Elindult tegnap a Mol-részvények jegyzése a belföldi nyilvános piacon. Ha az összes felajánlott papír elkel, az állami tulajdont kezelő ÁPV Rt. kezében a nemzeti olajtársaság mintegy kilenc százaléka marad, ám László Csaba bejelentése szerint ez is csupán fél évig. A pénzügyminiszter a Reuters hírügynökség érdeklődésére közölte: a fennmaradó csomagot nem közvetlenül valamely stratégiai befektetőnek adják el, hanem a budapesti értéktőzsdén dobják piacra 2004 közepéig. László Csaba ezzel elébe vágott azoknak a piaci spekulációknak, hogy a maradék részt a PKN-Orlennek szánnák.
A Mol és a lengyel PKN olajtársaság a múlt héten állapodott meg abban, hogy kezdeményezik egy szorosabb együttműködés lehetőségének vizsgálatát. Az előzetes szándéknyilatkozat szerint áttekintik egyebek mellett, hogy milyen előnyökkel járhat, ha a két társaság kereszttulajdonlással szerezne részvényeket egymástól. Kérdésünkre, miszerint László Csaba bejelentése meghiúsítja-e ennek a forgatókönyvnek a tárgyalását, Bacsúr György, a Mol sajtóosztályának vezetője elmondta, hogy a kereszttulajdonlás csak egy a lehetséges együttműködési módozatok közül, de az ÁPV Rt. lépései sem ezt, sem a többit nem befolyásolják. Kifejtette: a kereszttulajdonlás technikailag akkor is megoldható, ha az állam az összes részvényét eladta, ráadásul a két társaság közös vállalat létrehozásáról vagy akár a teljes fúzióról is dönthet.
Pénzpiaci szereplők meglepetéssel és megütközéssel fogadták, hogy a pénzügyminiszter éppen az induló Mol-kibocsátás első napján, a kereslet ismerete nélkül állt elő az újabb részvényjegyzés hírével. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó tőzsdei szakemberek szerint ez befolyásolhatja a részvények iránti érdeklődést, és valószínűleg ennek tulajdonítható, hogy az olajtársaság papírjai tegnap napközben 2,1 százalékpontos eséssel, a nyitó árnál 180 forinttal olcsóbban forogtak a parketten. Estére a papír ára feljebb kúszott, és 0,7 százalékpontos eséssel zárta a napot.
A mostani értékesítésben szerdán megállapított, részvényenként 7100 forintos maximumárat a Mol „méltányos árának” nevezte a pénzügyminiszter, szemben a csütörtök délelőtti, 6270 forint körüli tőzsdei árral. A most kalapács alá kerülő papírok árát egyébként csak az intézményi jegyzés lezártával, az ott kialakult árszinthez igazodva teszi közzé az ÁPV Rt.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe