Nappali menedék

Olykor az az érzésem: nem tudok magyarul. Nyilván fatális tévedés, hogy megírt az ember másfél tucat könyvet, mielőtt a szakma alapjait elsajátította volna, de hát mea maxima culpa. Próbálom például kihámozni Fodor Gábor álláspontját gyűlöletbeszédügyben, de azon a ponton, amikor az mondja, hogy izolálni kell a kirekesztőket, megáll a tudományom. Egészen úgy látszik ugyanis, hogy csereszabatos szinonimákat használ, s akár azt is mondhatná, hogy rekesszétek ki az izolálókat. Ez esetben pedig nemcsak Áder Jánosnak kellene sürgősen elhatárolódni (izolálódni) tőle, de a református egyháznak is.
De lépjünk túl eme nyelvi csökevényen, s próbáljuk inkább azt a gondolatot megérteni, ami Fodor virtuóz nyelvhasználata mögött rejtőzik. Ne állítsunk rendőrt minden gyűlölködő mellé, mondja, mert az kontraproduktív lehet. Lám, Németországban sem működött a dolog: ott a bíróság helyett egyre inkább a kollektív bűntudatban leledző társadalom megvetése sújtja a gyűlöletkeltőt. Amúgy pedig, ha a törvény betűjét nézzük, jó esély van rá, hogy épp a gyűlöletkeltés elleni jogos felháborodót kaszálják el, s akkor, ugye, mi lesz a szent szólásszabadsággal. (Beszédes példája Amerikából való: Martin Luther King fekete polgárjogi mozgalmát az a precedensértékű ítélet tette lehetővé, amely évtizedekkel korábban biztosította a Ku Klux Klan szólásszabadságát, ha máskülönben senkit nem lincselnek meg.) Tény, hogy a buta paragrafusok nem tudnak különbséget tenni haladó felháborodás és retrográd gyűlöletbeszéd között. Nem tolerálják az olyasfajta sommás kijelentéseket sem, mint ami Kornis Mihály nevéhez köthető, miszerint „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”. A gyűlöletbeszéd-törvénynek az Országgyűlésen való átpasszírozása konkrétan nemcsak annyit jelent, hogy ebben az országban a publicisztikának kényszerűen vissza kell térnie a sorok között való írás kétes értékű hagyományához, hanem azt is, hogy a szélsőbalos Tamás Gáspár Miklós például ki se jönne a börtönből, még ha folyton harmadolják is az aktuális büntetését. Akarja ezt a kirekesztésellenes izolálók népfrontja? Na ugye.
Ez a nyelvi háborúság látszólag úri csibészek elit sportja, de csak látszólag. A szólás szabadsága tényleg folyton veszélyben van, ha a kaszinó játékszabályai igazságtalanok, a pálya felbillen, az erkölcs kettős. Ha az én emberem fröcsög, az civil kurázsi, ha az ellenfélé, az pfuj-pfuj. Nekünk szabad elhunyt tudósok levelét hamisítani, a francia elnökkel fiktív interjút közölni, titkosszolgálati kartonokat törvényellenesen publikálni – mert eleve jót akarunk, legfeljebb néha rossz eszközökkel. Ti viszont húzzatok a sarokba, és csendesen szégyelljétek magatokat. Mi az, hogy még van közszolgálati rádióműsor, amit nem mi csinálunk, ráadásul milliós hallgatottsággal. Skandalum. Mi az, hogy van még tévéműsor, ahol nem mi vagyunk a mikrofonállvány? Ráadásul provokatív módon nem átallja Éjjeli menedéknek nevezni magát.
Ez persze múlt idő. A szólásszabadság elszánt harcosai nem tűrhetik, ha mások, másképp szólnak. Nem tűrhetik a szólás másságát. Nekem sem mindig nyerte el tetszésemet a műsor gesztusrendszere. Értettem, de nem szerettem a szertartást, hogy a műsorvezető minden adásban kinyit egy papírlapot, amire böhöm számjeggyel fel van róva, hányadik adás. Mintha saját kivégzésüket siettetnék. Mintha folyamatosan csodálkoznának, hogy még van hely számukra Medgyessy Péter napja alatt. Huszárcsínynek tekintették a műsorkészítést, holott ez természetes jog, nem kegy. A megszüntetés persze (nem sokkal a tévéelnök kormányfő általi berendelése után – forrás: Népszabadság) ettől függetlenül a jogállam botránya.
