kenyér, óvári sajt, mustár, 2 db főtt virsli.
A menü átlagos napi anyagköltsége: 325–340 forint. Cukorbetegek, kemoterápián átesett betegek étkezésére 500–600 forint költhető.
Menü a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekklinikáján
Reggeli: kakaó, méz, briós vagy kenyér, májkrém.
Tízórai: puding.
Ebéd: gulyásleves, grízes tészta, ivólé.
Uzsonna: körte.
Vacsora: felvágott, kenyér, zöldpaprika.
Normál menü napi anyagköltsége: 330 forint, a speciális diéták esetében 500–600 forint.
Menü a kiskunhalasi Semmelweis-kórházban
Reggeli: tejeskávé, kenyér, tejfölös túró, párizsi, zöldpaprika.
Ebéd: húsleves, tejfölös csirke, petrezselymes burgonya, gyümölcs.
Vacsora: vajkrém, tea, kenyér.
Egynapi normál menü anyagköltsége: 383 forint.
origo.hu
Orbán Viktor: Ukrajna pénzt és fegyvert, az európai adófizetők pedig a számlát kapnak Brüsszeltől
