Karikatúra vándorol az állatorvosok kezén. Első kép: robog az állategészségügy vonata, a leghátsó peronon Németh Imre miniszter kiáltja: „Irány Brüsszel!” Második: a mozdonyvezető – a szakfőosztály vezetője – megpillantja a Boszporuszt. A harmadik képen már csak azt látni, amint a helyettes főosztályvezető Kabul irányába állítja a váltót… Valóban több mint balkáni a helyzet? Hibáztatható-e a szaktárca?
Kicsiny szakma ez – az állatorvosi kar lélekszáma háromezer –, de annál nagyobb a nemzeti jelentősége. Ha az állatorvoslás kerül szóba, nem szabad pusztán a húsra gondolni, mert az állatorvosokon múlik a teljes, évente 1300 milliárd forintnyi értéket előállító élelmiszer-gazdaság cikkeinek értékesítése, beleértve a növénytermesztésből származó termékeket is. Tételről tételre ők végzik a vizsgálatot – más hatóságok vagy szúrópróbaszerűen ellenőriznek, vagy nem is foglalkoznak az élelmiszer-higiéniával.
Vajon mindig megfelelően végzi – vagy képes elvégezni – ezt a közegészségügyi és gazdasági szempontból elemi fontosságú feladatot az állatorvosi kar? Ennek ellenkezőjéről tanúskodnak maguk az érintettek és szakmai köztestületük, a Magyar Állatorvosi Kamara fölvetései. Vannak mendemondák is nem emberi fogyasztásra forgalmazott importhús belföldi feldolgozásáról, valamint az élő állatok eladhatatlansága miatt mesterségesen előidézett járványokról – a kényszervágásokért ugyanis állami kártalanítás jár –, de ezeket senki nem erősíti meg.
Nyomonkövethetőség: ez az EU egyik fő jelszava, ha élelmiszeripari termékekről van szó. A nyugati fél ismerni akarja a származást, s azt, szavatolható-e, hogy a termék mentes a mérgező anyagoktól, illetve hogy nem fertőzött. Mert ugyan ki szeretne például állatról emberre átvihető brucellózist kapni, ami ízületi és nemi szervi károsodással jár? „From stable to table” – mondja az angol, azaz legyen dokumentálva és orvosilag ellenőrizve az istállótól az asztalig minden állomás, amit a vágóállatnak, illetve az abból készült terméknek „be kellett járnia”.
Első pillantásra elégedettek lehetnénk: a nyomonkövethetőség elve a magyar törvényekbe is beépült a kilencvenes évek közepétől… Mert melyek is a szóban forgó ellenőrzési szintek? Valójában nem az istálló a kiindulópont, hanem a takarmány és a gyógyszer, amely – kívülről – az állattartó telepre, illetve az állat szervezetébe kerül. A takarmány előállítójának többek között permetezési naplókkal kell igazolnia, hogy árujában már nincs vegyszermaradvány. Az állatgyógyszer gyártási számmal halad nyilvántartásról nyilvántartásra az importőrtől a kereskedőkön át a felhasználóig. A lényeg, hogy tudni lehessen, miből mennyi kerül a fülszámmal megjelölt szarvasmarha, sertés stb. szervezetébe s mikor.
Elvben „visszalapozható könyv” az állat élete az állattartó telepen. A gazdának szolgáltató magánállatorvos kezelési naplóban rögzíti az összes eseményt, beavatkozást, a hatósági állat-orvos pedig – az Állami Állat-egészségügyi Szolgálat köztisztviselője – ellenőrzést végez járványügyi, élelmiszer-biztonsági és állatvédelmi szempontból. Újabb stáció, amikor az állatot elszállítják: igazolást ad a magán- és a hatósági állatorvos is. Ha a korábbiak során észrevétlen marad a rendellenesség, azt gondolhatnánk, így sincs gond, mert a vágóhídon és az élelmiszer-ipari feldolgozás helyszínén még mindig van szűrés, sőt a forgalmazásnál is érvényesül hatósági kontroll…
Csakhogy az EU állat-egészségügyi ellenőrei, amikor utóbb Magyarországra küldték őket, nem igazán találtak rendet, csak részletekben megbúvó ördögöt… Például előre lestemplizett hatósági igazolások képében, vagy olyanformán, hogy a szolgáltató állatorvos dokumentációjából hiányzott a tulajdonos aláírása, hogy tudomásul vette a gyógyszerezést követő, úgynevezett élelmezésügyi várakozási időt, melyen belül nem szabad értékesíteni áruját, és így tovább. De sok egyéb jel is arra a következtetésre juttatta az uniós szakembereket, hogy itt hibádzik a nyomonkövethetőség, vagyis az, hogy egészségügyi kockázat nélkül lehet fogyasztani magyar élelmiszert.