Vonatkoztassunk el az utcai politizálástól, s vizsgáljuk az eseményt kényes ízlésű demokrataként. Próbáljuk érvényesíteni például Fodor Gábor fennkölt liberális elveit. Fodor nyilván egyetért az ősliberális Voltaire-rel („nem értek egyet Önnel, de mindent elkövetek, hogy elmondhassa”), csak ez az ügy elkerülte figyelmét. Mi is történt? Közöltetett egy riport, amelyben egy történész antiszemita pogromnak minősítette az 1956-os forradalom első napjait. Ez nem egyezik a történetírói kánonnal, de belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Még adásba illesztik az ismétlést, majd elnöki szinten megszüntetik a műsort. Ekkor már ismeretes a két radikális publicista, Seres László és Petri Lukács Ádám feljelentése. Figyelmet érdemel a miniszterelnököt interjúvoló Baló György homályos szerepe is, aki korábban türelmesen cenzúrázgatta a műsort, a kivégzés idején azonban külföldön tartózkodik. Semmit nem tudunk arról, hogy Baló hazatérését követően felháborodottan kikérte volna magának, hogy megkerülték a döntésben. Ő, aki a magyar televíziózásban maga is hungaricum, hiszen egyszerre viszi tökélyre a közszolgálati és kereskedelmi televíziózást (a Magyar Televízió egyik vezetőjeként műsorvezetésért jelenleg is számlázhat az Angol utcába), a jelek szerint nem tartja aggályosnak, hogy egy általa felügyelt műsort politikai alapon szüntessenek meg.
A cinikus indok – hogy a megszólaltatott történész a magyar nemzetet sértette meg – nemcsak a közvélemény egésze és a média panaszbizottsága előtt nem állt meg (utóbbi időközben kimondta, hogy az adás nem ütközött a médiatörvénybe), de a televízió vezetése is visszakozott. A szakszervezet ugyan bocsánatkérést vár és az eredeti állapot visszaállítását szorgalmazza, ám a köztévé szóvivője szerint ez a követelés idejétmúlt, hiszen „az Éjjeli menedék stábja rövid szünet után újra dolgozik”. Annyi történt, hogy Baló megszabadult a kolonctól, áthelyezték a renitenseket a közéleti műsorok égisze alá. (Ez igen helyes elosztás: elvégre Balónak semmi köze a közélethez – a miniszterelnök dolgozószobájába is csupán a felfokozott kulturális érdeklődése vezérli.)
Hogy mindezek ellenére lesz-e biztos Nappali menedék, azt erősen kétlem. A bizonytalan legitimitású tévéelnöknek pedig kisebb gondja is nagyobb annál, hogy holmi bocsánatkéréssel, netán a szólásszabadság intézményes feltételeinek megteremtésével fecsérelje a drága reklámidejét. Nem várható el tőle az sem, hogy az alkotmányos szabadságjogok filozófiai hátteréről töprengjen – elvégre azért van például Fodor Gábor, hogy levegye a válláról ezt a nehéz terhet. Legfeljebb annyit jegyezhet meg ápolt bajusza alatt: lám, ha már a kiugrott anarchisták feljelentése is kicsorbul a Magyar Televízión, a Szabadság téren minden ellenkező híresztelés dacára sincsen anarchia.
Mi viszont itt állunk megfürödve: voltaképpen mi is történt Siklósi Beatrixékkal? Izolálták vagy kirekesztették őket? No jó, az vitathatatlan, hogy kirekesztették őket a közszolgálati műsorfolyamból, de mit hozhat számukra a mostani izolációs szakasz? S tervezi-e a Magyar Televízió, hogy oknyomozó történeti dokumentumfilmet készítsen arról, hogy az 1956-os forradalmat kiváltó elégedetlenségben mennyire játszottak szerepet a népnyúzó pártvezetők? Őszintén remélem: azt sikerül majd bizonyítani, hogy a diktatúra kialakításában és fenntartásában nem esetleges származásuk, hanem kommunista meggyőződésük vezérelte őket. Egy demokratának ez a fontos, hiszen abban nyilván egyetérthetünk Fodor Gáborral: soha többé kommunizmust (sem)…