Én nem tudom....

Én nem tudom, miben különböznek egymástól a hívő és a nem hívő emberek. Egyáltalán illik-e különbözőségről beszélnünk, hiszen nem ismerjük az Istenhez való viszony másféleségének belső jellegét és valóságos okát. E kérdést bolygatva mindjárt egy alapvető furcsaságba ütközünk: éreznünk kell, hogy aligha korrekt a nem hívőt hitetlennek nevezni, miként az ateista kifejezést sem helyettesítheti az istentagadó. Tapintatosan kell tehát eljárnunk, tisztelnünk kell felebarátaink nem hitét, amely gyakran erőteljesebb, makacsabb és agresszívabb (terjeszkedésre hajlóbb), mint a hit.
Kétségtelen, hogy a hit mélységének és tagadásának számtalan fokozata van. Mondhatni középen helyezkednek el a kétkedők, akiket közömbösnek aligha nevezhetünk, hiszen a kétkedés mindig megoldatlan dologra vonatkozik, s így eleve dilemmát jelent. Isten azonban mindettől függetlenül a kezdetektől fogva jelen van az emberiség történetében, maga a zsidó-keresztény egyistenhit is több ezer éves.
A hívő, amikor Istenhez fordul, úgymond imádkozik. Az ima bizonyos értelemben rítus, egyes vallások erőteljesen hangsúlyozzák ilyetén jellegét, szigorú formákhoz kötik. Van azonban egy másfajta ima is, amely magánjellegű, a hívő úgy fordul istenéhez, hogy saját nyelvén beszél, saját szavaival kér és köszön. Mielőtt Jézus megtanította volna a miatyánkra a tanítványait, a következőket mondta: „Menj be a szobádba, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban menynyei Atyádhoz…, aki a rejtekbe is belelát, s megjutalmaz… Ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak. Ne utánozzátok hát őket…”
S ezután Jézus elmondja tanítványainak a keresztények legfontosabb imáját. Ez az ima több milliárdszor elhangzott azóta, valószínűleg a legismertebb szöveg a világon. Ki ne ismerné a zsidó-keresztény kultúrában ezeket a sorokat: „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod…”
A félmondatot, amely a keresztény hit alappillérére s az örök létre, Isten országára vonatkozik, az EU-választásokra készülő szabad demokraták kampányszakemberei kissé átpofozták, emígy: „Eljön-e a Te országod? ”
Sokszor elmondatott szabadelvűen, hogy a hitnek, a vallásnak, az egyházaknak nem szabad a napi politikába belekeveredniük. Itt nem is ez történt. Felszínesen nézve inkább úgy látszik, az SZDSZ keveredett a hit dolgaiba, bár úgy is tekinthetjük, csak a közismert szöveget használták fel kampánycélra, ami a reklámszakmában bevett szokás.
De miért kérdeznék a szabad demokraták most, az EU-parlamentbe törekedve, hogy eljön-e Isten országa. Miért érdekli ez őket, akik között valószínűleg sok a kétkedő. Nem-nem. Félre ne értsük! Az átírt szövegben a Te nem Istent jelenti, hanem tenmagadat, tisztelt választópolgár, aki nem a túlvilágon, hanem emitt és hamarost kívánsz eljutni ama helyre, amit földi mennyországnak nevezünk. Ez a hely pontosan az a hely, amiről Jézus sohasem beszélt. Ellenkezőleg, azt hangsúlyozta: az én országom nem e világból való. Ki tudja, hogy az, amiről beszélt, EU-konform-e? Pragmatikus-e? Érdekli-e a választópolgárok szélesebb rétegeit? Azt a tömeget, amelynek öt százalékára az SZDSZ-nek szüksége van ahhoz, hogy képviseltesse magát az EU-parlamentben.
Tehát az a mennyország, amelyre a szabad demokrata szlogen utal, a Marx–Engels-féle földi mennyország, amelyért az osztályharc folyik. Ez az a hely, ahova már Geyer Flórián el kívánta vezetni a népet, ahová az egyszerű emberek olyannyira kívánkoznak. Ez az a hely, ahol annyit keresel, mint egy svájci, miközben részesülsz a szocializmus áldásaiból. Mit mondjak? A miatyánk egy sorából a szabad demokrata kampánystáb, a tőle elvárható módon, rafinált áthallásos szöveget hozott létre, amelynek demagóg voltát a veretes stílus sikerrel rejti el. A Jézus által tanított imádság üzenete visszájára fordítva, de ismerősen, szinte kegyelettelien jut el a magyar választó füléhez, s lehet, hogy hat, alkot, gyarapít…
Jó szlogen ez. Valóságos kívánalmakra épül. Nem ígér. Kérdez. Ugyanakkor buzdít is.
Erre mondják: ügyes.
Hogy az ügyesség elegendő lesz-e megint az SZDSZ öt százalékához, én nem tudom…