Tapasztalatuk egybevág a fogyasztóvédelmi hatóság nyilatkozataival is: ha kiszállnak a forgalmazókhoz, egy sor olyan szabálytalanságot találnak, amely kétessé teszi a húsok eredetét. Csoda, hogy intőt kaptunk Brüsszeltől?
– Hogy a látszólagos szabályozottságon túl káosz van az állategészségügyben, azt észlelhetjük a csatlakozástól függetlenül is – mondja Kurucz János, a Magyar Állatorvosi Kamara alelnöke. – Mert, bocsánatot kérek, nekem mint magyar fogyasztónak mégsem az EU szempontja a legfontosabb, hanem az, hogy ugyanúgy jogom van aggálymentesen fogyasztható élelmiszerhez, mint másoknak! Persze az is aggasztó, hogy az EU májustól akár a védzáradékot is érvényesítheti, ezzel élelmiszer csak befelé léphetné át a magyar határt. Mert mi mást szeretne az osztrák, a holland vagy a dán élelmiszeripar, mely bevallottan óriási lehetőséget remél a csatlakozó országok piacától?! De ha kapnánk is haladékot, romolhat a termékeink iránti bizalom.
Az egyik legfőbb probléma, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) nem vonta el a hatósági állatorvosoktól a lehetőséget, hogy jogállásukkal összeférhetetlen tevékenységet is folytassanak. Az alelnök szerint ilyen például a magángyakorlat. A hatósági állatorvos végső soron önmagát ellenőrzi, ha egyszersmind praktizál is például egy állattartó telepen. Holott a köztisztviselői törvény eleve megtiltja, hogy valaki olyan feladatot is ellásson, amely pártatlan, befolyástól mentes köztisztviselői munkáját zavarhatja. Ugyan az állatorvoslásról szóló, 90-es években született törvényekben már sikerült tisztázni, mi a hatósági és mi a magánállatorvos, de a végrehajtási rendeletek ellentmondanak a magasabb rendű jogszabályoknak. Nincs következetesen szétválasztva a két terület.
A Magyar Állatorvosi Kamarába csak magánállatorvosoknak kötelező belépni; fölmerülhet, hogy a kamarai álláspont csak szakmai rivalizálást tükröz. Kurucz Jánostól ezért kérek példákat az összeférhetetlenség s a vele járó veszélyek bizonyítására.
– Először is: a gyógyszerforgalmazás a szatócsboltok szintjére süllyedt – állapítja meg az alelnök. – A forgalmazónak az az érdeke, hogy minél több fogyjon, beleértve a vényköteles készítményeket is. Ez természetes, de az már nem, hogy nem kell elszámolni a vényekkel, mert akinek ezt ellenőrizni kellene, annak érdekeltsége van a forgalmazásban! Persze ha az állat a hozam érdekében túlzott gyógyszeradagot kap, az a tápláléklánc végén található „csúcsragadozóra”, vagyis a fogyasztóra is veszélyes… Bízzunk abban, hogy közvetlen mérgezés helyett mindössze szubtoxikus hatások érik szervezetét…
Mondják, nemrég még a megyei főállatorvosok között is volt olyan, akinek közvetlen hozzátartozója gyógyszerforgalmazó céget működtetett. Kerületi szinten most is sok hasonló összeférhetetlenség akad. Durva visszaélések adódhatnak ebből. Mivel az állat-egészségügyi állomások vezetőin múlik például, hogy egy adott településen melyik magánállatorvosnak adnak engedélyt a kampányszerű eboltások lebonyolítására, a magánállatorvosok készek alávetni magukat a hatósági vezető esetleges „íratlan előírásának”. Bizony, elő-előfordult: egy állat-egészségügyi állomás vezetője kikötötte, hogy minden szolgáltató állatorvos a megyében egyazon – az ő érdekeltségébe tartozó – forgalmazótól szerezze be a vakcinákat. Ráadásul az óriási tétel ellenére nem volt árkedvezmény, sőt másfél-kétszeresét kellett fizetni ahhoz képest, mintha máshol vette volna az oltóanyagot.
