Edwards Kerry nyomában

Politikai elemzők szerint ügyesen manőverezik John Edwards észak-karolinai szenátor, aki csütörtökön egy televíziós vita során figyelemre méltó kísérletet tett, hogy utolérje a demokrata elnökjelöltségre legesélyesebb John Kerryt. A CNN neves műsorvezetője, Larry King a két éllovas mellett vendégül látta Dennis Kucinich ohiói képviselőt és Al Sharpton tiszteletest is.
Edwards némileg populista módszert alkalmazott, amikor szembeállította apja munkás (molnár) származását Kerry „arisztokratikus” eredetével. A vezető elnökjelölt úgy reagált, hogy 35 éves politikai tapasztalattal rendelkezik a különböző hatalmasságok elleni harcban, és ez alkalmasabbá teszi Bush kihívására. Edwards erre azzal vágott vissza, hogy ő jobban meggyőzheti a határozatlan szavazókat, akik döntőek lehetnek a Fehér Ház megszerzéséért vívott demokrata kampányban.
A halálbüntetés kérdésében az idősebb jelölt nem nyilvánított határozott véleményt, de kifejtette, hogy fenntartása kételyeket ébresztett Amerika „civilizáltságával” kapcsolatban. A fiatalabb jelölt viszont támogatja a halálbüntetést. A riválisok egyetértettek, hogy elvetik Bush elnök javaslatát, miszerint alkotmányos úton kell tiltani a homoszexuálisok házasságát.

***

Egy hét Európában

A demokrácia végvárai

Ralph Nader nevét negyven éve ismerte meg a világ, amikor a libanoni származású amerikai első könyvét publikálta a fogyasztók védelmében. Nader negyven éve harcol a nagy részvénytársaságok túlzott befolyása ellen, minden jövedelmét erre költve. Most azért bukkant fel a neve ismét a világmédiában, mert akárcsak 2000-ben, független jelöltként az idén is indul az amerikai elnökválasztáson. A demokraták azzal vádolják, hogy az előző választáson az ő elnökjelöltsége (2,9 millió szavazatot kapott a 107 millióból) fosztotta meg őket a győzelemtől.
A futottak még kategóriában indulva Nadernek nyilvánvalóan semmi esélye nincs arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen, viszont ismét megakadályozhatja a demokrata győzelmet. Nem csoda tehát, hogy a párthoz közel álló körökből megpróbálják lebeszélni az elnökségért folytatott küzdelemben való részvételről. A befolyásos NBC által sugárzott beszélgetés során azonban Nader visszautasította a „liberális értelmiség” ezen nézetét, és azzal vádolta a baloldalt, hogy el akarja nyomni a szabad politikai véleménynyilvánítás lehetőségét. Nader ugyanis nem nagyon lát különbséget a demokraták és a republikánusok között, és az a véleménye, hogy a demokraták legalább annyira az őket finanszírozó részvénytársaságok kiszolgálói, mint a republikánusok. „A két párt késhegyig menő küzdelmet folytat, hogy bejuthasson a Fehér Házba, és végrehajthassa a részvénytársasági szponzorok utasításait” – mondotta, sőt azt is hozzátette, hogy „Washington ma egy részvénytársaságok által elfoglalt területnek tekinthető”. Nader szerint a kormányhivatalokra kitehetnék az „eladó” táblát, mert a győztes pártok az őket pénzelő részvénytársaságok korábbi vezetőit teszik a kormányszervek élére.
Európában sem sokkal jobb a helyzet. Az Európai Parlamentet uraló – a 626 képviselői helyből 406-ot birtokló – két nagy pártcsoport, a néppárt és a szocialisták között a retorikán kívül nemigen lehet érdemi különbséget találni. Mindkét nagy csoportosulás ugyanúgy a nagy ipari lobbik érdekeit (vagy legalábbis vélt érdekeit) szolgálja, akárcsak az unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság. A lakosság ezt látva egyre kevésbé érzi annak szükségességét, hogy időről időre elzarándokoljon az európai parlamenti választásokra, hiszen számottevő változás – akármelyik nagy csoportosulásra szavaz – úgysem történik. Egyedül a most csatlakozó közép-európai országokban van tényleges választási lehetőség, mert a nemzetközi tőke hatalma ezekben az országokban még nem szilárdult meg teljesen. Lehet, hogy ezek az országok lesznek az európai demokrácia utolsó végvárai? Vagy – reménykedjünk – egy demokratikusabb Európáért kiteljesedő mozgalom katalizátorai?