Jellemző módon az élet minden területén megjelenő francia nyakasság a pénzügyi világot is áthatja. Ennélfogva kijelenthető, a nagyvilág pénzügyi moguljai inkább Európa más államai felé kacsintgatnak, ha részesedést vásárolnának egy-egy bankból. A franciák ugyanis jószerivel egyáltalán nem hajlandók megválni állami vagy valamely honfitársuk kezében levő pénzintézettől. Így az elmúlt évek nagy hírverést kapott francia bankfúzióiban nem vett részt külföldi cég, hanem két hazai pénzintézet döntött az egyesülés mellett. Példa erre a BNP és a Paribas bankok összeolvadása, vagy a Crédit Lyonnais és a mezőgazdasági takarékszövetkezetből óriásbankká avanzsált Crédit Agricole története. Bár a francia bankok nem kerülnek külföldi kezekbe, ők szívesen szereznek érdekeltségeket határaikon túl. A Crédit Agricole például megszerezte az olasz Ambroveneto és Intesa pénzintézetek, a portugál Banco Espírito Santo és az argentin Banco Bisel bizonyos hányadát. A kivételt a CCF-HSBC akvizíció jelentette. A CCF csoport tagjai együttesen a brit óriásbank, a HSBC tulajdonába kerültek.
Még a francia modellnél is szigorúbb azonban Svédország bankrendszere. A svéd bankokat nem szokás kalapács alá tenni, ezért az ilyen módon történő beférkőzés szinte lehetetlen. Ha egy banknak problémái akadnak, az állam nem avatkozik az ügybe (konszolidációról szó sem eshet!), így a szóban forgó bank azonnal az egyesülés lehetőségeit keresi, és mindig meg is találja. Ha aztán valakinek olyan őrült ötlete támadna, hogy mindezek ellenére Svédországban bankot alapítson, annak számolnia kellene vele, hogy olyan óriások esnek neki, mint a SEB (Skandinaviska Enskilda Banken), a Handelsbanken, a FöreningsSparbanken, valamint a legerősebb európai bank, a Scandia. A SEB-et 1856-ban alakította a Wallanberg család, és mind a mai napig folyamatosan növekszik. Először egyesült a Sparbankennel, aztán a Föreningsbankkal, majd felfalt egy amerikai, egy finn, egy dán, egy svájci, egy norvég, egy észt, egy litván, egy lett és egy lengyel bankot. Egyesülését a FöreningsSparbankennel az Európai Unió akadályozta meg, mivel így egyeduralomra tett volna szert szinte egész Európában. Akad néhány kisebb banki képződmény is, de ezek mind csak egy-egy kis szeletét kaphatták meg a tortának. Egyrészt hagyománytiszteletből (például a réges-régi svéd ICA bank a háztartások élelmezésére nyithat számlát, vagy a SBAB, amely csak az ingatlanpiacon tevékenykedhet), másrészt az EU hangos követelésének köszönhetően. Ilyen új bank például a luxemburgi Kamprad család birtokában lévő IKANO bank, amely lakossági kölcsönöket ad, a GE Capital Bank, amelynek meg kell elégednie a fogyasztási kölcsönök piacával, vagy a Sparbanken Finn, amely dél-Svédországra (ön)korlátozza tevékenységét. Mindezért az ország folyamatosan büntetést fizet az Európai Uniónak, de úgy tűnik, megéri.
Hasonlóképp nehéz helyzetben van az a tőkés is, aki Németország bankjait próbálja felvásárolni. Kifelé terjeszkedés, befelé védekezés – e kettősség jellemzi ugyanis a vezető német bankok üzleti politikáját. A határokon túl jelentős befolyáshoz jutni, a határokon belül viszont megtartani a külföldi tőkével szembeni függetlenséget. E cél elérése elsődlegesen a tartományok hatáskörében működő bankok számára problémamentes, mivel a regionális politika támogatása és ellenőrzése alatt állnak. A szövetségi szintű, befolyásos hazai pénzintézetek (Deutsche Bank, Dresdner Bank, Commerz Bank) figyelme a takarékosság jegyében inkább az országon belüli fúziós lehetőségek és megoldások felé fordul. E centralizáció során azonban tekintettel kell lenni a bankszakmában domináns szerephez jutott biztosítótársaságok érdekeire, az Allianz konszern befolyása például különösen erős. Külföldi érdekeltségek mindeddig nem jutottak hathatós pozícióhoz. A szakemberek azonban felfigyeltek Gerhard Schröder egyik legutóbbi kijelentésére, amelyet amerikai látogatása során tett. A kancellár szerint foglalkozni kell olyan lehetőség megteremtésével, amely a Wall Street számára is megnyitja a (kis)kaput a német bankpiachoz.
A spanyol pénzintézetek közül egyedül a nemzeti banknak megfelelő Banco d’Espagna van állami kézben, az összes többi vagy egykori állami tulajdonból lett magán- vagy eleve önálló alapítású intézmény. Az egykor az állam által birtokolt Caja Postal az idők során felvette az Argentaria nevet, s betagozódott a spanyol tulajdonú BBVA óriás magánbankba. A magát a legnagyobb pénzintézetté kinövő BBVA központot alapított Mexikóban is, így széles latin-amerikai terjeszkedésre is módja nyílt. A másik nagy bankon, a Banco Santander Central Hispagnón kívül a számtalan kisebb pénzintézet is mind független az államtól, éppúgy, mint a Caixa katalán bank, amely több spanyol alfiókkal is rendelkezik.
Nagy-Britannia más világ. London üzleti és pénzügyi központjában, a City egy négyzetmérföldnyi területén ugyanis több pénzintézet működik, mint a világ bármely más városában. Ráadásul itt van a világon a legtöbb külföldi bank is, 540 más országban bejegyzett pénzintézet kínálja szolgáltatásait. Egyedül Londonban mintegy 900 ezer munkatársat foglalkoztatnak a bankok és egyéb pénzintézetek. Kimutatások szerint a banki műveletek 54 százaléka köthető valamely külföldi bankhoz. Ezek a pénzintézetek nem mind foglalkoznak lakossági szolgáltatásokkal, ám valamennyi lakossági bank tevékenységébe tartoznak „nagykereskedelmi” tranzakciók is. Nagy-Britanniában kicsit más a helyzet, mint a kontinensen, mivel olyan sok pénzintézet működik, hogy még ha el is adnának egy-egy tételt, a lista még mindig igen hosszú maradna.
origo.hu
Hatalmas tragédia: soha többet nem látják az apjukat a fiatalon elhunyt rendőr gyerekei
