Míg idáig az elemzők figyelmének középpontjában a Kreml oligarchák elleni támadását kiváltó okok álltak, addig most már inkább azt találgatják, meddig tarthat, s milyen következményekkel járhat a hatalomra nézve a Jukosz-ügy. Képes lesz-e a Kreml leállítani az általa elindított lavinát? A legnagyobb orosz olajvállalat többségi tulajdonosának, Mihail Hodorkovszkijnak a letartóztatása után a legtöbben úgy vélték, az üzletember a decemberi dumaválasztások után kijöhet a börtönből, hiszen elfogása, amit az átlagemberek többsége üdvözölt, elsősorban a hatalom pártjának, az Egységes Oroszországnak és általában Vlagyimir Putyin környezetének a pozícióit hivatott erősíteni. A letartóztatások mögött bizonyos politikai okok kétségkívül kitapinthatók, a jelenleg is 80 százalékos népszerűségű elnöknek azonban aligha volt szüksége a lényegében eldöntött újraválasztásához ilyen segítségre. A cél inkább Hodorkovszkij politikai ambícióinak letörése s még inkább a minden értelemben túl nagyra nőtt Jukosz „méretre szabása”, a források feletti állami ellenőrzés megerősítése volt. Ezt olyan logikusnak tetsző érvek is alátámasztották, hogy a reformok előreviteléhez elengedhetetlen például az olajszektorból származó profit átcsoportosítása az ipar más ágazatainak modernizálására, de az elosztórendszerek halaszthatatlan piaci átalakításából eredő szociális feszültségek tompításához is szükség van forrásokra.
A Kreml azonban veszélyes játszmába kezdett, hiszen részben államérdekekkel is magyarázható támadásával éppen a Putyin-korszak eredményeit, a stabilitást, a piaci elkötelezettséget, az ország látványosan javuló reputációját kockáztatta. A nyugati politikusok ugyan Putyint támogatva óvakodnak az ügyben a nyílt állásfoglalástól, az üzleti szféra befektetési érdeklődésének fenntartásával tesznek hűségnyilatkozatokat Moszkva mellett, hallatszanak azonban már olyan kritikus hangok is, amelyek szerint Oroszország világgazdasági visszaintegrálódásának előfeltétele a jogállamiság erősítése. Putyinnak tehát elemi érdeke az ügy gyors lezárása.
Ennek érdekében több jel szerint intenzív háttéralkuk folynak a hatalom és a Jukosz között. Így a kompromisszum felé tett lépés, hogy Hodorkovszkij egymilliárd dollárt, a vád szerinti adóelmaradással azonos összeget letétbe helyezne. Az új vezérigazgató, Szemjon Kukes azt is megpendítette, hogy eltekintenek a 40 százalékos tulajdonrész eladásától, s mint kijelentette, nem tárgyalnak sem az ExxonMobillal, sem pedig a Chevrontexacóval. Kukes a cég további stratégiáját vázolva már nem magán-, hanem állami csővezeték-építésben gondolkodik, s korainak tartja a döntést arról, hogy a kínai vagy a murmanszki iránynak van-e prioritása. Mindezek arra utalnak, hogy a Jukosz ért a szóból. A Kreml igazi sikerét azonban az jelentené, ha emellett még sikerülne lecsendesíteni a kedélyeket is, így minimalizálva az ügy negatív hatásait.
E törekvést jelezte a stratégiai tervezés szempontjából kulcsfontosságú elnöki adminisztráció új vezetőjének első nyilvános megszólalása is. Dmitrij Medvegyev arra utalt, hogy Hodorkovszkij részvényeinek zárolásakor egyesek nem vették figyelembe a döntés gazdasági következményeit. Átgondoltságot mutat az is, hogy a Volosin távozása után a jelcini „család” utolsó bástyájának tekinthető Mihail Kaszjanov kormányfő egyre jobban érlelődő felállításával is megvárják a választásokat. Mindezek jelzik: a Kreml jól érzékeli, hogy ő is átlépett egy határt, s ha a hatalom új belső egyensúlyát nem tudja megőrizni, a lendületben lévő „szilovikok” étvágyát nem tudja fékezni, a Jukosz után újabb cégek kerülnek a célkeresztbe, akkor mostani győzelme pirruszi lehet.
origo.hu
Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!