További alesetei az összeférhetetlenségnek: ma még semmi akadálya, hogy a részmunkaidős vagy főállású hatósági orvos magángyakorlatot is folytasson, illetve szerződésben álljon valamely állattartóval a jószágok kezelésére. Kurucz rámutat, a tenyésztők azért a hatósági állatorvost szeretik megbízni a szolgáltatással, mert velük lehet két legyet ütni egy csapásra. Hiszen az elszállítás engedélyezéséhez szükség van állami körpecsétre is…
– Ha ön hatósági állatorvos, de én is foglalkoztatom, s a telepemen föllépett valami járványgyanús helyzet – magyarázza az alelnök –, ugyanakkor én holnap végre pénzt kaphatnék az állataimért, amiből önt is fizetni tudnám, mondaná-e nekem kellő szigorral, hogy zárlatot kéne elrendelni?
– Vagy ha ön kötetlen munkaidőben köztisztviselő, meg magánpraxist is működtet – folytatja –, és éppen ellenőriz egy élelmiszer-forgalmazót, de kap egy telefont, hogy „doktor úr, köhög a kutyám!”, akkor nem rekeszti be nyomban az ellenőrzést, tudván, a köztisztviselői fizetését így is, úgy is megkapja? Nem siet szolgálati autójával a kuncsafthoz? A megyék többségében a hatóságiak nagy része magángyakorlatot is folytat; akkor hát valóban aggálymentesen eheti a magyar polgár, ami a tányérjába kerül a bevásárlóközpontból?
Kurucz János önmagának egyértelmű nemmel felel, annál is inkább, mert szerinte a vágóhidaknál sincs minden rendben. Az összeférhetetlenségek miatt az uniós elvárásoktól fényévnyire elmaradó vágóhidakat képtelenség bezáratni.
Szabálytalansággal szembesülve hogyan legyenek következetesek a feldolgozóknál hatósági munkát végző orvosok, ha egyszer az állat-egészségügyi állomások az ellenőrzésért cserébe az ellenőrzött vállalatoktól nyerik költségvetési bevételük jelentékeny részét? Ha alkalomadtán keményen lesújtanának egy cégre, ez bosszúból netán szándékosan késne a befizetésekkel. Akkor pedig az állami alkalmazott fizetése is késhet…
A kereskedelmi, illetve vendéglátó-ipari egységek szintjén pedig azért nehéz „megfogni” a visszásságokat, mert egy-egy kerületben a magánpraxist is működtető hatósági állatorvosok esetenként kevesebbet törődnek a hatósági feladatokkal.
Az összeférhetetlenségek megszüntetéséért a Magyar Állatorvosi Kamara többek között olyan jogszabályt sürget, amely kifejezetten az állami szolgálat működéséről szól, olyan végrehajtási rendeleteket, melyek jól el- és körülhatárolják a hatósági állatorvosok, illetve a szolgáltatók teendőit. Az Európai Unió tagállamainak többsége ilyen rendszert épített ki.
Ha a magánállatorvosok végre hozzáférnének az őket megillető versenylehetőségekhez, a hatóságiak pedig nem foglalkoznának mással, mint az előbbiek ellenőrzésével, az egyúttal a magyar hagyományokhoz való visszatérést is jelentené. Merthogy az állategészségügyet az ötvenes években államosították. Attól kezdve – a rendszerváltozásig – az önkényes pártutasítások gyakran megváltoztatták a szakmai döntéseket, veszélyeztetve az élelmiszer-biztonságot. A kamara meglátása az, hogy a rendszerváltozás után az érdek fejti ki az egykori ukázokhoz hasonló káros hatást. A magánorvosok megjelenése után ugyanis nem szorították korlátok közé azok vállalkozási szabadságát, akik – körülbelül ezren – állami alkalmazásban maradtak.
