Várhatóan arra figyelmezteti Magyarországot a Reuters szerint az OECD, hogy a reformok „határozott aggodalmakat keltenek” a pénzügyi ellenőrzés függetlensége tekintetében. A hírügynökség szerint a jelentés várhatóan azt tartalmazza majd: „miközben világos, hogy szükség van a szabályozó hatóságok beszámoltatására és auditálására, a miniszteri ellenőrzés visszaállítása, ahogy azt most tervezik, nem a kívánatos hatást érné el, mivel a felügyelet hatékonysága gyengülését kockáztatná”. A parlamentben tegnap, lapzártánk után kezdődött a PSZÁF-törvény módosításával kapcsola-tos vita.
Az ellenzék szerint a cél a Fidesz-kormány idején kinevezett elnök, Szász Károly elmozdítása, aki kínos dolgokra bukkanhat a K&H-ügyben. Az Európai Bizottság belső piaci biztosának szóvivője az RTL Klub Híradónak ezzel kapcsolatban azt mondta: kritikáról nincs szó, de rajta tartják a szemüket a magyarországi eseményeken.
A Pénzügyminisztérium közleményében ez áll: „A Pénzügyminisztérium Lotz Károly nagykövet úron keresztül eljuttat minden szükséges dokumentumot az OECD illetékeseinek annak érdekében, hogy átfogó képet alkothassanak a befektetők védelmét szolgáló törvénycsomagról és azon belül a PSZÁF jogállásának változásairól.” A jelentés főbb megállapításait a nemzetközi szervezet egyeztette a magyar illetékesekkel, de ezeken a megbeszéléseken nem került szóba a felügyelet jogállásának változása – tartalmazza a minisztérium közleménye.
Varga Mihály, a Fidesz és Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettesei fejtik ki pártjuk véleményét kérdésünkre.
***
Varga Mihály (Fidesz):
– A kormány igyekezett szakmai fügefalevéllel leplezni a nyilvánvaló politikai szándékot a PSZÁF elnökének eltávolítására. Úgy látszik, evés közben jött meg az étvágyuk, hiszen most már az elnökhelyettest is le akarják váltani. A pénzügyi felügyelet szervezeti átalakítását célzó előterjesztés nem tartalmaz valódi szakmai érveket, ezer sebből vérzik, legjobb lenne, ha a kabinet visszavonná a javaslatot. A legtöbbször hangoztatott kormányzati kifogás az volt, hogy a felügyelet nem tudta megakadályozni az ingatlanszövetkezetek visszaélését. Ez nem helytálló, ugyanis a szövetkezetek nem tartoznak a PSZÁF hatáskörébe. A kormány különböző eljárásokkal ÁSZ-, illetve KEHI-vizsgálatokkal is megpróbált fogást találni a PSZÁF-on, de ezek sem jártak sikerrel. Figyelemre méltó, hogy az OECD szerint egyértelműen csorbítja a pénzügyi felügyelet függetlenségét és csökkenti a jövőben az ellenőrzések hatékonyságát.
***
Juhász Gábor (MSZP):
– Amikor a kormány bejelentette a tervezett módosításokat, elég nyilvánvalóan kiderült: a javaslatra azért van szükség, mert az elmúlt négy évben olyan visszaélésekre derült fény, amelyek talán visszavezethetők arra, hogy a PSZÁF nem jó szervezetben végezte a munkáját. Más módon kell megpróbálni a hatékonyabb ellenőrzést. A felügyelet munkájának végeredményével van a baj, az elmúlt években 20 milliárd forint tűnt el a pénzügyi rendszerből. Akik szerint nincs szükség változtatásra, ehhez asszisztálnak. Igaz, hogy a pénzügyi felügyelet egyes esetekben küldött jelzéseket a rendőrségnek a vélelmezett visszaélésekről, de később visszakoztak. Egyelőre az OECD készülő jelentéstervezetéről semmilyen véleményem nincs. Várjuk meg, amíg véglegesítik, akkor lehet rá reagálni. Előzetesen az nyilatkozik egy jelentéstervezetről, aki úgy véli, az ő érvelését támasztja alá.

Orbán Viktor is köszöntötte az új pápát