Üzenet Európából

Az unió az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok, így a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletén alapul – fogalmaz az Európai Unió alkotmánytervezetének első cikkelye. A bővített mondat utolsó része átment valamit abból a javaslatból, amelyért a magyar politikai elit egésze hosszú hónapokon keresztül lobbizott szerte Európában. A tervezet közösségi jogok helyett egyéni jogokról beszél, s ez távolról sem egy és ugyanaz. Példának okáért: egy másfél milliós nemzeti kisebbség közösségi jogon követelhet magának anyanyelvű felsőoktatási intézményt attól az államtól, amelyben él. Egyéni jogként egy kisebbségi sorsban élő állampolgár tanulhat ugyan anyanyelvén az egyetemen, de az intézményt nem az a közösség irányítja, amelyből származik. Azaz fennmarad a kiszolgáltatottság. A tervezett cikkelyből nagyvonalúan kimaradt a nemzeti jelző is, ami kissé leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a megfogalmazás egyszerre utal a kárpátaljai magyar és az amszterdami homoszexuális jogainak védelmére.
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk, mondhatnánk Virág elvtárssal, de egyelőre még arra sem lehet mérget venni, hogy ez a kompromisszumosnak nevezett változat túléli a várható francia és spanyol offenzívát. A végeredménytől függetlenül a kormány máris önmagát ünnepli. Holott nyilván a Külügyminisztériumban is tudják, az Európai Parlament néppárti frakciójában és a konventben tevékenykedő Szájer József javasolta először, hogy a kisebbségi jogok védelme kerüljön be az alkotmányba. Ezután a magyar ellenzék folyamatos, kitartó lobbitevékenységet folytatott a nemzeti kisebbségek jogainak megjelenítéséért. E kérdésben valóban egységes magyar fellépésről beszélhetünk. Ároktemetésről, hogy a túloldalon is értsék.
Legyünk optimisták. Megmarad a „kompromisszumos” megfogalmazás, s az új uniós alkotmány részévé válik. Mi történik majd az egyébként cseppet sem elhanyagolható üzeneten túl? Jobb lesz-e ettől a határon túli magyarok helyzete? Idézet a román alkotmányból: „az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elveinek”. És egy idézet a szlovák alaptörvényből: „a Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak biztosított minden területen a fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá joguk van az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez és befogadásához, a nemzetiségi közösségekbe való tömörüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához”. A szép megfogalmazások mögötti tartalmat jól ismerjük.
Brüsszel állásfoglalásaiban hangsúlyosan és ismételten szólít fel arra, hogy az uniós tagjelölteknek az emberi és kisebbségi jogok védelmét szabályozó európai normákhoz kell igazodniuk. Csakhogy ilyen normák nincsenek. A mintegy százezer oldalnyi közösségi joganyag (acquis communautaire) nem tartalmaz nemzeti kisebbségekre vonatkozó konkrét rendelkezéseket. Hosszú út áll még Európa előtt.