Miután a kamara és az FVM közötti viszony felől érdeklődöm, mintha csatatéren találnám magam… Az 1996-ban megalakult Magyar Állatorvosi Kamara peres úton, 1997-ig visszamenőleg négymilliárd forintot követel a minisztériumtól az elmaradt ügyeleti pótlékokért.
Ennek előzménye, hogy az állam – és erről eddig nem volt szó – saját kötelezettségei egy részét átruházza a szolgáltató magánállatorvosokra. Ilyen a hétvégi ügyelet, amelynek területi megszervezése a kamara feladata. Ingyen senki sem kívánhatja a hét közben praktizáló doktortól, hogy a gyors terjedésre képes járványok miatt szombat-vasárnap is készenlétben legyen. Természetesen magára vállalta az állam, hogy központi forrásból elkülöníti a költségtérítést – ám a tárca kezdetektől nem fizet.
– Egyébként többnyire tárgyalópartnert sem találunk az FVM-nél – panaszolja a kamarai alelnök. – Ha mégis sikerül megállapodnunk, sokszor az ellenkezője valósul meg; így volt bizonyos állami megbízások díjtételeivel.
Az alelnök a fertőző betegségek felderítésével példálózik. Állítja, hogy bár korábban megegyeztek a tárcával a tarifarendszerről, mégsem eszerint történik az ellentételezés.
Mohai Imre veresegyházi magánállatorvos sem szereti, ha madárnak nézik:
– Szívesen segítenék az államnak, de csak tisztázott feltételek mellett, vagyis ha szakmai munkámat és fölmerülő költségeimet valóságos értékükön ismerik el.
Ugyancsak Pest megyei kollégája kiszámolta, mit eredményezne számára 21 udvarban 86 szarvasmarha „megtérített” tbc-vizsgálata. Nos, 35 ezer forintot kellene elvenni – saját családi kasszájából. Az állam ugyanis 280 forint térítést ad állatonként; sőt 11 állaton felül csak 40-et. Közben a magánállatorvosnak kell a kiértesítések postai költségét állnia, az üzemanyagot és a felfogadott segéd óradíját fizetnie… De akkor miért dolgozott?
Az állat-egészségügyi visszásságokat firtatva eddig nyolc, írásbeli választ igénylő kérdést tett föl Czira Szabolcs, a Fidesz kisgazda tagozatához tartozó országgyűlési képviselő. Az a benyomása, hogy sosem kapott egyenes választ Németh Imre földművelési és vidékfejlesztési minisztertől. Igaz, 2002. június 11-én, az első kérdés után – Kívánja-e a miniszter úr az állategészségügy indokolt hatósági, illetve szolgáltatói szétválasztását? – még lehetett reménykedni. Akkor ezt mondta a tárcavezető:
„Jómagam is úgy gondolom, hogy legfőbb ideje megszüntetni az eddigi azon gyakorlatot, hogy a hatósági állatorvos köztisztviselői javadalmazása mellett, munkaidőben, magán-állatorvosi tevékenységet végez, és önmaga munkájának egyben az ellenőre is. Az Európai Unió tagországaiban ez a helyzet ismeretlen.”
Csakhogy egy év nagy idő, és a még mindig miniszterkedő Németh 2003. október 24-én így felelt Czirának, aki megint ostorozta a „szovjet mintára fölépült” állat-egészségügyi szolgálatot: „Képviselő úr, teljesen téves az az álláspontja, mely szerint az Európai Unióban kötelező a hatósági állatorvoslást és a szolgáltató állatorvos funkcióját szétválasztani.” Most a svéd modellt hozta fel követendő példának, melyet nemrég ismert meg. (A kamara szerint egyébként az unióban rendhagyónak számító svéd rendszer a magyar rendszertől is teljesen idegen.) Mivel a honatya a Magyar Hírlap cikkére hivatkozva a szakterületen állítólag tapasztalható „korrupcióról, összeférhetetlenségről és krónikus pénzhiányról” is érdeklődött, a miniszter a ezzel zárta válaszát: „… azt kikérem magamnak az állattenyésztők nevében is, hogy azok az emberek, akik belőlük élnek, az Európai Unió előtt befeketítsék őket, és megpróbálják elérni, hogy az ország védzáradékot kapjon.”
