Fogynak a magyarok Szlovákiában is

A 2001-ben megtartott szlovákiai népszámlálás eredménye megdöbbentette a felvidéki magyarság képviselőit: a múlt évszázad utolsó tíz esztendejében 47 ezerrel csökkent a magyarok lélekszáma. Igaz, a demográfusok már korábban figyelmeztettek arra, hogy a magyarok körében megállt a természetes népszaporulat, de az esetleges csökkenést legfeljebb néhány száz fősre becsülték.

Elsősorban azokban a falvakban figyelhető meg a magyar népesség fogyása, amelyekben a magyarság aránya a korábbi évtizedekben már ötven százalék alá csökkent. Ennek következtében általában megszűntek a magyar nyelvű óvodák és iskolák, majd az olyan szervezetek kirendeltségei is, mint a Csemadok, amely mind a mai napig a magyar kultúra hordozója Szlovákiában. Az ilyen településeken általában automatikusan szlovák iskolákba járatják a szülők a gyermekeiket, hogy ne kelljen több tíz kilométert utaznia az anyanyelvi iskolába. Szociológusok viszont kimutatták, hogy a nem anyanyelven tanuló magyar gyerekeknek felnőttként csak húsz százaléka vállalja szülei nemzetiségét. Ezekre a településekre jellemző a sok vegyes házasság is, amelyekben a gyereket szinte automatikusan szlovák nemzetiségűnek íratják a szülők.
A 2001-es népszámlálás eredménye 14 településen különös drámával járt: a magyarok fogyása következtében arányuk az összlakossághoz viszonyítva 20 százalék alá csökkent, ami azt jelenti, hogy a jelenleg érvényben lévő kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve a települések megnevezéséről szóló jogszabály (az úgynevezett táblatörvény) értelmében már nem használható a szlovák nyelv mellett a magyar a hivatali kapcsolatokban és a helységek megnevezésében sem. Hogy ez mivel jár majd az elkövetkező tíz esztendőben, nem nehéz kitalálni.
A szlovák kormány múlt heti ülésén került a napirendi pontok közé az a rendelettervezet, amely január elsejével javasolja kivonni a 14 települést a kisebbségi nyelvhasználatról szóló jogszabály és a „táblatörvény” hatálya alól. A Magyar Koalíció Pártjának kormánytagjai azonban vétót emeltek, így végül nem tárgyalt a kabinet a kérdésről. A magyar párt vezetői közben nyilvánosságra hozták javaslatukat, amely arra irányul, hogy az érintett települések kérdésével mindaddig ne foglalkozzanak, amíg Szlovákia nem teljesíti a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálásakor magára vállalt kötelezettségeket. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hivatala szerint kilenc törvényt kell módosítani ahhoz, hogy a szlovákiai kisebbségek hozzáférjenek a chartában rögzített nyelvi jogaikhoz. A módosítások ugyanakkor arra is vonatkoznának, hogy a nyelvi jogokat a kisebbségek olyan településen is élvezhessék, ahol arányuk mindössze tíz százalék. Ezt nem csak a felvidéki magyarok kérik: minden kisebbség soknak tartja a húszszázalékos küszöböt, legalábbis ennek adtak hangot kora nyáron, a kormány kisebbségi tanácsának ülésén. Erről tanúskodnak azonban a statisztikai hivatal adatai is, hiszen – bár nőtt a németek száma –, anyanyelvüket mindössze egy településen használhatják a hivatalos kapcsolatokban, de az ukránok is csupán tizennégy településen élhetnek anyanyelv-használati jogukkal.
Ennek ellenére kérdéses, sikerül-e 10 százalékra csökkenteni az anyanyelv használatához megszabott küszöböt. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) többször is javasolta már ezt a módosítást. Ez idáig visszhangtalan maradt minden kezdeményezése, sőt a kisebbségi nyelvhasználati jogot a korábbi, a Dzurinda-kormány idején a magyar képviselők tiltakozása ellenére fogadták el az MKP koalíciós partnerei. Igaz, azóta négy év telt el, fejlődhetett annyit a szlovák politika, hogy a korlátozások helyett – a 14 település kiiktatása a kisebbségi törvények hatálya alól – bővíti a kisebbségek nyelvhasználati lehetőségeit országszerte. S nemcsak a magyarokéit, hanem a németekéit, ukránokéit, ruszinokéit és a romákéit is.