Méltó képviselet

Réges-régen, amikor az MSZP-t még MSZMP-nek hívták, tagjai nem maszkírozták magukat szociáldemokratának, a polgári baloldal kifejezést még hírből sem ismerték, akkoriban Teller Ede a magyar párt felsőbb köreiben első számú közellenségnek számított. A „hidrogénbomba atyját”, a következetes antikommunistát, a fegyverkezési verseny egyik elindítóját még véletlenül sem sorolták a tiszteletre méltó emigránsok, a párbeszédképes, idegenbe szakadt hazánkfiai közé. Haragudtak rá, mondjuk ki nyíltan: gyűlölték. Teller volt az egyik okozója annak, hogy a „halandó világ” soha nem érhette utol a csőd szélén tántorgó Nyugatot, hogy az erőltetett fegyverkezési hajszába belerokkant kommunizmus végül megbukott. Régen volt, ki emlékszik már erre? Az MSZMP-ből MSZP lett, s amiért Tellert évtizedeken keresztül megvetették és átkozták, azért 1990 után hálás köszönetet mondtak, külön kiemelve a nagy tudós következetes antikommunizmusát, a fegyverkezési versenyben betöltött szerepét. Teller hirtelen a baloldal kedvenc emigránsa lett, kegyeit keresték, a szavát lesték. Olyannyira lesték a szavát, hogy halála után még egy baloldali hűségnyilatkozatot is összeeszkábáltak a nevében, jelezvén, Teller Edének nemcsak megbocsátanának, de visszafogadnák őt a haladó szellemű értelmiség nagy családjába is. Kár, hogy Teller még halála után sem akart posztkommunista manipulációk eszköze lenni, még holtában sem hagyta, hogy kommunista kövületek visszaéljenek a nevével. De megpróbálták, s ez a tény önmagában „hitelesíti” a hazai baloldal elismerő tiszteletének, áradó rajongásának őszinteségét. Nem hisszük, hogy a bolsevik gyökerű baloldali polgárok egy csapásra elfelejtették Teller múltját. Igyekeztek jó képet vágni, ám olykor a felszínre tört a lelkük mélyén fortyogó indulat is. Tellert a legnagyobb erőfeszítések árán sem lehetett a baloldali hatalom mitológiájába beleerőltetni, életművének, eszméinek, értékrendjének meghamisításához pedig nem elegendő a történelmi távlat.
Nyilván hasogató főfájást okozott a kabinetben, hogy kit küldjenek ki Teller Ede temetésére. Azt nem engedhették meg maguknak, hogy egyszerűen távol maradjanak a gyászszertartásról, elvégre a testvéri USA nagy tekintélyű tudósát, közéleti személyiségét temetik, aki ráadásul magyar származású volt. Protokollügyekben a szocialisták eddig sem büszkélkedhettek híres szakértelmükkel. Most olyan embert kellett keresniük, aki elég jelentéktelen, de feltételezhető róla, hogy nem kavar világraszóló botrányt. Végül Gyurcsány Ferencre esett a választás. Jó döntés volt, alkalmasabbat nehezen találhattak volna a szűkös készletből. Egy sportminiszter pont megfelel, hiszen Teller Edének nem sok köze volt a sporthoz, a tárca a minisztériumok hierarchiájában nincs az első tíz között, ráadásul Gyurcsány a legkevésbé népszerű miniszter. A rövidke beszéd elmondása nem okoz neki nehézséget, a megrendült gyászolók amúgy se nagyon figyelnek oda.
Végső soron biztosak lehetünk abban, hogy Gyurcsány, ha a nemzet egészét nem is, ezt a kormányt méltóképpen fogja képviselni.