Ha lesz szöveg, Mádl Ferenc dönt

Tábori Gabriella
2003. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mádl Ferenc a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítás elfogadott szövegének ismeretében dönt arról, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul-e előzetes normakontrollt kérve – mondta Kuncze Gábor SZDSZ-elnök, miután találkozott a köztársasági elnökkel. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: egyetértettek abban, hogy a gyűlöletbeszéd nemkívánatos jelenség, és annak visszaszorításáért mindent el kell követni. Jelezte: abban szintén egyetértés alakult ki, hogy ennek nem a büntetőjog a legjobb eszköze, hanem „az elhatárolódás a jelenség felbukkanása esetén, minden oldalról, mindenki részéről, aki magát demokratának tartja”. Ismert, hogy az SZDSZ frakciója nemrégiben korábbi álláspontját felülbírálva arról döntött, hogy a parlamenti szavazáskor mégiscsak támogatja a kormány gyűlöletbeszéddel összefüggő javaslatát. Ehhez azonban feltételül szabták – hogy a jogszabály kihirdetés előtt az államfő kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Ugyancsak garanciát kértek arra, hogy a tervezetből maradjon ki az alsóbb- és felsőbbrendűségre vonatkozó utalás. Az ügyben a múlt héten egyeztetett az MSZP, az SZDSZ és az igazságügyi tárca, ahol gyakorlatilag elfogadták a szabad demokraták felvetéseit. Döntöttek arról: az igazságügy-miniszter kéri majd arra az államfőt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll céljából. Időközben Kuncze Gábor levélben fordult Mádl Ferenchez, találkozót kérve tőle az ügyben.
***
Kaltenbach ma találkozik Lomnicival.
Garantálni kell az emberek egyenlőségét a bíróságok előtt, a törvényeknek és a bíróságoknak az embereket kell szolgálniuk – közölte a miniszterelnök újságírókkal tegnap, miután hivatalában fogadta az ombudsmanokat és az igazságügy-minisztert. Medgyessy Péter a megbeszélésen elhangzottak alapján közölte: „Hasonlóan gondolkodunk arról, hogy az emberek egyenlőségét a bíróságok előtt garantálni szükséges, nincs egyszerűbb és bonyolult személyiség ebből a szempontból, nincs származás alapján történő megkülönböztetés.” A kormányfő fontosnak nevezte, hogy a mostanihoz hasonló párbeszédek az ombudsmanok, a bíróságok, a kormány és a különböző hatalmi ágak között folyamatosak legyenek. Nincs öncélú függetlenség, csak olyan, amely az emberekért, az emberi jogokért van – jelentette ki Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudman, aki ma találkozik Lomnici Zoltánnal. Egyetértek osztrák kollégámmal, aki szerint minél nagyobb hatása lehet egy közvélemény-formálónak, annál körültekintőbben kell megnyilatkoznia – mondta Lomnici Zoltán, miután találkozott az Osztrák Köztársaság Legfelső Bíróságának elnökével, Johann Rzeszuval. Az osztrák gyakorlatban tilos a hangulatkeltés – idézte az osztrák főbírót Lomnici.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.