Érdekes, hogy a szóban forgó miniszteri megnyilatkozásban – napokkal az EU új országjelentésének nyilvánosságra kerülése előtt – ez a kitétel is szerepel: „Az uniós szakértők elismerik a magyar állategészségügy jó állapotát.”
– A miniszter végre beláthatná, hogy véget kell vetni a mellébeszélésnek és a vádaskodásnak – véli Czira Szabolcs. – Azonnali intézkedésekre van szükség, mert nagy árat fizethet az ország amiatt, hogy lobbiérdekek martalékává válnak a szükséges reformok. A korábbi országjelentés ugyan kedvező volt az állat-egészségügyi szolgálatra nézve, de most az utóbbi egy-másfél év teljesítményét az EU ellenőrei egyenesen aggasztónak látják!
Az FVM-ben az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztály vezetőjét jelölték ki, hogy kérdéseimre válaszokat fogalmazzon.
„A médián keresztüli sorozatos támadások sem az ország állategészségügyének, sem pedig az állatorvosi karnak nem használnak – áll Bálint Tibor főosztályvezető, országos főállatorvos faxküldeményében. – Az EU-csatlakozás érdekében mindent meg kellene tenni, nem pedig széthúzással és alaptalan vádaskodásokkal illetni a minisztériumot.”
Az utóbbi mondat arra vonatkozik, hogy „a kamara mint köztestület vagy a kamara vezetésén belül egy szűkebb csoport olyan jogokat vindikál és olyan magatartást tanúsít a szolgálattal szemben, melyre semmiféle jogi felhatalmazása nincs egyik törvényben sem. (…) Az állami szolgálat működtetésére szánt (többségében díjbevételekből származó) pénzt szeretnék a saját céljukra megszerezni.” A főosztályvezető azt is írja: „A kamara által követelt magán-állatorvosi ügyeleti díj megfizetésére irányuló követelés tekintetében a folyamatban lévő peres eljárás miatt nem kívánok nyilatkozni.” A kamarával kötött szerződésben szereplő megbízási díjak önkényes csökkentését viszont már indokolja. Lényegében pénzhiánnyal.
Megerősíti a jelenlegi kormányzati álláspontot: „Véleményünk az, hogy nem áll fenn az összeférhetetlenség azokban az esetekben, amikor hatósági állatorvosok magángyakorlatot folytatnak.” Kételye senkinek ne legyen, mert van, aki helyettünk mérlegeljen: „… Hatósági állatorvosok esetében a munkáltatói jogkör gyakorlója vizsgálja a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése iránti kérelem elbírálásakor az összeférhetetlenség esetleges fennállását.” Célszerű ehhez hozzáfűzni, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara ezt az érvelést azért tartja hamisnak, mert a munkáltató is csak olyan döntést hozhatna, amely megfelel a köztisztviselői törvény szellemének. Aszerint pedig lehetetlen, hogy a hatósági ellenőrzés és az ellenőrizendő vállalkozás egy kézben legyen.
Hát akkor jó húsban vagy pácban lesz az ország májusra?
***
Intő az uniótól
Az Európai Unió hazánkról szóló utolsó jelentése többek között kimondja, hogy a magyar állategészségügyben hiányzik a belső piacokra irányuló ellenőrzési rendszer megfelelő jogszabályi háttere. Elégtelenek a harmadik országból származó import állat-egészségügyi ellenőrzésének szabályai is. Nem működik olyan szakmai információs rendszer, amely csatlakoztatható az európai közösség állat-egészségügyi hatósági hálózatához. A közegészségügy védelmében az élelmiszer-előállító üzemek állapotán javítani kell. Ha nem lesznek azonnali változtatások, valószínű, hogy a magyar élelmiszer-előállítók lemaradnak a csatlakozásról.
origo.hu
Ámokfutó tartotta rettegésben Miskolcot, videón az autós üldözés
