A szervezők által az elnök első igazi kampánybeszédének nevezett felszólalásban Bush azzal vádolta demokrata párti riválisait, hogy nincs elképzelésük a gazdaság problémáinak megoldásáról és a terrorizmus elleni háború megnyeréséről, ellentétben a jelenlegi, ezeket a kérdéseket határozottan és eltökélten rendező kormányzattal. Szerinte novemberben a szavazók két lehetőség közül választhatnak: az általa képviselt erős és magabiztos Amerika vagy a veszélyekkel szemben bizonytalan Amerika között. A hazai munkahelyteremtésben és az Irak stabilizálásában tapasztalt nehézségek miatt egyaránt erősen bírált Bush ismét kiállt az iraki háború mellett. Kijelentette, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök veszélyt jelentett, és helyes döntés volt az iraki háború megindítása.
Közben a jelenlegi közvélemény-kutatások azt is mutatják: egyre kevesebb amerikai hisz abban, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket birtokolt az iraki háború megindításának pillanatában, 2003 márciusában. A Harris Interactive közvélemény-kutató intézet felmérésének eredményei szerint az amerikaiak 51 százaléka gondolja úgy, hogy Iraknak valóban voltak tömegpusztító fegyverei. Decemberben, Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök elfogása után ez az arány még 61 százalék volt. A válaszadók 51 százaléka úgy hiszi, hogy az amerikai kormányzat megpróbálta pontosan bemutatni a közvéleménynek a titkosszolgálatok által gyűjtött adatokat az iraki tömegpusztító fegyverekről. Egyre több amerikai kételkedik viszont abban, hogy az al-Kaida terrorszervezet és Szaddám rezsimje kapcsolatban állt egymással. A decemberi 53 százalék helyett immár csak a megkérdezettek 47 százaléka gondolta azt, hogy bizonyítékok támasztják alá az al-Kaida iraki támogatását.
Hans Blix, aki évekig vezette az ENSZ iraki fegyverellenőrzési csoportját, egy minapi interjúban egyébként úgy fogalmazott: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia „tényeket kreált ott, ahol nem voltak tények”. – Ellenőreink meghatározott frazeológiával éltek. Ha valami nem létezett, a hivatalos formula úgy hangzott, hogy „megállapításra vár”. Az amerikaiak azonban állandóan azt olvasták ki, hogy „létezik”, tényeket kreáltak, ahol nem voltak tények – közölte Blix a Sternnel.
***
Terrorveszély.
Az athéni nyári olimpiai játékokat, valamint az amerikai Demokrata és a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját tekinti egyebek közt a legkockázatosabb idei eseménynek terrorveszély szempontjából az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Az al-Kaida felszámolásában elért jó eredmények ellenére Robert Mueller FBI-igazgató úgy véli, hogy továbbra is ez a terrorszervezet jelenti a legnagyobb veszélyt az amerikai érdekekre nézve mind bel-, mind külföldön. Az FBI attól tart, hogy az al-Kaida megpróbál újabb nagy merényletet elkövetni az Egyesült Államok ellen. (MTI)

Városháza-botrány: Budai Gyula felkérdezte Karácsony Gergelyt a friss vádemelés után